Életem a rózsafüzér

altRegőczi István, Isten vándora (1915-2013)

Csodálatos, hogyan átszőtte életemet a szentolvasó!

Első emlékem gyermekkoromból nagymamám rózsafüzére, melyet édesanyám mint szent ereklyét őrzött. Hányszor elmondta, hogy a nagymama – bölcsőmet ringatva – hogyan imádkozta a rózsafüzér szemeit pergetve a vizimalmunk lapátjáról csorgó vízcseppek ritmikus dallamára.

Amikor Budapestre kerültünk, azzal aludtam el és ébredtem, hogy édesanyám a rózsafüzért rebegte ágyamnál.

Hétéves koromtól már a Rózsafüzér Királynőjének templomában minden este a legelső padban, édesanyám mellett üldögélve, a jó hívek morajába kapcsolódva, vékony hangon imádkoztam a rózsafüzért. Szerettem volna Édesanyámtól a nagymama rózsafüzérét megkaparintani, de ő mindig kitérő választ adott; hol arra hivatkozott, hogy ez édesanyjának drága hagyatéka és hogy egyszer a Szűzanya is figyelmeztette a lourdes-i kis Bernadettet, hogy rózsafüzérét ne kölcsönözze senkinek.

Majd, ha nagyobb leszel és tudsz rá vigyázni, akkor kapsz egy rózsafüzért – mondta édesanyám. De én ebbe nem nyugodtam bele, hanem gyufaszálakból készítettem rózsafüzért, hiszen az első rózsafüzérek is fából készültek, mert a fából élet sarjad. A kis gyufaszálakat ügyesen egymás mellé rakosgatva imádkoztam a tizedeket. Első szereplésem is a rózsafüzérnek volt köszönhető, mert amikor a domonkos atyák meghirdették, hogy Pesten keresztül, a rózsafüzért imádkozva a Margit-szigetre zarándokolunk, kérték, hogy minél több gyerek vegyen részt a körmeneten.

Jelentkezett is vagy húsz ministráns gyerek. Megtelt a sekrestye nyüzsgő gyerekekkel, akiket mind piros-fehér ministráns ruhába bujtatott a sekrestyés testvér. Amikor a jó domonkos testvér feltette a kérdést: Ki viszi a felvirágozott feszületet? – természetesen mindenki jelentkezett. A testvér körülnézett, megakadt a szeme rajtam: Gyere csak Pityukám – mondta hangosan – te viszed legelől a felvirágozott feszületet.

Lett erre nagy felfordulás, csak úgy repkedtek a megjegyzések: Hát ez milyen kicsi, milyen sovány, el sem bírja a feszületet. De még cipője sincs! – kiáltotta valamelyik ministráns, – mezítláb van. De a jó testvér csendet intett: Az Úr Jézus is – mondta – mezítláb vitte a keresztjét. Különben Pityu minden este itt van a rózsafüzér ájtatosságon. Ezt olyan határozottan mondta, hogy többet senki sem mert szólni. Váratlanul ért ez a megtiszteltetés, hiszen nekem volt a legkevesebb esélyem. Boldogan vittem a felvirágozott feszületet a Rákóczi úton, a körúton végig a Margit-szigeti kápolnához. A rendőrök tisztelegtek, leállították a forgalmat, többen odaszaladtak megcsókolni Jézust a kereszten. Legszebb gyermekkori élményem volt ez a rózsafüzéres körmenet.

Édesanyámmal minden héten elzarándokoltunk, rózsafüzért imádkozva a Szikla-kápolnába vagy Máriaremetére.

Amikor a gyermekakcióval kikerültem Belgiumba, édesanyámnak az volt az utolsó kérése: A rózsafüzért fiam, mindig imádkozzad! Míg a vonat kerekei ütemesen csattogtak, rózsafüzérrel szenderedtem álomba, könnyektől elhomályosult szemmel édesanyámra gondolva. Biztos vagyok benne, hogy ez az ima, a rózsafüzér vezérelt ahhoz az aranyos, idős kanonok úrhoz, aki annyi szeretettel fogadott és már az első este tanítgatta nekem, hogyan kell flamandul rózsafüzért imádkozni, mert ő nővérével és a háziakkal közösen imádkozta a rózsafüzért minden este.

A kanonok úr, a még édesanyjától örökölt lourdes-i nagyszemű rózsafüzéren imádkozott elő, ezért legelőször a rózsafüzért és a titkokat tanultam meg flamandul. Később, amikor annyi küszködés után sem sikerült gimnáziumba kerülnöm, megint csak a rózsafüzérbe vetettem bizalmamat és gyalog nekiindultam, hogy eljussak Belgiumba, a kanonok úrhoz. Az úton mindig rózsafüzért imádkozva aludtam el, de egyik reggel, amikor egy nagy szénakazalban ébredtem, a nap már magasan járt az égen, sietve indultam útnak. Már jó messze járhattam, amikor rádöbbentem, hogy nincs meg a rózsafüzérem, ott hagytam a szénakazalban vagy valahol kicsúszott a kezemből, ki tudja. De nem sokat törtem a fejem, kis kavicsokat szedtem az út szélén, ezzel kezdtem imádkozni a fájdalmas rózafüzért. Milyen kemény is volt az Úr Jézus élete, milyen fájdalmas az ő keresztútja, mezítláb az éles köveken, fel a Golgotára. Hogy megkedveltem ezeket a kis kavicsokat, amelyek szinte kicsiszolódtak a kezemben, míg csak célhoz nem értem a jó belga kanonok úr házába, aki mosolyogva csóválta fejét, amikor zsebemből kiraktam a kavicsokból készült rózsafüzért. Erre most már nem lesz szükséged Stefán, itt van egy rózsafüzér, és átnyújtott egy kis rózsafüzért.

Arra azonban soha nem gondoltam, hogy még kenyérből is kell rózsafüzért készítenem. A börtönben nem volt lehetőség rózsafüzért tartani. Akkor a szűkreszabott kenyéradagból készítettem kis golyócskákat. Ezeket morzsolgatva döbbentem rá, hogy lám, a rózsafüzér vezet igazán az élet kenyeréhez és a manna, amit a zsidók a pusztában ettek, nemcsak az Oltáriszentségnek, de a rózsafüzérnek is előképe volt.

Azért neveltem én sasfiókáimat mindig arra, hogy a rózsafüzér imádságon kell eljutni a szentségi Jézushoz, mert a legcsodálatosabb segítség az élet vándorútján az Oltáriszentség és a rózsafüzér, ami egész életünket átszövi a bölcsőtől a sírig.

Édesanyám halálánál nem lehettem jelen – mivel börtönben sínylődtem – és amikor kiszabadultam, hiába kutattam rózsafüzére után, valószinű, hogy magával vitte a sírba.

Szinte kárpótlásul egy kis csomagot kaptam Belgiumból, és amikor kibontottam, nagy örömömre a kanonok úr régi, lourdes-i, nagyszemű, kopott rózsafüzére bukkant elő, melynek rézkeresztjén a fa már teljesen elkopott a sok használattól. Ezt a rózsafüzért a jó kanonok úr házvezetőnője örökölte és én hiába kértem tőle többször is, ragaszkodott hozzá, mint drága ereklyéhez. A jó házvezetőnő haldokolva kérte hozzátartozóit, hogy Stefánnak juttassák el ezt a rózsafüzért. Azóta is őrzöm, mint drága ereklyét ezt a rózsafüzért. Minden este ezt csókolom meg utoljára. Végső kívánságom, hogy azzal temessenek el.

A bölcsőtől a sírig átéltem a rózsafüzér örvendetes és fájdalmas titkait, hogy most már a dicsőséges rózsafüzér vezérelje utolsó vándorutamat az égig.

(forrás: Tengernek Csillaga, 1998/1. szám)

Share