Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében

Az istenképek témája olyan alapvető kérdés, mely az istenkapcsolatunkat, emberi kapcsolatainkat és az önmagunkkal való kapcsolatunkat is alapjaiban meghatározza. A kiindulópont az az ellentét, mely a valóság és a kép, az objektív és a szubjektív valóság között van. Isten objektív valóságához képest egy eltérő szubjektív kép lehet a személyben. Ez az eltérés konfliktusokat eredményezhet a személyben.

A szubjektív istenkép érzelmi jellegű belső kép, mely leginkább az anyakép és az apakép projekciója. Ezenkívül az egyházat képviselő személyektől érkező istenkép is nagyon meghatározó lehet. Az evangéliumi istenképtől eltérő istenképek: büntető-bíró, szadista-vérszomjas, könyvelő-behajtó, teljesítményelváró. Az örömhír az, hogy belső istenképünk alakítható: egy segítő szakember közreműködésével leválaszthatjuk az anya és az apa képét s a későbbi vallási szocializáció során megszokott istenképet az objektív-evangéliumi istenképről, és elkezdhetjük elsajátítani ez utóbbit.

Kulcsszavak: istenkép, anyakép, apakép, negatív istenkép, evangéliumi istenkép.

Rendkívül fontosnak tartom az istenképek témáját, mert mind személyes, mind a lelkigon -dozói-gyóntatói praxisban szerzett tapasztalataim alapján mélyen meg vagyok róla győződve, hogy az istenkép kérdése az egyik olyan tényező, amely legjobban meghatározza személyiségünket, tetteink, illetve Isten-kapcsolatunk minőségét, a magunkról alkotott képet és a másokkal kialakított kapcsolatokat. Sokakkal folytatott személyes beszélgetéseim során kiemelten megtapasztaltam, hogy önismereti, kapcsolati és életvezetési problémáik gyökerében nagyon sokszor valamilyen istenképi torzulás, sérülés áll. A lelki gon dozásban e képek gyógyítása a személy görcseinek oldódását és sikeresebb életvezetést vont maga után. Azt is érzem, hogy az istenképtorzulás csendes és észrevétlen járvány, ősi spirituális népbetegség, mely alattomosan szüremkedik be az egyének és a közösségek életébe. Ezt legfőképpen a családban szerzett korai tapasztalatok (anya-apa kapcsolat), a hitre nevelés sérülései, majd pedig sebzett istenképű szerzők könyvei, énekszövegei, imaszövegei által teszi, valamint lelkipásztorok, hitoktatók tanításán keresztül, akik nemhogy felszínre hoznák a problémát, hanem inkább (nyilván saját istenképi terheltségük miatt) inkább „szentté avatják”.

Azt is tapasztalom, hogy az istenképek témájáról nagyon kevés hangzik el a katekézisben és az igehirdetésben. Pedig mindenkit mélyen érintő téma ez, melyet sokszor épp a lelkipásztorok részéről az elhallgatás felhője övez. Az elhallgatásban természetesen ott lehet saját benső világuk feldolgozatlansága, az önismeret és a szakmai tudás hiánya, valamint egyfajta pszichológiaellenesség.

A tanulmány elolvasható itt.

Létrehozva 2023. január 21.