Hitvédelem

1.rész –„Vágyakozzatok az élő vizek forrása után!"

A halálra felkészülés művészete: a katolikus boldog halál

Bona mors - jó, boldog halál. A legkatolikusabb koncepció.

Kell-e pánikolniuk a katolikusoknak a világjárványok miatt? Csak akkor, ha nincsenek felkészülve a halálra, de ezt kerülniük kell. Noha a katolikusok többsége sajnos rendszerint nincs felkészülve saját halálára, a jelen pillanatok (még akkor is, ha az ilyen pillanatokra jellemző, média-vezérelt tömeges pánik ösztönzi őket) nagyon hasznosak a hívők számára, hogy arra összpontosítsanak, hogy szükséges lelküket felkészíteni a halálra.

A koronavírus terjedésének veszélye miatt a napokban a püspöki konferencia határozata szerint kiürítik a szenteltvíz tárolókat, emellett mellőzik a nyelvre áldoztatást. Hívő katolikusként felmerült bennem a kérdés: ha hiszünk Istenben, hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus testét vesszük magunkhoz a szentostyában, hogy a szenteltvíznek tisztító ereje van, hogy Isten csodákat művel napjainkban is, miért félünk attól, hogy pont ezek végzése során fertőződünk meg? Csak én érzek ellentmondást a keresztény tanítás és e határozat között?

A kérdés igazi puskaporos hordó. Legtöbben úgy reagálnak, mintha már a kérdésfeltevés is ellenkezne a józan ésszel. A lelkes igenlők ugyanannyi érvet sorakoztathatnak fel, mint a hevesen tiltakozók. Különböző szentírási részekre hivatkozva különböző válaszok születnek.

Létezhet-e hát barátság keresztény férfi és nő között?

A keresztény ókor legkiválóbb szónokának beszédei, szentírás magyarázatai a hívek életéről is reális képet nyújtanak; tulajdonképpen tükrök, amelyekben láthatjuk kora laikusainak életét és keresztényi feladatait. Ezekből válogattunk ki néhány szemelvényt

A keresztény méltósága a Krisztussal való bensőséges egységből ered „Krisztusra mint alapra építsünk. Úgy kapcsolódjunk hozzá, mint a szölővessző a szőlőhöz, ne álljon semmi Krisztus és közénk, mert abban a pillanatban, ha a legkisebb szakadás is fellépne viszonyunkban, elveszünk… Mi nemcsak kapcsolódunk Krisztushoz: egységben vagyunk vele, s a legkisebb távolság is a halálunkat jelenti. Írva van ugyanis: „Lám, elvesznek, akik elszakadnak tőled” (Zsid 73,27).

Kérdés: Az Egyház azt tanítja, hogy az azonos neműekhez való vonzódás önmagában nem bűn. Csak akkor követ el bűnt valaki, ha úgy cselekszik, hogy kielégítse ezt a vonzódást. Ugyanezt a szabályt alkalmazzuk-e a gender identitással kapcsolatos kérdésekre is? Más szavakkal: megkérdőjelezni valakinek a szexuális identitását nem bűn, csak az a cselekedet, ami megfelel a vélt identitásnak? A „transznemű” identitás nyilvános kijelentése - megjelenésem vagy nevem megváltoztatásával vagy egyszerűen más viselkedés révén - bűnnek minősül-e? - Sean Code atya, Johnstown, Pennsylvania

Mónika (Budapest)

A kisiskolás kisfiam születésnapja nagyböjti péntekre fog esni. Mi ilyenkor a helyes katolikus magatartás az ünnepléssel kapcsolatban?

Karl Rahnernek, a XX. század egyik legnagyobb teológusának, van egy olyan mondata: „Nagyon komoly aszkézisre van szükségünk kereszténységünk hiteles megéléséhez.” Szerinte a komoly aszkézisen is múlik, hogy valaki igazán Krisztus-követő vagy „hobby-keresztény”.

Nyári időszakban egy kicsit átalakult a napi menetrendem, így többször részt vehettem hétköznap reggeli szentmisén, és az utána megtartott rövid (fél órás) csöndes szentségimádáson is. És ha az ember nem az első padok egyikében tartózkodik, illetve nyitott szemmel imádkozik, akkor akaratlanul is látja a közben elszivárgókat. És ha valamilyen szinten érdekli az embert, hogy ki, hogy viselkedik, akkor észreveszi azt is, hogy ki hogy távozik.

A közép korosztály és az idősebbek jelentős része két térdre ereszkedik és fejet hajt. A többiek vagy egy térden hajtanak térdet, vagy „pukedliznek”, illetve ezekhez hasonló bármivel búcsúznak Jézustól. És akkor újból feltolultak bennem a gondolatok, hogy tudjuk-e általában, hogy miért hajtunk térdet a templomba jövet-menet?

Szent Cyprianus Karthágó püspöke volt 248–tól 258–ban elszenvedett vértanúhaláláig. 252–től a Decius-féle nagy keresztényüldözés után birodalomszerte pusztított a pestis-járvány. Cyprianus püspök megszervezte városában a betegellátást, amivel még pogány ellenségeinek is kivívta a tiszteletét. A járvány krízise alatt írta körlevelét a Halandóságról (De mortalitate). Ebből lássunk néhány részletet.

„Aki Isten oldalán harcol, szeretett testvéreim, és a mennyei táborba állva már az isteni dolgokban remél, annak tudnia kell, hogy a világ viharai és örvényei nem rendíthetnek meg bennünket, nem kelthetnek zavart bennünk, mert ezeknek bekövetkezését az Úr előrelátó szava meghirdette, intése felkészített rá; az Úr tanította, előkészítette és megerősítette Egyháza népét minden jövendő viszontagság elviselésére: háborúkra, éhínségre, földrengésekre, a mindenütt támadó járványokra.”

„Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.” (Préd 11,5)

„Istenem, nem értem, miért teszed ezt velem!” – sírtam el magam, mikor hazafelé a boltból egy rossz hírt kaptam telefonon.
Évekkel korábban Isten rávezetetett, hogy terveimet az Övéhez igazítsam. Sugallta a szívemben, bizonyította igéjével, bölcs barát tanácsával és imádságban.