Nagyböjt második vasárnapja, 2022
„Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” (Lk 11,28)
Nagyon gyakori, hogy a szkeptikusok tévesen arra hivatkoznak, hogy mivel Jézus nem hangsúlyozott különösebben egy adott pontot, ez azt jelenti, hogy valójában helyeselte azt. Ezt a tévedést a hallgatással való érvelésnek (argumentum ex silentio) nevezik. Például, mivel Jézus soha nem beszélt a homoszexualitásról, az abortuszról, a nemi erőszakról vagy a széf feltörésről, ez azt kell, hogy jelentse, hogy jól áll velük. Ha jobban belegondolunk, úgy tűnik, hogy rengeteg további dolog van, amit Jézus soha nem mondott, többek között...
Az evangélium tanítását az önmegtagadás szükségességéről Szent Pál hosszasan fejti ki leveleiben. Gyakran idézzük az ő szavait: “sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek.” (I Kor 9,27). Hasonlóképpen mondja a galatáknak: “Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt.” (Gal 5,24).
Szent Pál nem pusztán megerősíti az önmegtagadás szükségességét, hanem olyan indokait is adja, amelyek négy alapvető okra vezethetők vissza; ezek pontosan azok, amelyeket a gyakorlati naturalizmus figyelmen kívül hagy. Mindannak megtagadása szükséges, ami mértéktelen bennünk: (1) az eredendő bűn következményei miatt; (2) személyes bűneink következményei miatt; (3) természetfeletti végcélunk végtelen emelkedettsége miatt; (4) mert keresztre feszített Urunkat kell utánoznunk.
A kegyelmi élet növekedése az érdem, az ima és a szentségek által
Nem beszélhetünk a belső élet alapjairól, forrásairól anélkül, hogy ne beszélnénk a megszentelő kegyelem és a szeretet növekedéséről. Senki sem üdvözülhet e természetfeletti erény nélkül, amely a legmagasabb mind közül, és amelynek inspirálnia és ösztönöznie kell a többit. Sőt, nem szabad, hogy helyhez kötött maradjon, hanem növekednie kell bennünk akár a halálunkig is. Ez a tanítás nagy fényt vethet és kell, hogy vessen a lelki életre, hiszen ez az alapja minden olyan buzdításnak ami arra ösztönöz minket, hogy egyre fokozottabb alázattal és nagylelkűséggel haladjunk előre a szeretet teljes tökéletességére való vágyakozásban.
Az atyáinktól származó sok dolog között, amelyek szükségesek a hagyomány helyreállításához, kevés olyan dolog van, amelyet jobban elhanyagolnak, de amely ugyanakkor szükségesebb is lenne, mint a testi böjt. Még a hívő katolikusok is, akik buzgón törekszenek a szentmise és a valóságos jelenlétnek kijáró tisztelet helyreállítására, a legalapvetőbb böjtöt, amelyet atyáink még 1950-ben is gyakoroltak, ritkán értik és gyakorolják. Ráadásul a modern világnak a saját étvágya és az érzéki élvezetek iránti rabsága a rabszolgatartó közösségi média mindenütt jelenlévő uralmán keresztül a katolikus családokba is behatol. Ezért ebben a cikkben az a szándékunk, hogy az olvasóknak megadjuk a szükséges ellenszert mind a lelki életben burjánzó tanbeli tévedésekkel szemben, mind pedig az elődeinktől származó szükséges gyakorlati bölcsességet a böjt eme erényének visszaszerzéséhez.