Huszár Attila egy informatikai kft. ügyvezető tulajdonosa, aki felnőtt korában tért meg felesége és egy meghatározó húsvéti lelki élmény hatására. 2012 óta élnek Csömörön, két felnőtt fiúgyermekük és 3 unokájuk van.
Az egyházi szolgálatba mint ifjúsági imacsoport-vezető, ministránsvezető kapcsolódott be. 2015-ben avatták fel akolitusnak, és már a képzés alatt érezte a hívást a diakónusi szolgálatra. Szoros kapcsolatban van a Cursillo lelkiségi mozgalommal, feleségével tagjai a helyi MÉCS-közösségnek, gyermekeik révén pedig jól ismerik a Szentjánosbogár-közösséget is. Kateketikai tanulmányait az Esztergomi Hittudományi Főiskolán végezte. Marton Zsolt váci püspök szentelte állandó diakónussá Vácon 2021. június 19-én. Szolgálata keretében segíti majd a MotiVÁCió Képzési Központ munkáját a diakónusképzés során.