Hitvédelem

Imádkozz a haldoklókért és ők imádkozni fognak a te szándékaidért

alt

„Ma van szükségük az imáitokra” - mondta a tiszteletreméltó Mary Potter. „Holnap már túl késő lesz.”

Mi lehet sürgősebb, mint egy halálközeli, a halálos bűn állapotában lévő ember? Semmi. Pillanatok választják el őket attól, hogy az örökkévaló döntést meghozzák: Isten vagy nem Isten. Mennyország vagy pokol. Örökre.

Nem tudjuk elképzelni, hogy ne Istent válasszuk ebben a helyzetben. Mégis, Stefan Starzynski atya, a Miracles: Healing for a Broken World (Csodák: Gyógyulás egy széttört világnak) című könyvének szerzője és a Virginia állambeli Woodburn 1000 ágyas Inova Fairfax Kórház főállású káplánja, tanúja volt ennek. „Az emberek gyakran úgy halnak meg, ahogy éltek” - magyarázta.

Share
Bővebben...

A keresztény vezető etikai alapja a lábmosás

alt

Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!” (Márk evangéliuma 10, 43-44) Az idézett szövegben Jézus a második esetre egy olyan arámi szót használhatott, amely az alantasabb tevékenységet végző szolgák megnevezése volt. A különbségtétel mélyebb értelmét az világítja meg, amikor Jézus megmossa apostolai lábát, azaz egy olyan tevékenységet végez, ami a gazdagabb házakban a rabszolgáknak volt a feladata.

Share
Bővebben...

Dr. Barsi Balázs: Az ember szakított az Istennel, de az Isten nem szakított az emberrel

Share

Külön egyikünk sem okosabb

alt

Szerkesztői éveim alatt a kedvenc időszakaim közé tartozott mindig, amikor kreatív csapatunkkal együtt megterveztük a következő kiadás címét és grafikáját. Ezekre az alkalmakra mindig a saját ötleteimmel indultam el, de minden találkozás után lenyűgőzve jöttem ki a kreatív szinergiák eredményeként. Amikor pedig egy-egy szám megjelent, nem volt kétséges, hogy egyben az egész többet ér, mint az egyes részek összege.

Egyik munkatársam fogalmazta meg: „Külön egyikünk sem olyan okos, mint együtt.” Ugyanis mindannyiunknak megvan a maga erőssége és szakterülete. Képesek vagyunk arra, hogy jó dolgokat hozzunk létre. Mégis, ha különböző embereket állítunk csapatba, akik lelkesen egyesítik erőiket és képességeiket, a jó munkából remekmű születhet.

Share
Bővebben...

Maria Simma: Élményeim a szenvedő lelkekkel (4)

alt

Mi segít a szenvedő lelkeken?

A legértékesebb segítség kétségkívül a szentmiseáldozat, de csak annyiban, amilyen mértékben az elhunytak életük során hittek ebben. Itt is érvényes az a mondás, hogy ki mint vet, úgy arat. Egyébként a hétköznapi szentmisék is beszámítanak, nemcsak a kötelezőek, amelyeket vasárnap és ünnepnapokon tartanak. Természetesen nem mindenki tud hétköznap misére járni; az embernek van munkája, egyéb feladatai is, és első a kötelesség. De van, aki el tudna menni, anélkül hogy emiatt elmulasztaná egy másik kötelességét: pl. egy nyugdíjas, aki egészséges, időben fel tud kelni, közel lakik a templomhoz, de azt mondja: „Vasárnap kötelességem templomba menni, hétközben nem, tehát nem megyek”. Aki így gondolkodik, és ennek megfelelően cselekszik, annak a halála után sokáig kell várnia, amíg egy érte mondott szentmise a hasznára válik – hiszen életében sem tartotta sokra az istentiszteletet.

Share
Bővebben...

Húsvétról

Varga László püspök előadása, Kaposvári Egészség Szabadegyetem, Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár

Share

Barsi Balázs OFM: Nagyböjti konferenciabeszédek (4)

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Share

A férfi, aki tud böjtölni

altÉrdekes házassági feltételt fogalmazott meg egy ismeretlen bencés szerzetes. Lelki leányainak azt tanácsolta, hogy olyan férfihoz menjenek feleségül, aki tud böjtölni.

Azt felelhetnénk erre, hogy böjtölni mindenki tud. Csakhogy böjt és böjt között nagy különbségek vannak.

A böjt általában ételről való lemondást jelent, de más módjai is lehetnek. Például böjtölhet valaki úgy, hogy lemond a közösségi média használatáról.

Share
Bővebben...

Barsi Balázs OFM: Nagyböjti konferenciabeszédek (3)

Nagyböjt harmadik vasárnapja

 

 

Share

A láthatatlan dolgokról

alt

Az első olvasmányunk egy nagyszerű jelenet Ábrahám életéből, de gyakran rosszul képzeljük el. Isten megígéri neki, hogy számtalan nemzet és nép atyja lesz, és kiviszi őt a szabadba, hogy ezt az ígéretet bebizonyítsa. Azt mondja neki, hogy nézzen fel az égre, és számolja meg a csillagokat - mi pedig úgy képzeljük el Ábrahámot, amint egy tiszta éjszakán kijön, és a Tejutat bámulja.

De ha tovább olvasunk, azt találjuk, hogy a Szentírás azt mondja, hogy „Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség”. Tehát... Isten kivitte Ábrahámot a nappal közepén! Hány csillagot látsz a nappal közepén? Csak egyet: a Napot. De hány csillag van odakint, elrejtve és láthatatlanul? Milliárdok és milliárdok. Ugyanígy hány leszármazottat élt meg Ábrahám? Csak egyet: a fiát, Izsákot. Ma körülbelül ötmilliárd ember él a Földön, akik Ábrahámot szellemi atyjuknak tekintik: ő a keresztények, zsidók és muszlimok szellemi atyja. Ő nem élte meg, hogy lássa - de bízott Isten láthatatlan ígéretében.

Share
Bővebben...

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.