Böjtölés

A böjt nem csak azt jelenti, hogy ritkán eszünk, hanem azt, hogy keveset eszünk; nem is azt, hogy egyszer eszünk, hanem azt, hogy nem eszünk sokat. Oktalan az a böjtölő, aki kivárja a megfelelő időpontot, és étkezés idején egészen átadja magát – testével és elméjével – a telhetetlen falánkságnak. 

Az ennivaló megválasztásánál arra is kell figyelni, hogy ne tegyünk különbséget ízletes és nem ízletes étel között. Ez az állatokra jellemző tulajdonság, az értelmes embernél ez nem dicsérendő. Mi azért mondunk le az ízletes ételről, hogy csitítsuk a test lázongó tagjait, és szabad utat engedjünk a lélek cselekedeteinek.

Az igazi böjt nem csupán a test gyötréséből áll, hanem abból, hogy azt a falat kenyeret, amit szeretnél megenni, odaadod az éhezőnek. Boldogok az éhezők, mert majd jóllaknak (Mt 5,6). 

Üdvözítő Urunk Jézus Krisztus, az aszkéta élet alapítója, mielőtt megkezdte volna az emberi nem megváltásához szükséges aszkézist, tartós böjttel erősítette meg magát. És az aszkéták mind, amikor fáradozni kezdtek az Úrért, böjttel vértezték föl magukat és nem másképp léptek a keresztútra, mint a böjtöt választva aszkézisül. Az aszkézisben elért sikereiket a böjtben elért sikereiken mérték le. 

A szent emberek nem elhamarkodva kezdtek hozzá a szigorú böjthöz, hanem lassan és fokozatosan váltak alkalmassá arra, hogy beérjék a legszűkösebb étellel. Amikor Szentéletű Dorofej a tanítványát, Doszifejt böjtölni tanította, fokozatosan csökkentette napi adagját, úgy hogy a napi négy font étel végül nyolc lat kenyérre zsugorodott. (1 orosz font = 0,409 kg, vagyis 409 g, 1 lat = 17,5 g

S mindemellett a szent böjtölők, sokak csodálatára, nem ismerték az elgyengülést, hanem mindig frissek, erősek és készek voltak a cselekvésre. Ritka vendég volt közöttük a betegség, és igen hosszú életűek voltak.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. május 30.