A pápához való hűség jelentésének tisztázása

alt

Egyetlen őszinte ember sem tagadhatja le azt a szinte általános doktrinális zavart, ami napjainkban az Egyház életében uralkodik. Ez elsősorban a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos kétértelműségeknek köszönhető, melyet relativizálnak azzal, hogy élettársi kapcsolatban álló személyek járulhatnak szentáldozáshoz; a homoszexuális cselekedeteket egyre növekvő számban hagyják jóvá, melyek eredendően ellenkeznek a természettel és Isten kinyilatkoztatott akaratával olyan tévedések miatt, melyek a mi Urunk Jézus Krisztus unikális (egyedi, az „egységet őrző”. A ford.) voltával és megváltó munkájával kapcsolatosak, és melyek relativizálása a vallások sokféleségére vonatkozó téves állítások révén történik, különösen a pogányság különféle formáinak és azok rituális gyakorlatainak elismerése következtében, a pán-amazóniai püspökök szinódusának soron következő gyűlésére készített Instrumentum Laboris [munkadokumentum] által.

E valóság tükrében lelkiismeretünk nem engedi, hogy hallgassunk. Mi, mint testvérek a Püspöki Kollégiumban, tisztelettel és szeretettel beszélünk, hogy a Szentatya egyértelműen visszautasíthassa az Instrumentum Laboris nyilvánvaló doktrínai hibáit a pán-amazóniai püspöki szinódus közelgő gyűlésén, és ne adja beleegyezését a papi cölibátus gyakorlati megszüntetésére a Latin Egyházban az úgynevezett „viri probati ” felszentelés jóváhagyásával.  

Közbelépésünkkel, mint a nyáj pásztorai, kifejezzük a lelkek iránti nagy szeretetünket, Ferenc pápa személyéhez, és a péteri hivatal isteni ajándékához. Ha nem tennénk ezt, akkor a mulasztás és az önzés nagy bűnét követnénk el. Mert ha csendben maradnánk, nyugodtabb életünk lenne, talán még kitüntetéseket és elismeréseket is kapnánk. Ha azonban hallgatunk, vétenénk lelkiismeretünk ellen. Ebben az összefüggésben gondolunk Szent John Henry Newman bíboros (2019. október 13-án avatták szentté) közismert szavaira: „Emelem poharam - a pápára, kérem szépen - de először is a lelkiismeretre, és majd utána a pápára”(Levél Norfolk hercegének címezve, Gladstone úr legutóbbi kiáltványa alkalmából). Gondolunk Melchior Cano, a trenti zsinat egyik legtanultabb püspökének emlékezetes és idevágó szavaira: „Péternek nincs szüksége a mi hízelgésünkre. Akik vakon és válogatás nélkül védik a pápa minden döntését, azok ássák alá leginkább a Szentszék hatalmát: rombolnak ahelyett, hogy megerősítenék annak alapjait ”.

Az utóbbi időkben egy olyan légkör alakult ki, hogy szinte teljes mértékben tévedhetetlennek tekintik a római pápa kijelentéseit, vagyis mondhatni a pápa minden szavát, minden egyes nyilatkozatát és a Szentszék kizárólag pasztorális dokumentumait. A gyakorlatban már nem tartják tiszteletben azt a hagyományos szabályt, mely szerint megkülönböztetik a pápai kijelentések különböző szintjeit, valamint hivatalának teológiai észrevételeit, megadva a megfelelő kötelezettséget, amit a hívőknek kell betartaniuk.

Annak ellenére, hogy ösztönözték és támogatták a párbeszédet és a teológiai vitákat az Egyház életében a II. Vatikáni Zsinat utáni évtizedekben, napjainkban úgy tűnik, hogy valószínűleg nincs lehetőség őszinte szellemi és teológiai vitára, valamint a kétségek kifejezésére olyan állításokkal és gyakorlatokkal kapcsolatban, melyek súlyosan elferdítik és károsítják a hit letéteményének és az apostoli hagyománynak az integritását. Egy ilyen helyzet az értelem, és ennél fogva az igazság figyelmen kívül hagyásához vezet.

Azok, akik kritizálják aggodalmunk kifejezését, lényegében csak szentimentális érveket vagy hatalmi érveket alkalmaznak. Láthatóan nem akarnak komoly teológiai vitát folytatni a témáról. Ebben a tekintetben úgy tűnik, hogy az értelmet gyakran figyelmen kívül hagyják, és az érvelést elnyomják.

Az Egyház mai életében azonnal eltiporják a nagy teológiai és pasztorális jelentőségű ügyek iránti őszinte és tiszteletteljes aggodalom kifejezését, melyet a pápának is címeznek, és a „kétség magvai” rágalmazó szemrehányásának negatív fényét vetik rá, ez „pápaellenes”, sőt még „skizmatikus” is.

Isten Igéje az apostolok által tanít bennünket, hogy biztosak, határozottak és kompromisszum nélküliek legyünk hitünk egyetemes és változatlan igazságait illetően, hogy megőrizzük és megvédjük a hitet a tévedésektől. Szent Péter, az első pápa, írta: „vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. ” (2Pt 3,17). Szent Pál azt is írta: „Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal.”(Ef 4,14-15).

Nem szabad megfeledkeznünk a tényről, hogy Pál apostol nyilvánosan szembeszállt Antióchiában az első pápával egy jóval kisebb ügy miatt - összehasonlítva azokkal a tévedésekkel, melyek napjainkban elterjedtek az Egyház életében. Szent Pál nyilvánosan figyelmeztette az első pápát képmutató viselkedése és az ebből fakadó veszély miatt, hogy megkérdőjelezi az igazságot, ami szerint a mózesi törvény előírásai már nem kötelezőek a keresztények számára. Hogyan reagálna Pál apostol ma, ha elolvasná az Abu Dhabi dokumentum egy mondatát, hogy Isten bölcsességében egyaránt vágyakozik a nemek, nemzetek és vallások sokféleségére (közöttük olyanokra, ahol a bálványimádást gyakorolják és káromolják Jézus Krisztust)! Egy ilyen kijelentés valóban Jézus Krisztus unikális voltának és megváltó munkájának relativizálását jelenti! Mit mondana Szent Pál, Szent Atanáz és a kereszténység többi nagy alakja, amikor ilyen kifejezéseket és tévedéseket olvasnak az Instrumentum Laborisban, ami a pán-amazóniai püspökök szinódusának következő gyűlésére készült? Lehetetlen azt gondolni, hogy ezek az alakok némák maradnának, vagy hagynák magukat megfélemlíteni a „pápa elleni” beszédről szóló vádakkal és szemrehányásokkal. 

Amikor I. Honorius pápa a VII. században kétértelmű és veszélyes hozzáállást mutatott a monotelitizmus eretnekségének terjesztésével kapcsolatban, mely tagadta, hogy Krisztusnak emberi akarata volt, Szent Sophronius, a jeruzsálemi pátriárka egy palesztin püspököt küldött Rómába, kérve tőle: beszéljen, imádkozzon, és ne hallgasson mindaddig, amíg a pápa el nem ítéli az eretnekséget. Ha Szent Sophronius ma élne, akkor biztosan azzal vádolnák, hogy „a pápa ellen” beszél.

Az Abu Dhabi dokumentumban a vallások sokféleségével kapcsolatos állítás jóváhagyása, és különösen a pán-amazóniai püspöki szinódus következő gyűlésére készült Instrumentum Laboris tévedései hozzájárulnak Jézus Krisztus személye unikális voltának és a katolikus hit integritásának elárulásához. Ez az egész Egyház és a világ szeme előtt történik. Volt egy hasonló helyzet a IV. században, amikor szinte az egész püspöki kar csendjével Isten Fiának egylényegűségét elárulták a fél-arianizmus kétértelmű tanításbeli megerősítései ellenében, egy olyan árulásban, melyben még Liberius pápa is részt vett rövid ideig. Szent Athanáz soha nem fáradt bele nyilvánosan elítélni ezt a kétértelműséget. Liberius pápa 357-ben exkommunikálta őt „pro bono pacis”, vagyis „a béke kedvéért”, hogy békét kössön Constantius császárral és a keleti félig ariánus püspökökkel. Poitiers-i Szent Hilarius beszámolt erről a tényről és szemrehányást tett Liberius pápának annak kétértelmű hozzáállása miatt. Fontos, hogy minden elődjétől eltérően Liberius volt az első pápa, akinek a nevét nem vették fel a római martírológiába. 

Nyilvános nyilatkozatunk összhangban van Szentatyánk, Ferenc pápa következő szavaival: „Az egyik általános és alapvető feltétel ez: őszinte beszélgetés. Senki ne mondja: „Nem mondhatom ezt el, ők ezt vagy azt gondolják majd rólam…”. Parrhesia-val [nyitottsággal. A szerk.] kell elmondani mindazt, amit érzünk. … Egy bíboros írt nekem, mondván: milyen szégyen, hogy több bíboros nem volt elég merész ahhoz, hogy bizonyos dolgokat elmondjon a pápa iránti tiszteletből, talán azt gondolva, hogy a pápa másképp gondolkodik erről. Ez nem jó, ez nem szinodalitás, mert mindent el kell mondani az Úrban, amit valaki szükségesnek tart: udvariaskodás nélkül, habozás nélkül. ”(A szinódusi atyák üdvözlése a püspöki szinódus harmadik rendkívüli gyűlésének első kongregációján, 2014. október 6.)

Kijelentjük Isten jelenlétében, aki majd ítélkezik fölöttünk: Ferenc pápa igazi barátai vagyunk. Személyét és Péter utódjának legfőbb pasztorális hivatalát természetfeletti tiszteletben részesítjük. Nagyon sokat imádkozunk Ferenc pápáért, és arra buzdítjuk a hívőket, hogy tegyék meg ugyanezt. Isten kegyelmével készen állunk arra, hogy életünket adjuk a Szent Péter és utódai primátusával kapcsolatos katolikus hit igazságáért, ha az egyház üldözői azt kérnék tőlünk, hogy tagadjuk meg ezt az igazságot. Látjuk a péteri primátus katolikus igazságához való hűség iránti nagyszerű példáit, mint St. John Fisher, az Egyház püspöke és bíborosa, valamint Morus Szent Tamás, egy laikus, és sok más szent és hitvalló, és kérjük közbenjárásukat.

Minél jobban kitartanak és védik a hit letéteményének integritását a hívek, papok és püspökök, annál inkább támogatják a pápát péteri szolgálatában. Mert a pápa az első az Egyházban, akire érvényes a Szentírás ezen figyelmeztetése: „Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál. Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.”(2Tim 1,13-14).

Raymond Leo Burke bíboros

Athanasius Schneider püspök

Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén, 2019. szeptember 24.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.