Jakub Baryla – Egy katolikus fiú, félelem nélkül

A plocki Pride a “melegjogok” helyett egy katolikus fiúra hívta fel a figyelmet

2019. augusztus 10-én rendeztek először a lengyelországi Plock városában “LMBT Pride” felvonulást. A rendezvény különös végeredménnyel zárult: a róla szóló tudósítások ahelyett, hogy melegjogokkal vagy a résztvevőkkel foglalkoztak volna, egy 15 éves lengyel fiúra irányították rá a figyelmet, aki a rendőrsorfallal felvezetett menet elé állt, egy feszületet magasba emelve.

A fiú, Jakub Baryla, amíg tudott, ellenállt a rendőrsorfal nyomásának. Mivel önként nem volt hajlandó távozni, a rendőrök végül erővel vitték el a helyszínről.

Jakub a wpolityce.pl weboldalnak nyilatkozva elmondta: eleinte nem akart kiállni az a felvonulással szemben “a közösségi következményei miatt: féltem, hogyan reagálnak majd rá az emberek”. Akkor gondolta meg magát, amikor látta, hogy a menetben a Czestochowai Szűzanya képét viszik, amin a Szűzanya és a gyermek Jézus glóriáját az LMBT-mozgalom szivárvány színeire festették át.

Ez a provokáció nem volt előzmény nélküli. Idén májusban a rendőrség letartóztatott egy LMBT-aktivistát, aki húsvét idején ugyanilyen a “szivárványos madonnát” ábrázoló posztereket ragasztgatott ki Plock belvárosában.

A Czestochowai Fekete Madonna a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma, nemcsak vallási, de nemzeti jelkép. A lengyel törvények a közrend védelmében tiltják a vallási jelképek sértő felhasználását. Az LMBT-aktivista provokációja nemcsak Lengyelországban, de a katolikusok között szerte a világban felháborodást keltett.

Azzal, hogy voltak, akik a Pride felvonuláson ezzel a képpel jelentek meg, szándékos törvénysértést követtek el. Jakub Baryla, látva a helyszínen a megismételt provokációt, hirtelen ötletből bekopogott egy közeli katolikus plébániára:

Kértem egy keresztet egy plocki plébánia papjától. A pap attól tartott, hogy az ateisták majd meggyalázzák a Szent Keresztet, de azért mégiscsak adott nekem egy feszületet. Szerettem volna, ha minél több ember látja a gesztusomat. Szerettem volna, ha reagálnak rá, ha beszélnek róla.

 

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. augusztus 22.