Tanítók és tanúságtevők

Kis Szent Teréz örökfogadalmas szerzetesként is kereste a helyét, hogy hol a helye, mi a küldetése az Egyházban. Megtalálta és így vallott erről.

“Anyámnak az Egyháznak a szívében én a szeretet leszek.”

Nyomorult bűnésként én is kerestem a helyem, hol fér el ekkora koszfészek a szentek között és papként mi az én küldetésem a gyorsan változó világban. Keresvén a következőket találtam. Szóljatok hozzá, ha nem így látjátok.

1. Pap vagyok! Ez az ontológiai igazság a legmélyebb alapja a létemnek, és akkor is minden nap örömet ad, ha a szentmisén kívül semmilyen más lelkipásztori munkát nem végeznék.

2. Úgy kaptam meg ajándékba a Szentlélek keresztséget, hogy semmit nem tudtam róla. Belém pecsételte az első szeretetet és az Oltáriszentség szeretetét. Így lettem karizmatikus pap keresetlenül, esetlenül amint Pilátus is beleesett a Credoba.

3. Papi jelmondatom Zakariás énekéből való:

“Hogy félelem nélkül és megszabadulván az ellenség kezéből Istennek szolgálatot teljesítsünk, szentségben és igazságban járva színe előtt, életünknek minden napján.” Amen

Elrejtve növekedve a Mester szíve alatt lassan megértettem, hogy a szabadító szolgálatban van a helyem. Köszönöm Jézus!

4. Mindezt hármas közösségben élem meg.

  • Közösség az Eucharisztikus Jézussal a napi csendes egy óra szentségimádásban.
  • Közösség az Egyházközségek tagjaival.
  • Közösség és szolgálat a Cor et Lumen Christi Közösséggel. 

17 évvel ezelőtt, amikor megírtam az Igére épülő evangélizácó c. munkámat, amelyben arra kerestem a választ, hogy az Egyház kiszáradt borostömlőjét, hogyan lehetne megtölteni élő, fűszeres borral Élő Vízzel, akkor a teljhatalmú evangélizációban találtam meg az egyik választ. Hálát adok Jézusnak, hogy bevezetett a Szívébe, mert a Cor et Lumen Chriszti Közösség éppen ilyen szolgálatokról ismert világ szerte.

A teljes cikk elolvasható Tibor atya blogján.

Létrehozva 2019. február 20.