Utcai evangelizáció – Térítők és eltérítők

alt

Ha az Evangélium hirdetésének erről a formájáról esik szó, általában mindenki húzza a száját. Az utcán tevékenykedő „térítőkről” szekták, akaratoskodó, kellemetlenkedő emberek jutnak az eszünkbe, akik láttán inkább úgy teszünk, mintha telefonálnánk. Valóban csak ez az útja az utcai evangelizációnak? Hogyan fogadjuk, ha minket szólítanak meg? Nekünk is meg kell jelennünk az utcán?

Az utcai térítőkről Jehova tanúi ugranak be sokaknak elsőként, akik kitartóan csöngetnek, megszólítanak, szórólapoznak már hosszú évek óta, habár az utóbbi időszakban sok helyen visszafogottabbak, figyelemfelkeltő feliratok mellett állnak színes kiadványokkal felszerelkezve, így azokkal beszélgetnek, akik érdeklődést mutatnak – addig meg egymással. Saját képem Jehova tanúiról gyökeresen megváltozott, mikor elolvastam egy cikket arról, hogyan beszéljek velük keresztényként.

Nem is tudom, miért olvastam el az éjszaka közepén ezt az írást, de elalvás előtt arra gondoltam, milyen lehet az ő életük, milyen nyomást helyeznek rájuk ennek a kötelező térítésnek a feladatával, mi lehet az ő személyes történetük, és miket mondanak nekik (például a Biblia fordításukkal kapcsolatba, amiről a cikk is ír)? Azokra a tételekre, amiket elhitetnek velük, ők az egész életüket felteszik, olyan hittel és kitartással állnak ki vallásuk mellett, ami önmagában elképesztő. Másnap még reggeliztem, mikor meglepő dolog történt, családunk otthonába először csöngettek be Jehova tanúi. Boldogan nyitottam ajtót, felhasználtam a cikk tanácsait, nem tipikus válaszokat adtam a kérdéseikre, így kizökkentettem őket a begyakorolt sémából, személyes életükről kérdeztem őket, én is meséltem saját hitemről. Lehoztam saját Bibliámat, hogy azt a fordítást használhassam a beszélgetéshez.

Mikor elbúcsúztunk úgy éreztem, én tettem nekik tanúságot.

Az utcán persze korábban nekem is sok negatív tapasztalatom volt, de eljött a pillanat, amikor tudatosan elkezdtem a személyt látni bennük, azt az emberit, ami akkor is teljes tiszteletet érdemel, ha hibát követ el, tettei tolakodók, akaratosak, kellemetlenek.

Jehova tanúival ellentétben nekünk saját döntésünk, kilépünk-e a világ elé az Üzenettel. A szabad akaratunk persze nem azt jelenti, hogy nincs is meghívásunk a minél teljesebb misszióra. Krisztus feltámadása után bízta ránk a missziós parancsot, melyet Máté evangéliumában épp az utolsó fejezet legvégén olvashatunk. „Menjetek el tehát, tegyetek tanítványaimmá minden népet…”(Mt, 28, 19) Krisztus szavai egyértelműek, a gyakorlatban mégis azt tapasztaljuk, nem ilyen egyszerű a dolog. Akik körülöttünk élnek, akikkel beszélünk, azoknak hétköznapjaink során tanúságot teszünk, de mi van az idegenekkel? Ha Jézus azt mondta volna, menjetek, és tegyetek tanítványaimmá párat azok közül, akikkel amúgy is beszélnétek, elindult volna Pál missziós útjaira?

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.