Mária soha eszembe sem jutott

Minden nyáron hazalátogatnak Ausztráliában élő családtagjaink, így volt ez az elmúlt nyáron is (2015).

Július 9. volt az utolsó együtt töltött napunk, délután kettőkor indulni kellett a repülőtérre. Július 5-én délelőtt a családdal együtt még kimentünk a kegyhelyre. A lányom, aki kint él Ausztráliában, a férjem, két itthon élő unokánk, (5 és 7 évesek) és én.

Nagy hőség volt, éppen dél körül mentünk. Parkírozás után elolvastuk a tájékoztató táblát, mindkét kisfiút érdekelte. Főleg a kisebbet, akit Ivánnak hívnak. Beleállt a forrásba, most az egész testét, mindent el kellett neki magyarázni. Megbeszéltük, hogy Mária, ha megkéri, segít, teljesíti a kéréseket. Bent a templomban mindkét gyermek összetette a két kis kezét és valamit motyogtak magukban.

Meg kell jegyeznem, Iván sajnos soha nem volt templomban. A vendégkönyvbe be kellett írni, hogy itt volt Iván, sőt a nyomaték kedvéért még egyszer: IVÁN! Délután kettőkor indultunk a reptérre. A család a haleszi benzinkútnál akart elköszönni, mert csak egy autó ment a reptérre. Három autóval leálltunk egymás mögé a buszmegálló előtt. A két kicsi maradt az egyik kocsiban – ez volt a középső -, az utolsóban meg én.

Ez az autó ment volna a reptérre, azért nem szálltam ki. Alig kezdtek búcsúzni, Petőfiszállás felől bekanyarodott egy mikrobusz, amely őrült sebességgel áttért a mi oldalunkba és szabályosan felnyársalta mind három autót. Akkora erővel ütköztünk, hogy az ő új autójának a tengelye eltört és a kereke kiszakadt, majd a középső autó tetejére repült. Közben a kocsik akkora ütést kaptak, hogy több métert repültek. A középsőnek a kerekei kitörtek. Három autó lett totálkáros, az egyik az övé. Az ausztrál unokánk, aki a nyitott kocsiajtóra támaszkodott és úgy beszélgetett, több métert repült, a feje a padkát verte.

A tanúságtétel elolvasható itt.

Létrehozva 2016. február 18.