Hitvédelem

„Csak nyisd ki szádat és én betöltöm”

alt

A szentáldozás szertartása változatos formákat öltött a történelem folyamán. A kora középkor óta a hívek egymás mellett térdeltek az áldoztatórács előtt, és nyelvükre fogadták az Oltáriszentséget. Külön ügyelni kellett a szigorú szentségi böjtre, vagyis arra, hogy éjféltől a szentáldozásig ne vegyenek semmi ételt magukhoz.

Share
Bővebben...

A Papp válaszol - házasság érvénytelenítése, Ferenc pápa, reinkarnáció

 

alt

Ágnes (Budapest)

Férjemmel 25 éve vagyunk együtt egy pár, 1998-ban polgári esküvőt tartottunk, két gyermekünk született. Nagyfiúnk 20 éves, kislányunk 9 éves volt idén. Férjemmel mindkettőnknek vallását tekintve római katolikus, szeretnénk megerősíteni házasságunkat templomilag is az Úr színe előtt. Férjemnek már volt egy templomi esküvője, így úgy tudjuk, hogy ez kizáró ok lehet. Kérdésünk annyi lenne, tényleg így van ez és megoldható, hogy az így is boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatunkat megerősítsük és a templomban is házasságot kössünk.

Share
Bővebben...

Hódítsuk vissza az Ószövetséget!

alt

Megfigyelhető, hogy az egyház kapcsolata időről-időre megromlik az Ószövetséggel. Ennek rendszerint a tágabb kultúrával való viszony az eredője. Az 1930-as évek közepén például a német protestáns egyház a náci ideológia és a keresztény teológia összehangolásával volt elfoglalva, és ennek egyik fő eleme a Biblia zsidótlanítása volt. A náci teológia neo-markionita (az Ószövetséget az Újszövetségtől hermetikusan elválasztó) tendenciáinak elhatalmasodását látva Dietrich Bonhoeffer (a Hitvalló Egyház egyik legismertebb [evangelikus. a szerk.] teológusa) az Ószövetség visszahódításának fontosságát hangsúlyozta. Börtönleveleiben csodálattal beszél az Ószövetség evilági szentségéről, és arról ír, hogy az Ószövetség nélkül egyszerűen nem érthető a test feltámadása és a föld újjáteremtése sem.

Share
Bővebben...

Az elengedés tudománya

alt

A múlt héten váratlanul meghalt egy nagyon kedves, jó barátom, aki a maga csöndes módján itt a gyülekezetben is sok szíves szolgálatot végzett. És most azon kaptam magam, hogy újra próbálgatom azt, amire egyszer-másszor már tanítgatott Isten, mikor hozzám közelálló lelki testvért vagy rokont veszítettem el: az elengedés tudományát. Nagy tudomány ez! És nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy viszonylag korán elkezdett tanítani erre. Egészen másképp tud veszíteni az, aki valamit is ismer ennek az igazságából.

Share
Bővebben...

A szentáldozás a földi életünk legnagyobb ajándéka

alt

 Imádattal fogadjuk a Szentséget!

Az Egyház megújulásának forrása az imádat megújítása

Az imádás

Az imádás (görögül proszkünészisz, ‘leborulás’, latinul adoratio, ‘csókkal illetés’) az egy igaz Istennek járó legfelsőbb fokú tisztelet, a vallásosság erényének fő cselekedete, a teremtett és megváltott ember legelemibb erkölcsi kötelessége, melyet a mandatum magnum (Mt 22,34–40) ír elő.

Share
Bővebben...

A Papp válaszol - elváltak áldozása, hivatás, asztrolőgia

alt

Hosszú nyári szünetet követően ismét folytatódik A Papp válaszol rovatunk, amelyben Papp Miklós görögkatolikus paptól és családapától kérdezhettek tabuk nélkül! Ezúttal a hivatásról, az elváltak áldozásáról és az asztrológiáról kérdeztetek!

Áron ( Budapest)

Egyszer megéreztem a Jóisten jelenlétét egy kápolnában. Mindaddig nagyon elszállt voltam és élveztem a helyzetet, amíg egy társam mondta, hogy el tud képzelni papnak. Bennem maradt a gondolat és akarva, akaratlanul már mindenben üzenetet találtam, üzenetet mely nem biztosra, de talán azt sugallja, hogy én ezen az úton kell mennem. Nem tudtam elfogadni és emiatt nem tudom eldönteni, hogy bűn, amit teszek vagy sem. Szeretném letisztázni ezt a dolgot.

Share
Bővebben...

Miért van rossz és szenvedés a világban? (2)

alt

Miután megnéztük általánosságban a rossz problematikáját, és megvizsgáltuk a morális rosszat, rátérhetünk a fizikai rosszra. Egyrészt természeti csapásokra: a vulkánkitörés, földrengés vagy tájfun sok emberi áldozatot követel, másrészt gondolhatunk a betegségekre is.

A fizikai rosszat is a bűnre, az Isten és Sátán között fennálló szellemi konfliktusra vezethetjük vissza. A világban jelen van a bűn, a gonosz, a Sátán, aki az evilág fejedelme (lsd. Jn. 12,31). Az ősbűn óta a világ elszakítottságban van Istentől, minthogy a bűn elszakít Istentől, aki a végtelen jó. Vagyis a jó jelenlétét, működését korlátozza a világban. Ezzel szemben áll Isten országa, ahol Ő az Úr, a törvényei szerint élnek.

Share
Bővebben...

Kisboldogasszony búcsú Baja-Máriakönnyén, Vodicán

alt

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek  homiliája (2019. szeptember 8.)

Ősszel, ahogy rövidülnek a napok a természetben élő ember vagy még a természethez viszonylag közel álló ember, mindig érzi azt, hogy múlik az életünk. Hiszen a nap rövidülésével valahogy az élet rövidülését is megtapasztaljuk. S ezért olyan csodálatos, hogy megyünk az őszbe, és ekkor ünnepli anyaszentegyházunk – hiszen ez egy felvett ünnep – Szűzanyának a születésnapját. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor született, még az évet sem (egy korabeli templom szentelésének dátumához kötődik a szeptember 8-a). Csodálatos, hogy az igazság napja, akitől származott, az ő születése jelenti az üdvösségtörténetnek a hajnalát. Egy jámbor mondás szerint: „Szűz Mária ünnepén mindig kisüt a nap.” Most a búcsúi szentmisén a borongós idő és eső mellett kisütött a nap. Velünk együtt ünnepli a nap Máriát. Ahogy a „szögediek” mondták: „Ugrándozik a nap örömében, hogy Szűz Mária születését ünnepeljük.”

Share
Bővebben...

Próféta és tanító

alt

(Földesi Barnabás festőművész barátom írását teszem közzé a prófétai és tanítói szereppel kapcsolatban. Az alábbi gondolatmenetet először másfél éve egy levélváltásban küldte át nekem több részletben. Számomra annyira megvilágosító erejű volt, hogy arra bíztattam, fogalmazza át egy önálló cikké, amit vendégposztként közzé adhatok. A cikk mostanra született meg, de a tartalma azonos a másfél évvel ezelőtti eredetivel. Aki követi az evangéliumi világon belüli mozgásokat, számos ponton kifejezetten prófétainak fogja találni a Barnabás által leírtakat. Nagyon fontos és időszerű írás. Mivel a leírt mintázat nem kortól függő, a gondolatmenet szerintem időtálló is lesz.)

Share
Bővebben...

Bízz Isten vezetésében, nem számít, hogy mi az!

alt

Amikor Larry vezérigazgató volt egy informatikai cégnél, valaki indokolatlan keresetet nyújtott be a bíróságon a cég ellen. Menetközben, annak ellenére, hogy Larry cége ártatlan volt mindennemű szabálysértésben, sok ember sürgette, hogy rendezze a pert. Azt állították, hogy a védelem előkészítésének költsége – még olyan esetben is, ha ártatlan vagy – valamint az előkészítéséhez szükséges idő miatt, a peren kívüli megegyezés a legracionálisabb megoldás. 

Share
Bővebben...

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.