A Papp válaszol -a jó ima, keresztény nevelés, álmokban elkövetett bűnök

alt

Előd (Nagykálló)

Miklós atya korábban mondta, hogy nőjük ki a „gagyi imádságot”, ami méltatlan Istenhez és önmagunkhoz is. Most sajnos az apukám rákos lett, és azt veszem észre magamon, hogy miközben imádkozom a gyógyulásáért, állandóan hisztizek Isten felé, zsarolom, fogadkozok – és nem igazán tudok kulturáltan imádkozni. A családban mindenki idegei kivannak, hogy kell most jól kérni?   

Mindannyiunk imádságának van egy egyedi drámája a nagy Istennel. Szeretném megmutatni, hogy szerintem milyen 4 lépésben történik a nagyon komoly kérés Isten elé tárása.

A legelső lépésben intenzíven fordulunk Isten felé: jelenléte előtt feldolgozzuk a kérést. Témától és vérmérséklettől függően itt sok minden történhet. Kifejezhetjük felháborodásunkat, amiért ilyen helyzetbe jutottunk, valahogy igazságtalan az egész… Aztán megpróbáljuk Istennel megbeszélni, hogy ez a kérés miért is jó: nem rosszat kérünk és a jóért szeretnénk tisztelettel (ám mégis erőteljesen) kopogtatni. Feltárjuk, hogy tiszta szívvel kérünk, jót kérünk. Akár meg is magyarázzuk Istennek, hogy ez neki is jó. Aztán ígérhetünk: köthetünk vele szövetséget, tehetünk fogadalmat, alátámasztva, hogy komoly a kérésünk. Feltörhetnek a fájdalom könnyei, a miértek erős hangjai, a keserűség arctorzító ráncai. Megvalljuk érdemtelenségünket is: nem vagyunk méltók, nem érdemeljük meg, de mégis…

Ez az első szakasz egy erős érzelmi hullámvasút, amiben bizalom és félelem, fogadkozás és kiáltás, mérlegelés és tisztulás is benne lehetnek. Ilyenkor imádkozva a zsoltárokat ráébredünk egy-egy sor súlyos igazságtartalmára, melyeket addig elmormoltunk. Szinte érezzük a másik leheletét, aki ugyanezt imádkozza velünk akármilyen évezredes távolságba is van tőlünk, szinte érezzük a zsoltáros megrendülő belső világát, s mégis hitét. A zsoltáros nagyszerűen kezeli az imádkozó ember mindenféle érzelmét: engedi feltörni, néven nevezi, Isten felé fordítja, s az a hihetetlen, hogy minden zsoltár végére az érzelmek hullámvasútja egy szelíd hitig jut el. A balgák bizalmáig.

Amikor elfáradtunk, szövetségesek után nézünk: kiket is kérhetnénk még meg a közbenjárásra? Megkérjük élő szeretteinket, szentéletűnek tartott nagymamáinkat, papjainkat, hogy imádkozzanak ők is a kérésért. S eszünkbe jut az Istenszülő Mária, kedves szentjeink, elhunyt szüleink, szent papjaink. Elmegyünk egy zarándokhelyre, meglátogatunk egy Mária-kegyhelyet, kimegyünk szeretteink sírjához. Megmozgatjuk a földi és a mennyei szeretteinket, kicsit átadjuk a hangunkat: kérjük őket, hogy járjanak közbe érettünk.

Aztán átadjuk a hangunkat Krisztusnak. Ő az örök főpap: Ő bátorított, hogy kérjünk az Ő nevében. Bármit kérhetünk az Ő nevében, megkapjuk. Már nem az én hangomon, nem is szentek hangján, hanem Krisztus hangján hangzik el a kérés. S ekkor hihetetlen átváltozás történik. Nyugalmat ajándékoz az a tudat, hogy embertestvérünkre, Krisztusra bízzuk a kérést, aki főpapként tárja az Atyaisten elé a kérésünket. Ő tudja, milyen az emberi élet, milyen a gyöngeség, a seb, s milyen fontos az Atya áldása.

Ha Krisztusra bízzuk a kérésünket, bennünket is átalakít. Karl Rahner szerint ki tudjuk Krisztussal mondani, hogy „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd”, sőt, (s ez a félelmetes), elkezdjük azt is belátni, hogy a kérés ellentéte is valahogyan az üdvösségünkre válhat. Valamiképpen máshogy is jó lehet. Ezen a ponton adjuk tényleg át a kérést, tesszük mintegy a mennyei oltárra a főpappal a kérésünket. Nem vagyunk istenek, van itt még bennünk félelem és fájdalom, mégis nyugalommal tölt el, hogy Krisztusnál nagyobb testvérünkre és közbenjárónkra nem bízhatjuk a dolgot.

Az utolsó lépés, mielőtt elnémulnánk, már csak ennyi: „Uram, irgalmazz!” Mielőtt belejájulnánk az akaratba, mielőtt átadnánk magunkat hittel a „majd valamiképpen jó lesz” bizalomnak, utoljára ennyit mondunk: „Uram, irgalmazz!” Minden lélegzetvételünk sóhajtássá válik, melyben ez az egy fohász ismétlődik – szüntelenül. Ebben benne van az érdemtelenség megvallása, a mégis kiállás a kérés mellett, ugyanakkor az alázat bizalma. Hihetetlenül hosszú út vezet idáig, egyedi dráma, metafizikai küzdelem, s az egészet vezeti egy lappangó húsvéti hit.

Piroska (Budapest)

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon hogy lassan szeretnék gyerekeket, de félek hogy mivel gyerekként elég kemény nevelésben volt részem ahol megtanultam, hogy vagy ütsz vagy téged ütnek, így jó magam is hirtelen haragú lobbanékony és kemény ember lettem. Nagyon verekedős voltam gyerekként és bár sokat javultam félek hogy esetleg mégis nem jól nevelném a gyermekeim (veszekedve türelmetlen). Mit javasol hogyan lehet ezt elkerülni és türelmes jó szülőnek lenni? Illetve a gyermekek számára a szabályokat kialakitani veszekedés és durva büntetés nélkül? Szabad e büntetni? És hogyan? Milyen egy hiteles keresztény nevelés?

Nagyon örülök annak, hogy a szülőséget valódi kihívásnak tartja! Haragszom az ilyen mondatokért, ami a nevelésre azt mondja: „jön az magától”, „majd ösztönösen”, „minket is felneveltek különösebb pedagógia-pszichológia nélkül”. Jó dolog, ha önben a gyereknevelés öröme, hivatása és problématudata ébren van, annál igazabb lehet a szülősége. A nevelés nagy művészet: egy falat ártatlan lelket ránk bíz a nagy Isten, s olyan mély nyomokat tudunk hagyni a lelkében, melyek egy életen át segíthetik, de sebesíthetik is. „A világ sem volna elég a könyveknek”, melyeket írni kellene arról, hogyan is kell jól gyereket nevelni. Csak néhány fő vonalat tudok felvázolni.

A legfontosabb, hogy szeressük a gyereket és a szeretetre neveljük.

Persze mindig szem előtt kell tartani, hogy a szeretetnek két módja van, s mindkettő fontos: az elfogadó, irgalmas, átölelő, anyás szeretet, valamint a jóra sürgető, noszogató, olykor kemény határokat húzó, inkább apás szeretet. Mindkét szeretet kell ahhoz, hogy normális és működő felnőttekké váljunk.

Aztán fontos az önismeret és a saját múlt feldolgozása: mindenki múltjában vannak kincsek, melyeket érdemes tovább adni, s vannak terhek, melyeket le kellene tenni. Ha önnek sok terhe van, azt jó lenne egy szakemberrel átbeszélni. A múlt nem hat automatikusan, szabadok tudunk lenni a múltunktól, de csak akkor, ha igényesen (igenis kicsit szakszerűen) feldolgozzuk őket és megbocsátunk.

Láttunk mi már borzasztó gyerekkorból kikerülő embert, aki szinte kiéhezte a szeretetet, s tudott jó szülő lenni. Ehhez nem elég a múltról általánosságban beszélgetni, nem elég egy-egy ismerőssel a gyerekekről társalogni, hanem érdemes nevelési szakembert faggatni. Tévedés ne essék: jómagam is rendszeresen kérek tanácsot pszichológusoktól, pedagógusoktól a saját gyerekeim nevelésének nehezebb helyzeteiben. Aki többet kérdez, kevesebbet téved.

Szeretek gondolni az öreg Freud tanácsára, akit megkérdeztek arról, hogy szerinte ki a normális ember (hiszen kisebb-nagyobb „légnyomása” mindenkinek van), s ő azt mondta: az a normális, aki tud szeretni és dolgozni. Szeretem a keresztelőkor is ezt elmondani: akkor neveljük jól a gyereket, ha megtanítjuk szeretni (Istent, a felebarátját és önmagát), valamint megtanítjuk dolgozni (a munkában elképesztően sok erény, kreativitás, hit, kooperáció, kudarctűrés tud összesűrűsödni). Nem tudjuk mit hoz a jövő, de nem tévedünk nagyot, ha szeretetre és munkára neveljük őket.

Aztán fontos szövetségeseket keresni. Nem egyedül kell abszolút jó szülőnek lenni, hanem ehhez először is alkalmas házastársat keresünk. Aztán bevonjuk a nagyszülőket, a rokoni körből a jó hatással rendelkezőket. Óriási szövetséges tud lenni a keresztény óvoda, iskola, ahol ráadásul keresztény szellemiségű kortársakra is talál gyermekünk, s egymást is jóra nevelik.

Végül azt mondom: a nevelés kegyelmi esemény. Isten szeretetének a tolmácsai vagyunk a gyermek felé, jó dolog magával Istennel szentségi, kegyelmi, imádságos kapcsolatban lenni. Szeretem a gyermekeimet az imában, a liturgiában Isten elé vinni, nevelési helyzeteikről ott gondolkodni, s a Lélek bölcsességét kérni. S amikor Eucharisztiához járulunk, azt már nem magányos individuumként tesszük, hanem szülőként, s megkaphatjuk a kegyelmet, hogy a kenyeret és bort megszentelő kegyelem a mi gyereknevelésünkre is hasson szent átalakító erejével.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.