Beszélő kövek- magyarázattal kiegészítve

Istenkapcsolat

Mester, hallgattasd el tanítványaidat!

„Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.”Lukács 19.40 (Virágvasárnapi Ige)

Elhozták hozzám az ÚR egy felnőtt drága Gyermekét, akiben gyakran manifesztálódott a démon/ok. Hogy ez ne zavarhassa meg a szolgálatot, rögtön az elején megtiltottam bárminemű megnyilvánulást, egymás közti kommunikációt…stb. „Itt nem lesz cirkusz!)

Az ÚR, a Szűzanya, a Szentek velünk voltak és szépen haladtunk a végkifejlet felé. Az ima lényeges mondatánál, a parancsolási résznél, váratlanul megszólalt az irodámban a riasztó fülsiketítő, recsegő hangja. Abba kellet hagynom az imát, kimentem, kiütöttem a kóddal, elhallgatott majd visszamentem és folytattam volna az imát. Kis idő múlva azonban megint megszólalt, megint kimentem…és ez így ment összesen négyszer.

Csodálkoztam. A riasztóból ui. két éve kivettük az akksit és a második sziréna után lekapcsoltam a villanyóra szekrényben is mindent, de a szirénázás kint az utcán és bent is folytatódott.

Ezután a szolgálat sikeres volt, KÖSZÖNÖM JÉZUS!

A közös hálaadás alatt kaptam a megértés ajándékát. Az ördög mindig azt próbálja leutánozni, amit Isten tesz. Ráadásul a dög jól ismeri az IGÉT és használja is az IGÉT. Tudta, hogy a fenti cím szerinti IGE szerint a kövek kiáltani is tudnak Jézus akaratából, akkor mivel megtiltottam nekik, hogy a szolgálat alatt megnyilvánuljanak (pl.: hangos kiáltozás, kígyószerű tekergő mozgás…stb.) így azt választották, hogy belementek a riasztóba, hogy onnan ordibálják el a világnak a mondandójukat, elvégre nekik is van természetfölötti hatalmuk.

Onnan is kiparancsoltam őket, és azóta órák és hetek óta teljes a csend a plébánián, csak én szoktam hangosan énekelni és a szívem és a lelkem ujjong, hangosan dobol és dicsőít az örömtől és a hálától.

MAGYARÁZAT

Van itt még egy fontos részlet. A gonosz lelkek már akkor benne voltak a hangszóróban, amikor még el sem parancsoltam őket és ekkor kezdtek el ordítozni és zavarni, amikor a parancsoláshoz érkeztem.

Hogy lehet ez, miért hagyták el idő előtt a helyüket ahol szeretnek lenni, vagyis a bűnben élő embernél?

Nos erre ez az érthető válasz. Én az ún. minor szabadító imát (kis exorcizmus) végeztem felettük latinul. Ezt az imát minden pap végezheti külön engedély nélkül saját hatáskörben, de nem nyilvános, ünnepélyes imaként, hanem négyszemközt az imát kérő személlyel. Ebben az imában a parancsolás előtt több erős imperativus, felszólító ima van elmondva. Ahogyan a felszólító imák egyre többször hangzottak el a fejük felett, érezhették, hogy közel a vég, amikor megszégyenülnek és menniük kell. Ezért önként elhúzódtak a közelgő vereség lavina elöl és céllal a technikába mentek bele, hogy csak azért is demonstrálják jelenlétüket, fitogtathassák erejüket, hogy félelmet és zavart keltve késleltessék a szabadítást.

Emlékezzünk csak: Jézus sokszor kiűzte az ördögöket a szenvedőkből és azok mindig hangos kiáltozással távoztak. Miért nem tiltotta meg nekik az ÚR, hogy kiáltozzanak, hiszen a csendes szabadulás esetén a beteg nem szenved, nincs ijedezés és félelem. Nem tudom. Arra gondolok, hogy talán azért, mert ismerte az embert, látta hitetlenségüket, hogy csak akkor hajlanak a hitre, ha láthatják a jeleket. Sokan ma is azért nem hisznek az ördögök létezésében, mert olyan csendben vannak, mert nincs látható, hallható jele a jelenlétüknek. Ha azonban hallják és látják a parancsolás eredményét pl. belementek a disznókba, akkor könnyebben elhiszik, hogy mindez igaz.

Volt, aki azt kérdezte tőlem, hogy lehetséges az, hogy egy tárgyba mentek bele és nem hitte el azért a történetet, mert a Bibliában nincs ilyen, hanem csak az, hogy a sertésekbe küldte őket Jézus.

A gonosz lélek természetfölötti erővel rendelkezik. Isten kontrollja alatt bármit megtehet ezért, ha azt látja, hogy a bűnnel, hibáinkkal őt ziccer helyzetbe hozzuk. (Pl. Say Baba indiai okkultistánál nyilvános szeánszain bármi materializálódott a kezébe a semmiből.) Bármilyen alakban meg tud jelenni, bármi teremtett dolgot, személyt, állatot, tárgyat meg tud szállni és fel tud használni a célja érdekében.

(Kivéve, amit szentelt vízzel megáldottunk, megszenteltünk!!!)

Amorth atya leírt egy esetet, hogy amikor kiszállt az autóból és elindult, egy idő után sikítozott az ott lévő tömeg. Hátranézett és azt látta, hogy az utója lángolt, a volánnál egy sötét alak ült és az autó a benzinkút felé tartott. Azonnal parancsolt Jézus nevében, az autó kiégett ugyan de megállt és a sötét alak is eltűnt.

Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.