Egyesével számolva

Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” (Mt18,12-13)

Könnyeimet nyelve toltam odébb a véndiák-hírlapot. Hajdani zeneiskolai osztálytársaim beszámolói voltak benne. Operaházakban énekelnek, neves katonai zenekarban játszanak, egyetemem, főiskolán tanítanak. Velük összevetve a magam életét kudarcnak éreztem, azon gondolkoztam, számít-e egyáltalán bármi, amivel foglalkozom.

Összehasonlítva az országos térféllel, ahol osztálytársaim tevékenykednek, az én világom kicsinek tűnik. Egy helyi iskolában tanítottam zenét néhány évig, majd ahogy nőtt a család, felmondtam.

Talán te is nagyot álmodtál, de az élet eléd rakta korlátait. Szeretni azt a maroknyi emberkét, akiket rád bízott Isten, nem tűnik jelentős dolognak, valami többre vágysz. Ha szíved arra vágyik, hogy többet tegyél az Országért, kérlek, figyeld meg, hogyan viszonyult Jézus a mennyiségekhez.

„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek” (Mt 18,12). Egy misszióban dolgozó munkatárs röviden így foglalta össze ezt a jelenetet: „Jézus egyesével számol”. 

Felujjongott a lelkem, mikor ezt a mondatot hallva belegondoltam Jézus működésébe. Bár tömegesen érkeztek hozzá, akik gyógyulni vagy tanulni vágytak, Ő gyakran az egyénekkel foglalkozott. Kedves szavakkal és egy érintéssel bátorságot öntött egy leprásba, üdvös beszélgetést folytatott egy szamáriai asszonnyal, a tömegben megkereste a félénk nőt, aki megérintette a ruháját. Ezrek akartak vele lenni, de ő 12 férfiba fektette energiáját. 

Miután ezek a gondolatok elcsitították lelkemet, figyelmemet a saját életemre fordítottam. Elővettem az üzeneteket, amiket kaptam: egy édesanyától, akinek a kamaszlányát mentoráltam, egy zenei főiskolás diáktól, aki leírta, hogyan befolyásoltam karrierválasztását és hitét, egy gondokkal küszködő fiatalasszonytól, akivel egy Kelet-Európai missziós úton foglalkoztam.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. június 10.