Egy közép-ázsiai gondolatai a szentáldozásról, SZIT 2010.
"És most álljon itt a „DOMINUS EST” könyvhöz írt előszava Malcolm Ranjith, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára tollából, egyetértek vele teljes mértékben, és nem akárki írta: az Egyház hallatja a szavát végre."
A Jelenések könyvében Szent János elmondja, hogy imádással borult az Úr angyalának lábai elé, amikor látta és hallotta a neki szóló kinyilatkoztatást (vö. Jel 22, 8). A fölséges isteni jelenlét előtti leborulás vagy letérdelés az alázatos imádás kifejezéseként a tiszteletnek olyan gesztusa volt, amelyet Izrael mindig is gyakorolt az Úr jelenlétében. Így olvassuk a Királyok első könyvében: „Amikor aztán Salamon elimádkozta ezt az imádságot és könyörgést az Úr oltárának színe előtt - ahol az ég felé tárt kezekkel a földön térdelt, mind a két térdével -, felállt és harsány hangon megáldotta Izrael egész gyülekezetét” (IKir 8, 54-55). A király testtartása a könyörgő imádság alatt egyértelmű: térden áll az oltár előtt.