Hitvédelem

Isten jelenlétének jelei a világegyetemben

Mindazok, akik őszintén keresik az igazságot, érzékelik Isten jelenlétének és működésének nyilvánvaló jeleit a minket körülvevő világban.

Isaac Newton (1642—1727), az angol fizikus ezt írta: „A Nap, a bolygók és az üstökösök csodálatos elrendeződése csakis egy értelmes és hatalmas Lény szándékának és hatalmának köszönhetően jöhetett létre.”

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az ő fénye

„Ha egyszer szent leszek, biztosan a »sötétség« szentje leszek. Nem leszek majd a mennyben — hogy fényt vigyek azoknak az embereknek, akik sötétségben élnek” — mondta Teréz anya, akit öt évvel ezelőtt avatták szentté.

Jézus arra kérte Teréz anyát, hogy szeretetének fénye legyen azok számára, akik a bűn sötétjébe merültek. Erre a hivatásra a hit sötét éjszakájával készítette fel őt, és azzal, hogy részesítette őt a Getszemáni-kertben és a Golgotán átélt szenvedésében.