(Sokan, szépen, ügyesen megírták már a várakozás titkának novelláit, színdarabjait, filmjeit. De ha lenne időm, én is megírnám ezt a filmet, valami ilyesmit, nem másról, mint a nagy VÁRAKOZÁSRÓL…)

Az egyik film története abból áll, hogy az asszony minden nap kimegy az állomásra, és várja a vonatot. A vonatot, amely a férjet hozza haza a hadifogságból.

Jön a vonat és megáll. Az utasok leszállnak. Mind leszáll és elmegy erre vagy arra. Úgy látszik, ma nem jött haza a férje. Az asszony megvárja, amíg mindenki elmegy, és a vagonokat bezárják, és a szerelvény tolat a mellékvágányra. Az asszony hazamegy. Másnap újra kimegy az állomásra és megvárja a vonatot. Az utasok leszállnak és elmennek. A szerelvényt elvontatják. Nem jött haza.

És az asszony minden nap megteszi ezt. Mert nincs telefon, nincs posta, nincs semmilyen hír. A film sokáig mutatná be ugyanezt. Lassan észrevennénk, hogy a férjét váró asszony egészen megőszült, majd egészen meghajlott a háta. Végül bottal jön ki az anyóka a vonathoz, amely még mindig nem hozza haza a férjét.

A premier-plan közel hozza az anyóka arcát. Az arc ráncos már ugyan és egészen beesett, de latjuk a szemét. A szeme elevenen és boldogan ragyog és csillog valamitől…

A másik film: Az öreg baktert látjuk, amint kimegy a bakterház elé, a sínek elé, piros zászlójával a hóna alatt és vigyázzba áll. És akkor látjuk, hogy előtte jobbra, úgy száz méternyire, vége van a sinpárnak. Eddig tartott a vasút. Felszedték a további síneket. A vonat nem érkezik. Egy vonat sem érkezik már.

És látjuk a továbbiakban, hogy az öreg bakter pontos érkezési időpontokban, másnap is, és újra és újra kimegy a bakterház elé és tiszteleg a meg nem érkezett vonatnak. Az öreg baktert valamiért nem költöztették el, itt maradhatott… Látjuk ezt sokáig a kockákon és láthatóvá válik, ahogy az öreg bakter fölött még jobban eljár az idő, és már bottal topog ki a várva várt vonat elé. Senki sincs ezen az állomáson már régóta, csak az öreg bakter.

Aztán a filmen egyszer csak megtörik a monotónia, mert az öreghez odalép valaki a homályban, nem is latjuk jól, ki lehet, és nem is érdekes. Megkérdi az öreg baktert: Hát melyik vonatot varja kegyelmed?’

Es az öreg, hajlott bakter, remegő hangon, alig hallhatóan súgja: .Én azt a vonatot várom, amelyik magyon fényesen —tisztán fog érkezni, és elegáns- paszományos tisztiszolgák fogják az utasokat egyenként felsegíteni, és senkitől sem kérnek jegyet, mert képzelje, erre mindenki felszállhat, és nem lesz rajta másod- meg harmadosztályú kocsi, mindenki az elsőosztályos Pullmann-kocsikban ül, és pincérek szaladgálnak és hajlonganak az utasok körül, és minden helyisége a vonatnak fényárban úszik…”

A kérdező: „És kegyelmed tudja, hogy mikor érkezhet ez a vonat?” Az aggastyán válaszol: „Bizony, nem tudom én… Éppen azért jövök ki minden hajdani vonatérkezési időben, mert ugye sose lehessen tudni…Tudom én, hogy milyen régóta nem járnak már a vonatok ezen a pályán… De ez az egy kérem, ó, ez biztos, hogy ez be fog futni. És én nem maradhatok le az érkezéséről!”

Csak a hit tud várakozni. Csak a szeretet tud várakozni. Csak a hűség tud remélni és várakozni…

Forrás

Létrehozva 2019. november 22.