Gyönyörködni az Úrban

alt

"Csendesülj el az Úrban és várd Őt." (Zsolt 37(36), 7)

Életem során, mint mindannyian, én is sok sebet kaptam. A legpusztítóbbat 8 éves koromban, amikor a tanítónénim kiközösíttetett az osztállyal. Sok-sok évvel később értettem meg, hogy akkor szinte meghalt a szívem, attól kezdve szerethetetlennek, értéktelennek, mindenki által elutasítottnak éltem meg magam.

Amikor 46 évesen teljes hitetlenségből megtértem, még jó néhány évig csak értelmi ismeret volt számomra, hogy Isten a szeretet; hittem, hogy mindenkit szeret, de eszembe se jutott, hogy Ő még engem is. Még ebben a benső állapotban voltam, amikor megérkezett Laci atya és vele a szentségimádás lehetősége. A kórusból nyíló egykori hittantermet alakította ki imateremmé, kulccsal lehetett csak bemenni, de aki vágyakozott rá, annak megnyílt a lehetőség. Jómagam is naponta jöttem az Úrhoz legalább egy órára. A tabernákulum alatti vázába mi, akik jártunk, hoztunk mindig csokrot, hogy ott is legyen virág az Úr számára szeretetünk jeleként.

Egyik reggel, amikor ott voltam imádni az Urat, tekintetem lesiklott Őróla a vázában lévő csodaszép csokorra. A látvány hatására ez az örömteli ima fakadt fel bennem: Milyen csodálatos lehetsz Te, Uram, ha teremtményeid is ilyen gyönyörűek! Másnap reggel ima közben újra a csokorra esett tekintetem, ismét indult bennem az öröm, és újból el akartam mondani Jézusnak az előző napi örvendező imát.

De úgy jártam, mint a tékozló fiú az atyjával: mielőtt elmondhattam volna, a bensőmben megszólalt egy Hang és ezt mondta: Ahogy te gyönyörködsz ebben a csokorban, úgy gyönyörködöm Én is benned! Megdöbbentem: valóban szól az Úr, és én hallom. Ráadásul nekem, a pária Máriának azt mondja Ő, a Felséges, a Tökéletes, hogy gyönyörködik bennem! Hatalmas boldogság töltött el, és az a belső bizonyosság, hogy ez nemcsak nekem szól, hanem minden embernek. Indíttatást is kaptam, hogy mondjam el másoknak is. Napokon keresztül megosztottam a testvérekkel a kincset, s ők is boldogok lettek tőle. Kértem Urunkat, hogy szavaival érintsen meg titeket is, és gyógyítsa önmagatokról kialakult képeteket.

Ezzel az Isten-élménnyel indult meg a belső gyógyulásom, és abban teljesedett ki, hogy a bensőm „tudja”, hogy itt az Úr, szeret engem, teljes biztonságban vagyok. Ennek gyümölcse lett az az óceán-mély békesség bennem, a jellegzetes krisztusi béke, amit Ő megígért (Jn 14,27); amelynek csak a felszíne fodrozódik meg, ha valami miatt kiakadok, de helyreáll, amint Jézushoz bújok.

Hadd osszam meg veletek még azt is, hogy a belső gyógyulás útján a rendszeressé vált ima- és szentségi élet, a Biblia-olvasás mellett nagy segítségemre volt az is, hogy Laci atya tanításait nemcsak örömmel hallgattam, hanem igyekeztem azokat meg is élni. Különösen jelentős volt a szentségimádásról szóló tanítása, a gyümölcsöző „semmittevésről”. Hatására abbahagytam lelki „programjaimat” az Úr előtt, igyekeztem egyszerűen csak jelen lenni Jézus számára. Együtt lenni Vele a csendben, élvezni Jelenlétét.

Eleinte iszonyú hosszú volt így az egy óra, s jött a kísértés is, hogy „hiszen nem történik semmi” - mivel nem éreztem, tapasztaltam semmit. Ezekkel kapcsolatban is kaptam segítséget az Úrtól. Először azt mutatta meg, hogy ha eljön hozzám valaki, akit nagyon szeretek és várok, bejön, köszön, majd egyfolytában csak beszél, verseket mond, felolvas, rólam olvas, majd elköszön és elmegy, nem érdekli, hogy én mit mondanék neki, milyen szomorúsággá változna a látogatása fölött érzett örömöm.

Ettől kezdve már fontos volt a semmittevő, eszköztelen jelenlét, Rá vágyakozva és várakozva. Aztán amikor attól kezdtem szenvedni, hogy „nem jön válasz”, nem hallom Őt, mint kezdetben többször is, azzal nyugtatott meg, hogy Ő mindig beszél a szívemmel, s a szívem hallja és érti Őt.

Amikor nehéz a figyelmemet Jézusra összpontosítani, segít a Jézus-ima legegyszerűbb formája: drága Nevét ismétlem lassan, hang nélkül, hogy ne zavarjak másokat, befelé a szívembe, ahol Ő jelen van. Ez legtöbbször segít. Ennek ellenére előfordult, hogy amikor lyukas órámban átjöttem Hozzá „randevúzni”, arra eszméltem a végén, hogy egész idő alatt matek feladatokat oldottam meg fejben.

Amikor bocsánatot kértem figyelmetlenségemért, Ő gyengéden megnyugtatott: Ne aggódj, Én egész figyelmemmel jelen voltam számodra. Azóta ha elkalandozom, búcsúzáskor mindig megköszönöm Jézusnak, hogy teljes szeretetével jelen volt számomra, s azt, amit most formált bennem.

Ezt a tanúságtételt is a Szentség előtt írtam, s úgy éreztem, Jézus a vállam fölött kukucskálva figyelte, mire inspirált a Lélek.

Dicsőség és hála Neki!

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.