A mai vasárnapon két dolgot tanít nekünk az evangélium Istenről. Az első az, hogy milyen Istenbe vetni bizalmunkat. A másik az, hogy Isten mennyire nagyra tartja az őszinteséget. Hallhattuk, hogy amikor Jézus a tanítványaival utazott át a tavon keresztül, nagy vihar tört ki. A hullámos tengeren úgy tűnt, hogy Jézus ügyet sem vet erre a viharra, hanem alszik a hajó végében. A tanítványok nem leplezték félelmüket.

Egyszerűen odaszóltak Istennek és számon kérték rajta: „Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” „Nem érdekel, hogy nekünk már remeg a térdünk?” „Még mindig ott pihensz ügyet sem vetve gondunkra?” Merik megfogalmazni problémájukat. Nem egymáshoz fordulnak, hogy nézd már, milyen ez a Jézus, hogy nem törődik velünk. Nem értik Jézust, mert míg úgy tűnik, hogy a hajójukat hamarosan felborítja egy hullám, ő békésen fekszik a hajó hátuljában. A történet folytatásában láthatjuk, hogy Jézus választ ad félelmükre. Választ ad értetlenségükre.

A hétköznapok során Isten mindannyiunknak megadja a válaszokat. De a lelki életben nagyon fontos ez a fajta őszinteség és közvetlenség Istennel kapcsolatban, amelyet a tanítványok példáján láthatunk. A lelki életben hihetetlenül fontos az őszinteség. Mert ha nem ismerjük be Isten előtt problémáinkat, akkor észre sem vesszük Isten működését. Hiszen, akinek nincs problémája az életben, az nem tapasztalja meg soha azt, hogy szüksége van Istenre. Az nem tapasztalja meg azt, hogy valójában milyen esendőek vagyunk, és hogy az élet is mennyire törékeny. Másrészről pedig aki nem ismeri be a lelki életben a nehézségeket, hogy nem tud eléggé bízni, hogy nincs elég hite, nem tud jól imádkozni, vagy nem érti a Biblia szövegét, az soha sem fog tudni a lelki élet útján előrehaladni, hiszen ezeket is mind-mind lehet Istentől kérni.

Vegyük például azt, ha úgy érezzük nincs elég hitünk. Nem tudjuk életünk hétköznapi dolgait, természetfeletti szempontból nézni. Lehet, hogy ez rossz érzéssel tölt el bennünket. De itt nem szabad megállni. Istennek kell szögezni a dolgot imádságban. Uram, még nincs elég hitem. Kérlek adj nekem, mert legbelül nagyon vágyok rá, hogy hittel szemléljem az életem. Az az Isten, aki a tanítványok számonkérésére és panaszára fölkelt, ugyanúgy megad mindent, amit kérünk tőle. Hatalmában áll, hogy egy szóra megadja nekünk azt a hitet, ami kell, de nekünk kérnünk kell. Őszintén be kell vallanunk, s nem szabad abba a hibába esni, hogy „hát alapvetően én azért jó keresztény vagyok, és ez elég”. Ahol nincs megfogalmazva a gond, a kérés Isten felé, ott nem láthatjuk meg életünkben a választ sem.

Végső soron, mit is mond Isten? Ha nem leszünk olyanok mint a gyermek, nem megyünk be az Isten országába. A gyermekek pedig igen őszinték és közvetlenek, és hamar elmondják, ha valami nem tetszik nekik. Nem törődnek mások véleményével, vagy arról, hogy mit gondolnak róluk. Megfogalmazzák kérésüket Isten felé. Vannak olykor pillanatok, amikor nem jutunk oda, hogy komolyan elbeszélgessünk Istennel. Csak telnek-telnek a napok, elhavaznak minket a feladatok. Tudjuk, hogy valami nincs rendben, hiszen Istennel lenni jó, azonban nincs meg a kedvünk, és a lelki erőnk, hogy most imádkozzunk.

Ilyen esetben nem azt kell tenni, hogy továbbra is hagyjuk telni a napokat, hanem meg kell fogalmazni Istennek, hogy „figyelj, Uram, nagyon szeretnék imádkozni, szeretném jól érezni magam melletted, de ez nem sikerül.” kérlek segíts. Ő pedig nem olyan, aki hagyja, hogy gyermekei távol legyenek tőle, hanem megadja a módját, hogy napról napra kicsit többet tudjunk a lelki élettel foglalkozni.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. június 27.