Abortusz helyett ikrek, akikből papok lettek

Az ikertestvérek, mindketten papok, több ezer embert érnek el Isten igazságának üzenetével, miután édesanyjuk közel 40 évvel ezelőtt az életet választotta számukra a nehéz körülmények között.

Az Aleteia beszámolt Paulo és Felipe Lizama atyáról, akik szülőföldjükön aktívan szolgálnak mind személyesen, mind online, a chilei Valparaíso egyházmegyében. Ezt részben anyjuk Istenbe vetett hitének tulajdonítják.

Anyjukat, Rosa Silvát arra bátorították, hogy vetesse el ikerfiait, miután az orvosok úgy gondolták, hogy magzati rendellenesség észlelhető, úgy vélték, hogy talán sziámi ikrek lesznek. Ez derült ki egy ultrahang vizsgálat során. Silvának azt is mondták, hogy terhessége magára nézve életveszélyes lehet.

Megtagadta, hogy feladja a reményt. Silva úgy döntött, hogy elfogad „bármit, amit Isten küld”, és az életet választotta fiai számára. Hogy az orvosok tévedtek, vagy Isten tett csodát, a család nem tudja: 1984. szeptember 10-én mindkét iker megszületett egészségesen.

„Mindig különleges szeretetet és gyengédséget érzek, amikor anyám szívére gondolok, aki hajlandó volt az életét adni számomra, számunkra” – mondta Paulo.

Az ikrek növekedtek, fő érdeklődési körük a templom és a foci volt. Ahogy közeledtek a 18. születésnapjukhoz, mindketten azt mondták, hogy külön-külön is kezdték érezni azt, hogy be kell lépniük a papságba. Azt mondták, hogy egyik ikertestvér sem beszélt a másiknak a szemináriumba történő belépésről, mert nem akarták befolyásolni egymást; mindketten maguk hozták meg a döntést.

„Nem tudom, melyikünk érezte először az elhívást. Azt hiszem, Isten nagyon jól tette a dolgát, hogy megvédje a válaszunk szabadságát,” mondta Paulo az Aciprensa hírügynökségnek.

Történetük 2013-ban kapott nemzetközi figyelmet, nem sokkal azután, hogy mindkettőjüket felszentelték. Ma az ikrek továbbra is megosztják csodálatos történetüket, ahogy szolgálnak az egyházmegyében és az interneten. Az Aleteia szerint „A Facebook, Instagram és Twitter bejegyzéseik tükrözik a papságban való örömüket, a humorérzéküket, az egymáshoz és a családjukhoz való közelségüket, valamint a futball iránti szeretetüket.”

„Hogy ne védhetnénk az életet? Hogy ne prédikáljunk az élet Istenéről? Ez az esemény adta az impulzust a hivatásomhoz, ez adott neki egy különleges vitalitást… Meg vagyok győződve arról, hogy amiben hiszek, ami vagyok, és amit mondok, az egyértelműen Isten kegyelméből ered” – mondta Paulo.

Anyjuk bátorsága egy példa a gyönyörű ajándékra, ami abból származik, hogy az életet választotta még akkor is, amikor a születendő babát vagy babákat egészségügyi problémákkal diagnosztizálták. Ha Silva orvosain múlt volna, ikrei soha nem születtek volna meg, és a világ két férfivel lenne kevesebb, akik az életüket arra szentelték, hogy szolgáljanak.

Az eredeti cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. november 8.