Szent József megadja nekünk a boldog halál receptjét

KOMMENTÁR: Ami a földi élet után következik, az lesz a legnagyobb történet, amit valaha is elmeséltek, mert az Atya szemében látjuk majd a saját életünk és mindenki más életének történetét a világon.

Tavaly novemberben visszautaztam szülőföldemre, Iowa államba a legfiatalabb unokaöcsém esküvőjére. Édesapám egészségi állapota váratlanul gyorsan romlani kezdett, és Isten gondviselése folytán életének utolsó hetét édesapámmal, Nicholasszal tölthettem. Mindent megkapott, amit az Egyház a haldoklók számára kínál, beleértve az utolsó kenetet a hospice ágya körül édesanyámmal, a nővéremmel és annak férjével együtt a szülői házban.

A rózsafüzér imádkozása közben, amikor félig kómában volt, apa hirtelen kinyitotta a szemét, melyek azonnal megakadtak és követettek valamit. Megkérdeztem tőle, hogy mit néz. Azt válaszolta: „A Szűzanyát … a Szűzanyát és a kis Jézust.”

Halála után, amikor átnéztem a kis kék katolikus imakönyvét, amelyet ragasztószalag tartott össze, találtam beletűzve egy imapapírt, amit a helyi katolikus újságból vágott ki. Ez volt  az „Imádság a boldog halálért”, amely a kortól és a használattól megbarnult. A papír elhasználódásából láttam, hogy nyilvánvalóan rendszeresen imádkozta, valószínűleg naponta.

Az Egyház buzdít minket, hogy készüljünk föl halálunk órájára (“A hirtelen és készületlen haláltól, ments meg, Uram, minket” — imádkozzuk a Mindenszentek litániájában); hogy kérjük Isten Anyját, imádkozzon értünk “halálunk óráján” (“Üdvözlégy Mária” imádság); s hogy bízzuk rá magunkat Szent Józsefre, a jó halál védőszentjére. (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1014).

Édesapámnak minden bizonnyal boldog halála volt, hiszen megkapta a szentségeket, és szerető családja vele volt, amikor a mennyben lévő igazi otthonunkba távozott. Micsoda áldás volt ez számára, és milyen nagy vigasz volt ez nekem és családomnak!

Csak azért beszélhetünk egyáltalán „boldog halálról”, mert Krisztus meghalt és feltámadott. Krisztus legyőzte a halált a saját halála és feltámadása által. „Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta.” (Kol 2,12).

Édesapám sírjánál található a sírköve, rajta nevével, születésének, esküvőjének és halálának dátumával. Jézus sírjánál azonban nincs ilyen jelzőtábla, hanem az asszonyokat kérdezték az angyalok: „Miért keresitek az élőket a holtak között? Nincs itt, hanem feltámadt” (Lk 24,5). A sír üres, ezért beszélhetünk „boldog halálról” azok számára, akik „Krisztus Jézusban élnek” (Ef 2,5-6).

Szent József a boldog halál védőszentje, mert a hagyomány szerint ő még azelőtt meghalt, hogy Jézus megkezdte volna nyilvános életét. Ha József még élt volna, amikor Jézust keresztre feszítették, vajon Jézus az édesanyját János tanítványára bízta volna? Aligha. Úgy tűnik továbbá, hogy amint Jézus nyilvános szolgálata megkezdődött, az a munka, amelyet a Mennyei Atya Józsefre bízott, már beteljesedett, mivel József aktív jelenlétét soha nem említik.

Szent József tehát megadja nekünk a boldog halál „receptjét”: Isten, Jézus, Mária és mások szeretetteljes szolgálatában élni. („Igaz ember volt.” Mt 1,19). Szent József tehát úgy halt meg, ahogyan élt, Jézussal és Máriával. A halál a hívők számára, akik arra törekszenek, hogy Isten akaratát teljesítsék életükben, nem az élet félelmetes kioltása és az ismeretlenbe való belépés, hanem inkább szelíd átmenet a már megkezdett élet teljességébe. Szent Teréz rövid élete végén azt mondta: „Nem haldoklom. Belépek az életbe.”

Amikor Angelica anya és az apácák az alabamai Irondale-ből új otthonukba, a Legszentebb Szentség kegyhelyre költöztek Hanceville-be, Raphael nővér, Angelica anya vikáriusa és közeli barátja közel állt a halálhoz. Ő 2000. január 9-én halt meg, néhány héttel a kegyhely felszentelése után. Röviddel halála előtt Raphael nővér külön-külön szeretett volna beszélni minden egyes nővéréhez, minden egyes szerzeteshez és az EWTN vezetőségének minden egyes tagjához. Úgy tűnt, mintha ég és föld között lenne, és még mindig emlékszem, amit mondott nekem. Az egyik alelnök gyakran mondta nekem: „Soha senkit nem láttam még ennyire ragyogni.” Mielőtt meghalt, azt mondta Angelica anyának: „Anyám, amit mondtál nekünk, az mind igaz! Minden igaz!”

Igen, kedves barátaim, ez mind igaz. Ezért beszélhetünk olyan dologról, mint a boldog halál.

Ebben a novemberi hónapban arra emlékeztetnek bennünket, hogy imádkozzunk elhunyt szeretteink lelkének áldott nyugalmáért. Gyakoroljuk Szent Józsefnek, a boldog halál védőszentjének „receptjét” is azáltal, hogy Isten és mások iránti szeretetteljes szolgálatban élünk, Jézus és Mária nevét gyakran ajkunkon tartva, különösen „halálunk óráján”. Akkor a mi saját átmenetünk, a mi transitusunk (ahogyan Assisi Szent Ferencet ünnepeljük minden évben október 3-án, az ő ünnepének előestéjén), szelíd átmenet lesz az élet teljessége felé, amely már elkezdődött bennünk.

Scott Hahn a Hope to Die című könyvében azt írta, hogy az evangéliumot „a valaha elbeszélt legnagyobb történetnek” nevezték, de ez valójában csak a „bevezetés”, mert ami ezután az élet után következik, az lesz a valaha elbeszélt legnagyobb történet, mert az Atya szemében meglátjuk majd a saját életünk és mindenki más életének történetét a világon. Látni fogjuk, hogy mindegyikünk története összefügg a másikkal, és értelmet ad majd az összes történetnek, annak a történetnek, amire egész életünkben vártunk, hogy hallhassuk. Egyetlen történet sem lesz unalmas, mert üdvösségünk történetét Isten írta, és ő életünk minden részletét úgy hangszereli szabad akaratunkkal és szabad akaratunkon keresztül, hogy elvezessen minket hozzá: az örök élethez és a vele való mennyei örömhöz.

Egyébként később megtudtam, hogy édesapám, Miklós, aki gyakran imádkozott a boldog halálért, Nagy Szent Miklós emléknapján halt meg, aki a IX. században volt pápa, a maga korában a házasság nagy védelmezője volt. Erről apám is tanúságot tett édesanyámmal, Rózsával 63 éven át, haláláig tartó hűséges házasságában. Nyugodjék békében.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2023. április 23.