"Fölkértek, hogy a Mária Rádióban tartsak előadásokat a New Age-ről. Ez kétségtelenül egyik legveszélyesebb szellemi pestise korunknak, de a témának nem vagyok szakembere. Minthogy azonban az anyag megválasztásában szabad kezet kaptam, némi húzódozás után elvállaltam a feladatot.
Az Egyház tanítása az, hogy csak azok jutnak a mennybe, akik a kegyelem állapotában halnak meg. A menny Isten lakóhelye, és ezért mindenkinek, aki oda belép, olyan szentnek kell lennie, mint amilyen ő maga. Ahogyan a templom szentélyébe sem kerülhet szentségtelen dolog, a legkevésbé sem történhet szentségtörés, hasonlóképpen nem léphet be Isten legszentebb jelenlétébe olyan, aki nem szent. Amint azt a legutóbbi előadásban említettem azt a lelket, aki inkább töltene egy örökkévalóságot a tisztítótűzben, minthogy egyetlen alkalommal is Isten jelenlétében legyen akár legkisebb folttal a lelkén. Ez annak a jele, hogy a lelkek számára haláluk után teljesen világossá válik, mennyire feltétlenül szükséges, hogy tiszták legyenek, amikor Isten jelenlétében állnak.
Találkozás a vasúti fülkében
„Megismersz?” – kérdezte tőlem egyszer egy szenvedő lélek. Kénytelen voltam nemmel válaszolni. „Dehogynem. 1932-ben vonattal mentél Hallba, azon a vonaton utaztam én is”.
Már emlékeztem: Volt ott egy ember, aki hangosan szidta az egyházat és a vallást. Bár akkor még csak 17 éves voltam, összeszedtem minden bátorságomat, és megmondtam neki, hogy nem jó ember, ha a szent dolgokról ilyen gyalázatosan beszél. „Túl fiatal vagy te ahhoz, hogy kioktass!” – vetette oda. „De mégis okosabb vagyok, mint maga!” – válaszoltam hetykén. Erre már nem szólt semmit, csak leszegte a fejét. Amikor leszállt a vonatról, arra kértem az Üdvözítőt, hogy ne hagyja elveszni ezt a lelket. „Ez az ima mentett meg” – mondta a szenvedő lélek – különben a kárhozatra jutottam volna”.
„Ma van szükségük az imáitokra” - mondta a tiszteletreméltó Mary Potter. „Holnap már túl késő lesz.”
Mi lehet sürgősebb, mint egy halálközeli, a halálos bűn állapotában lévő ember? Semmi. Pillanatok választják el őket attól, hogy az örökkévaló döntést meghozzák: Isten vagy nem Isten. Mennyország vagy pokol. Örökre.
Nem tudjuk elképzelni, hogy ne Istent válasszuk ebben a helyzetben. Mégis, Stefan Starzynski atya, a Miracles: Healing for a Broken World (Csodák: Gyógyulás egy széttört világnak) című könyvének szerzője és a Virginia állambeli Woodburn 1000 ágyas Inova Fairfax Kórház főállású káplánja, tanúja volt ennek. „Az emberek gyakran úgy halnak meg, ahogy éltek” - magyarázta.
Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!” (Márk evangéliuma 10, 43-44) Az idézett szövegben Jézus a második esetre egy olyan arámi szót használhatott, amely az alantasabb tevékenységet végző szolgák megnevezése volt. A különbségtétel mélyebb értelmét az világítja meg, amikor Jézus megmossa apostolai lábát, azaz egy olyan tevékenységet végez, ami a gazdagabb házakban a rabszolgáknak volt a feladata.
Szerkesztői éveim alatt a kedvenc időszakaim közé tartozott mindig, amikor kreatív csapatunkkal együtt megterveztük a következő kiadás címét és grafikáját. Ezekre az alkalmakra mindig a saját ötleteimmel indultam el, de minden találkozás után lenyűgőzve jöttem ki a kreatív szinergiák eredményeként. Amikor pedig egy-egy szám megjelent, nem volt kétséges, hogy egyben az egész többet ér, mint az egyes részek összege.
Egyik munkatársam fogalmazta meg: „Külön egyikünk sem olyan okos, mint együtt.” Ugyanis mindannyiunknak megvan a maga erőssége és szakterülete. Képesek vagyunk arra, hogy jó dolgokat hozzunk létre. Mégis, ha különböző embereket állítunk csapatba, akik lelkesen egyesítik erőiket és képességeiket, a jó munkából remekmű születhet.
Mi segít a szenvedő lelkeken?
A legértékesebb segítség kétségkívül a szentmiseáldozat, de csak annyiban, amilyen mértékben az elhunytak életük során hittek ebben. Itt is érvényes az a mondás, hogy ki mint vet, úgy arat. Egyébként a hétköznapi szentmisék is beszámítanak, nemcsak a kötelezőek, amelyeket vasárnap és ünnepnapokon tartanak. Természetesen nem mindenki tud hétköznap misére járni; az embernek van munkája, egyéb feladatai is, és első a kötelesség. De van, aki el tudna menni, anélkül hogy emiatt elmulasztaná egy másik kötelességét: pl. egy nyugdíjas, aki egészséges, időben fel tud kelni, közel lakik a templomhoz, de azt mondja: „Vasárnap kötelességem templomba menni, hétközben nem, tehát nem megyek”. Aki így gondolkodik, és ennek megfelelően cselekszik, annak a halála után sokáig kell várnia, amíg egy érte mondott szentmise a hasznára válik – hiszen életében sem tartotta sokra az istentiszteletet.
Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.
