Szent Teréz ezt a mondatot ismételgette mindig, amikor magányos volt

 

Szent Teréz gyakran elmélkedett egy mondaton: „az élet hajód s nem lakóhelyed!”, hogy erőt merítsen belőle megbirkózni a magányossággal.

Liseiux-i Szent Teréz élete nem mindig volt könnyű, bár gyakran vették körül szerető barátok és családtagok, sokszor magányosnak érezte magát és depresszióval küzdött.

A magányosság érzése már gyermekkorában jelentkezett, majd a kolostorban töltött idő alatt is előfordult.

Önéletrajzi könyvében elmondja, hogy gyermekként félénk volt, nem nagyon akadt barátja, Jézust tekintette az egyetlen barátjának.

„Hetente kétszer kellett az apátságba járnom, és bevallom, ez távolról sem szolgált örömömre, rendkívül nagy teher volt számomra; nekem a többi növendékkel ellentétben, nem volt tanítónő barátnőm, akivel több órát együtt tölthettem volna, éppen ezért, megelégedtem azzal, hogy üdvözöltem a tanítónőt s azután csendben dolgoztam a kézimunkaóra végéig. Senki nem törődött velem, én azután felmentem a kápolna karzatára s az Oltáriszentség előtt maradtam, míg csak Papa értem nem jött, ez volt az egyetlen vigasztalásom, – nem volt-e Jézus egyetlen barátom?…”

Ebben a lelkiállapotban jutott eszébe egy verssor, amelyet édesapja, St. Louis Martin tanított neki gyermekkorában.

„Az élet hajód s nem lakóhelyed!”

Azt írja: „Való igaz, a magány ezen időszakaiban néha szomorú voltam, és sokszor azzal vigasztaltam magam, hogy egy gyönyörű versnek ezt a sorát ismételgettem, amit a papa tanított nekem: ’Az élet hajód, s nem lakóhelyed’”.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. november 16.