Sok baloldali, szocialista barátommal folyó vitánk alapja az, hogy a kapitalizmus szóról nekik egyből az jut eszükbe, hogy ott a politikusok a “nagyok” érdekeit védik. (Persze  pontosabb azt mondani, hogy a “nagyok” közül azokét, akik egyben “haverok” is.) Amikor mi itt a kapitalizmus erényes voltáról beszélünk, akkor természetesen nem erről beszélünk, hanem arról, hogy a kapitalizmus – minden ellenkező híreszteléssel szemben – a szabad és önkéntes tranzakciókra, cserékre, kooperációkra épül.

Nem a haveri kijárásra, a politikusok-bürokraták barátságának (és akkor finomak voltunk…) keresésére. A vita tárgya az, hogy lehetséges-e ilyen forma, vagy csak “haveri kapitalizmus” létezik.

Őszinte leszek: nem tudom létezik-e, létezett-e. Lehet, hogy nem. De abban biztos vagyok (és ez a fő érv, nem az, hogy a “piac” milyen remek dolog): minél inkább bedőlünk baloldali, szocialista barátaink ilyen (időnként jószándékú, csak buta) kapitalizmus-kritikáinak, és minél több hatalommal ruházzuk fel a kormányt az “oligarchák” megfékezése érdekében, minél többet várunk tőle a szegények megsegítése, az infrastruktúra fejlesztése, a hazai kis- és középvállalkozások megvédése érdekében, annál mélyebbre süppedünk a “haveri kapitalizmusban”. (Vagy “haveri szocializmusban” – bár sokatmondó, hogy a szocializmus elé soha nem is szoktuk kitenni ezt a jelzőt: talán, mert ott tényleg fel sem merülhet, hogy annak lenne olyan változata, amikor nem a politikusok-bürokraták meggyőzése a leginkább kifizetődő stratégia.)

Az írás és filmecske, mely kiváltotta ezt, megtalálható itt.

Létrehozva 2016. február 27.