Mikor halványulni látszik a szerelem

alt„Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek: A sasnak az útját az égen, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a leánnyal.” (Péld 30,18-19)

Egy egész hétvége. Gyerekek nélkül. Csak a férjem meg én, kettesben a hegyekben.

Mint egy megvalósult álom. Leszámítva, hogy…

Mikor végre ott voltunk, hogy hátrahagyva nyüzsgő életünket meg tudjuk ünnepelni a házassági évfordulónkat, az volt az érzésem, hogy szerelmünk régi fénye megkopott. Házaséletünk beleveszett a gyermekekkel való mindennapi robotba, az ide-oda hurcolásokba, az otthoni és munkahelyi kötelességekbe, és kétlem, hogy vissza tudunk térni akárcsak rövid időre is, ahhoz a felhőtlen örömhöz, ami kezdetben együttléteinket jellemezte.

Uram, úgy szeretném, ha szerelmünk újra csillogni tudna”, fohászkodtam, miközben férjem lépteit követve másztam felfelé a csúcsra vezető ösvényen. Mikor felértünk, egymás mellett ülve csendben csodáltuk, ahogy a lenyugvó nap sugarai aranyszínű ragyogásként verődtek vissza a szemben lévő sziklákról.

Istenem, de szeretném, ha a házasságunk is ilyen gyönyörű lenne!” – suttogtam, míg férjem ráfonta ujjait az enyémekre.

Nem hallottam Isten hangjának harangzúgását az égből, de egy egyszerű kis mondat suhant át a gondolataim között. „Ott keresd a szépséget, ahol vagy…”

Szépség a bolondokházában?”- szegeztem a kérdést hangtalanul a mindenség Urához. „Istenem, te is tudod, hogy az életünk már egy ideje számlákról és csecsemőkről, könnyekről és hisztikről szól.”

Lenéztem a poros cipőmön játszadozó árnyékokra, majd a kavicsokra körülöttünk. Ezt használta fel Isten, hogy eszembe juttasson egy kis tavasszal történt jelenetet, amikor egy kupac kavicstól és egy nagyszemű kislánytól valami fontosat tanultam.

Üres kagylóhéjakat gyűjtöttünk az óceán partján. Hirtelen kicsi lányom felvisított örömében, és lelkesen turkálni kezdett a sáros kavicsok között.

Próbáltam meggyőzni, hogy csak közönséges kavicsok vannak ott, de kislányom rám villantott mosolya azt üzente: „én jobban tudom”. Majd nyitott tenyerén felém nyújtott egy aranyos kis rózsaszín kagylóhéjat. „Lehet, hogy közönséges ez a kavics, de ha közelebbről megnézed, csuda szép” – közölte.

Ahogy felidéztem ezt a kedves emléket a hegytetőn, elmosolyodtam. Azt üzente ez a kis jelenet, hogy a szépséget mindenütt meg lehet találni.

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.