Hitvédelem

A hiszékenység csapdái

alt

Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy tele vannak nélkülözhetetlennek beállított áruk kínálatával.

Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.

Share
Bővebben...

Nem „kárhozatos bálványimádás"!

alt

A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén, 2012. május 24-én névszerinti szavazással, a 74 jelen lévő vezető személyiség 57:17 arányban az átváltoztatást, az Átváltoztatott Kenyérben Krisztus Testét, az Átváltoztatott Borban Krisztus Vérét hinni, „kárhozatos bálványimádásnak” ítélte! 

Mivel Krisztus maga parancsolta meg a követőinek egyedüli éltetőként az Ő testének és vérének vételét, a szavazók- ártó módon- a saját nyájukhoz tartozók élete ellen is szavaztak!  Úgy döntöttek, hogy a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté 80. paragrafusa, nevezetesen az, hogy  a katolikusok miséjét, az átváltoztatást, az Eucharisztia tiszteletét és vételét ma is „kárhozatos bálványimádásnak” tartják és ezt a viszonyulást írják elő a saját nyájukhoz tartozóknak, a saját híveikben is  súlyos zavart okoztak.

Share
Bővebben...

Szilvalekvárral a rák ellen?

alt

Szilvalekvárral a rák ellen: kuruzsló vagy a népi gyógyászat szakértője a bükki füvesember?

Boldogkői Zsolttal, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének professzorával néztük át a nemrég lovagkereszttel kitüntetett Szabó György természetgyógyász javaslatait.

Share
Bővebben...

Az anyaseb szeretethiányból fakad és nehezen gyógyítható

alt

Az anyasebet az anyai, feltétel nélküli szeretet hiánya okozza. Ez a legnagyobb pszichés trauma, ami egy gyermeket érzelmileg érhet, és egy életre szól. Léte egyidős az emberiséggel. Szerető személyek és avatott szakemberek gyógyíthatják. – Dr. Császár-Nagy Noémivel, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus-pszichoterapeutával ismét a lélek legmélyéről beszélgettünk. 

– Az apasebről azt mondtad, hogy „komoly életvezetési, életérzésbeli és identitásprobléma”, aminek az oka, hogy a férfiak “elvesztették a férfierejüket, kapcsolatukat az apával és a nagyapával”. Hogyan alakul ki és mit okoz az anyaseb?

Share
Bővebben...

Apaseb – apahiánytól szenved a férfitársadalom

alt

„Nagyon jó, hogy egyáltalán beszélünk a férfiakról, mert mostanában elsősorban a női jogok oldaláról közelítünk meg minden kérdést. A női egyenjogúságért folytatott küzdelmeket természetesen én is támogatom – kivéve a gendertéma szélsőséges elhajlásait –, viszont tudnunk kell, hogy míg a nők kiharcolták a jogaikat, a férfiak hasonló küzdelmet nem folytattak, ésemiatt nem tudnak élni valódi férfiasságukkal” – mondja Császár-Nagy Noémi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus. 

Share
Bővebben...

Érvek a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási "joga" ellen

 alt

A homoszexuális kapcsolat sajátos jellegénél fogva, mint párkapcsolati modell eleve kizárja a gyermeknemzést, sõt a heteroszexuális házassággal szemben elutasító életfelfogást demonstrál.

A homoszexuális szülõk által nevelt gyermekeket nemcsak az fenyegeti, hogy nemi identitásuk összezavarodik a torz szülõi minta, magatartás miatt, és így maguk is homoszexuálissá válhatnak.

(Ilyen kutatási eredményekrõl a HVG 2004. január 31-ei számában megjelent „Minták érték nélkül” címû cikben lehet olvasni.)

Share
Bővebben...

"Így nem lehet vezetni az Egyházat"

alt

Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció tavaly júliusban leváltott prefektusa november 24-én interjút adott a Trouw.nl nevű holland híroldalnak. Az alábbiakban az interjú szövegét a szerkesztői kommentárok nélkül közöljük, magyar nyelven (KV).

A tudósítások szerint a pápa egy perc alatt bocsátotta el önt.

Kevesebb, mint egy perc volt.

Share
Bővebben...

A szabadkőművesség

altÚjabb részletet közlünk a "Katolikus Egyház, merre tartasz?" címmel megjelent interjúkötetből, melyet Fülep Dániel teológus készített Athanasius Schneider kazahsztáni segédpüspökkel. Ismertető cikkünk a kötetről itt található. A szerk.

Fülep: A szabadkőművességet manapság sokan csupán nevetséges összeesküvés-elméletnek tartják, amelynek jelentéktelen a hatása62, holott a szabadkőművesség jellegzetes szimbolikája és ideológiája sűrűn felbukkan mind a világi, mind az egyházi közéletben. Más titkos társaságokról nem is beszélve. Ahogyan Krisztusnak, úgy az ördögnek is megvannak a maga elkötelezettjei, Isten városa mellett pedig az Ördög városa is jelen van, a búza és a konkoly együtt növekszik. Nekünk, katolikusoknak talán komolyabban kellene vennünk, hogy a sötétség erői is rendelkeznek valós és hatóképes evilági struktúrákkal.

Share
Bővebben...

Az öröm imakönyve - nem ajánljuk

altAz alábbi kritika alapján a szerző további könyveinek ( A vígasztalás imakönyve, A találkozás imakönyve) alapos vizsgálatát ajánljuk, ne ajándékozzunk ezekből másoknak, ha mi sem rendelkezünk a megkülönböztetés adományával. A szerk.

Szempontok Dr. Nehéz Márta Mirjam harmadrendi karmelita kiadványához

Sajnálom, hogy a szerző, bár a karmelita harmadrendhez tartozónak vallja magát, nem kért meg egy karmelita atyát, hogy áttekintse, lektorálja, megkülönböztesse azt, amit közre akar adni. Már csak azért is, mert nagyon könnyen azt hiheti valaki, hogy attól, hogy valakinek a neve előtt dr. van, és azt írja magáról, hogy karmelita harmadrendi – minden bizonnyal teljesen katolikus, hiteles, amit ír.

Share
Bővebben...

Brandmüller bíboros: Szexuális visszaélés és homoszexualitás a papságban

alt

"Szembenézni a válsággal – a történelem tanulságai."

Az alábbiakban a teológus és egyháztörténész Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történelemtudományi Bizottság nyugalmazott elnökének írását adjuk közre magyarul, teljes terjedelmében, amely eredetileg november 7-én jelent meg német nyelven az osztrák kath.net oldalon.

Share
Bővebben...

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.