Bernard Nathanson megtérése

 alt

Bernard Nathanson, a Cornell University professzora, 1926-ban született, ateistaként az abortusz egyik leglelkesebb harcosa volt az egész világon. Makacsul törekedett arra, hogy az Egyesült Államokban az abortusz olcsó, legális és hozzáférhető művelet legyen.

 1968-ban alapító tagja volt a National Abortion Rights Action League (Abortuszjogok Országos Akciócsoportja). Az USA legnagyobb abortuszt végző klinikájának vezetője volt, ahol a saját bevallása szerint mintegy 75 000 abortuszt végeztek. Ma már nagy fájdalommal mondja: „ebben a számban benne van a saját meg nem született gyermekem is, akit a saját kezemmel öltem meg”. Nathanson életében aztán csoda történt, szívében-lelkében megtért. Az abortusz egyik leglelkesebb támogatójából a meg nem született életek odaadó védelmezőjévé vált. Sok éves előkészület után, 1996-ban megkeresztelkedett.

 

Szülei, iskolái

 Apja, az orvostudományok doktora, zsidó emigránsok gyermeke volt, aki még egyete­mista éveiben elfordult az ortodox zsidóság hagyományaitól. Nem hitt Istenben, csak valamilyen „felsőbb erőben”. Az apa nihilista hozzáállása, hitetlensége meghatározó volt Bernard életében. Bernard egy olyan házban nőtt föl, ahol a zsidó vallás szokásait ugyan megismerte, de nem gyakorolta. Mindezek tetejében Bernard apja gyűlölte a feleségét.

A szülők Bernardot New York egyik legjobb iskolájába küldték (Columbia Grammar School), ahol a leggazdagabb zsidók gyermekei tanulhattak.

Bernard, apja példája nyomán ugyancsak elfordult a vallástól, haszontalannak érezte, amely csak fölöslegesen összekuszálja az életet. Hitetlensége ellenére, az apa kényszeríttette fiát, hogy hetente háromszor héber ortodox iskolába járjon s ott megtanulja a héber imákat fejből. Az iskolát azzal a meggyőződéssel végezte el, hogy a zsidó vallás szigorú és irgalmatlan. „Gyerekkorom Istene – emlékezik vissza évekkel később – szigorú, hatalmas, szakállas alak, mint Michelangelo Mózese. Szinte látom magam előtt, amint mélyen elgondolkodva, mindjárt ítéletet mond felettem, minekutána egészen biztos, hogy elkárhozom. Ilyen volt a zsidó vallásom Istene, hatalmas és félelmetes, mint egy oroszlán. Milyen nagy volt a meglepetésem, amikor az Egyesült Államok Légierejében szolgálva unalmamban beiratkoztam egy esti bibliaolvasó körbe. Akkor fedeztem csak föl, hogy az Újszövetség Istene megértő, szerető, szelíd és megbocsát a bűnbánó embereknek.

Bernard 1945-ben iratkozott be a jó hírű McGill egyetem orvostudományi karára. Negyedévesen nagy hatással volt rá a pszichiátria professzora, Karl Stern. Ez a kiváló tanár és tudós ugyancsak zsidó volt. Nathanson rajongott Stern professzorért, rendkívül érdekes előadásai és különös lelki békéje miatt. Nem is tudta, hogy Stern 1943-ban, sok éves elmélkedés, kutatás és gondolkodás után katolikus hitre tért. Megtérése folyamatát megírta a The Pillar of Fire (A tűzoszlop) című könyvében, melyet először 1951-ben adtak ki. Nathanson szó szerint sokkot kapott, amikor 1974-ben először olvasta a művet. E könyv olvasása nagymértékben hozzájárult katolikus hitre téréséhez. A könyv utolsó fejezetében Stern megmagyarázza testvérének, aki ortodox zsidó maradt, hogy miért is tért át a katolikus vallásra: „Az Egyház mindvégig kitart a tanítása mellett. Csak egy földöntúli igazság létezik, ugyanúgy, ahogy csak egy tudományos igaz­ság létezik. Emlékszel, amikor egyszer megmutattam neked egy pápai enciklikát a nácikról. Nagy hatással volt rád, azt mondtad: «Olyan, mintha az első évszázadban íródott volna».”

Az abortusz sátáni világa

1945-ben, egy egyetemi bálon, Bernard megismert egy varázslatos, ártatlan, tizenhét éves lányt, Ruth-ot. Első látásra egymásba szerettek. Egyre több időt töltöttek együtt, már az esküvőjüket tervezték. De ekkor megzavarta a szerelmeseket, hogy Ruth teherbe esett. Nem akarták a gyereket. Úgy döntöttek, „elvetetik”. Nagy nehezes sikerült orvost találniuk, aki elvállalta az akkor még illegális műtétet egy magánrendelőben, titokban. A műtét után Bernard és Ruth úgy viselkedtek mint két összeesküvő, akit egy súlyos titok köt össze. Évekkel később erre Bernard így emlékezik vissza: „Egészen biztos vagyok benne, hogy – határo­zott arckifejezése, lojalitása és szerelme ellenére – romantikus pillanataiban Ruth-ban fölmerült a kérdés: »Miért nem vett feleségül? Miért kellett megölnünk a gyereket? Miért kellett veszélyeztetnem a saját és jövendő gyermekeim egészségét az ő tanulmányai miatt? Vajon Isten megbünteti tetteimet és meddővé tesz?«

Bernardot ez időben a vallási jellegű kérdések teljesen hidegen hagyták. „Ekkortájt – írja – a makacs zsidó ateista ember jelleme fejlődött ki bennem.” Csak Ruth egészsége miatt aggódott, és hogy a jövőben fogamzásképes legyen. Rövidesen azonban útjaik szétváltak. Ez az élmény lett az alapja Nathanson végletes abortusz támogatásának.

A hatvanas évek közepe táján Bernard befejezte a szülész-nőgyógyászi gyakorlatát és egy sikeresnek tűnő karrier küszöbén állt. Maga mögött tudott már azonban két sikertelen házasságot, amelyek – bevallása szerint – saját önzése, önimádata és a szeretetre való képtelensége miatt mentek tönkre. Ekkor egy őt szívből szerető nőtől fogant gyermeke. A nő könyörgött, hogy megtarthassa és megszülhesse a gyermeket, de Nathanson hajthatatlan volt. Követelte, hogy azonnal vetesse el a gyermeket, mert neki most nincs ideje egy gyermeket felnevelni. Ha nem veteti el, akkor nem fogja feleségül venni. Fölajánlotta neki, hogy saját kezűleg elvégzi az abortuszt. Szakszerűen meg is tette. Egy csepp lelkiismeret-furdalása sem volt, még árnyéka sem a bűntudatnak. Az abortuszt végrehajtó orvos tuda­tában egy jól elvégzett műtét sikerélménye volt csupán.

Az abortusz végrehajtása előtt sem Nathanson, sem más orvosok nem tájékoztatták a pácienseket, hogy milyen veszélyes következményei lehetnek a terhesség megszakításának. Megtérése után saját maga írta: „Kiderült, hogy az abortusz és a mellrák között lehet összefüggés, hogy nők ezrei váltak már meddővé egy rosszul elvégzett terhesség-megszakítás következtében, és a nők halandósága, akik azon tizenharmadik hét után döntenek az abortusz mellett, magasabb, mint az átlagos halandóság.

1968-ban dr. Nathanson alapító tagja lett a „National Abortion Rights Action League” (NARAL)-nak, amely azért küzdött, hogy az USA-ban legalizálják az abortuszt. Az abortusz legalizálása után, 1970-ben, New Yorkban kinevezték a világ legnagyobb abortuszklinikájának az igazgatójává. Megtérése előtt megjelent egy cikk, „Egy volt abortuszt végző orvos vallomásai” címmel, melyben megírja, hogy ő és kollégái a NARAL-ból, milyen módszerekkel próbáltak kiskapukat keresni az abortuszt valamilyen formában korlátozó törvényekkel szemben. Ne felejtsük el, hogy a hatvanas években az amerikaiak nagy része ellenezte az abortuszt. Öt év intenzíven folytatott kampány után, a NARAL „szakemberei” végül meg­győzték az Amerikai Legfelsőbb Bíróságot, amely 1973-ban korlátozások nélkül engedélyezte a művi terhesség megszakí­tást a terhesség 9. hónapjáig.

Hogyan tették mindezt? Fontos megérteni, hisz módszereiket a mai napig alkal­mazzák azokban a nyugati országokban, ahol az abortuszt liberalizálni akarják.

A hatékonyság elsődleges kulcsa abban rejlett, hogy a sajtót meggyőzték, hogy az abortusz elfogadása a felvilágosult liberalizmus jele. Tudták ugyanis, hogy egy felmérés esetén csúnyán elvéreznének. Ezért hamis statisztikai adatokat gyártottak fiktív felmérésekre hivatkozva. Tájékoztatták a médiát, hogy a legújabb felmérések szerint az amerikaiak 60%-a támogatja az abortuszt. Azt állították, hogy az illegális abortusz miatt évente nők tízezrei halnak meg, pedig ez a szám évente 200-250 volt. Arról próbálták meggyőzni a közvéleményt, hogy az Egyesült Államokban évente 1 millió nő végez illegális abortuszt, pedig ez a szám valójában tízezer volt. Ha a médiában állandóan ugyanazokat a hazugságokat olvassa az ember, előbb-utóbb el is hiszi. És ez valóban működött is. Öt év alatt sikerült meggyőzni a társadalom nagy részét arról, hogy az abortuszt minél előbb legalizálni kell.

Taktikájuk másik eleme az ún. katolikus lap kijátszása volt. Folyamatosan támadták a katolikus egyházat annak „maradisága” miatt, az elöljárókat pedig, akik az abortuszt ellenezték, a szabadság ellenségeinek állították be. Ez a motívum gyakran megjelenik másutt is. A média felé olyan hazugságokat közvetítettek, hogy csak a lelkipásztorok ellenzik az abortuszt, a templomba járó katolikusok nagy része viszont támogatja azt.

A harmadik módszer pedig az volt, hogy eljárásaikat úgy hitelesítették, hogy egyszerűen bojkottálták a tudományos bizonyítékokról szóló híreket, azokat, amelyek bizonyítani akarták, hogy az emberi élet a megtermékenyülés pillanatában kezdődik. Azt állították, hogy ezt a tudomány sosem fogja tudni bebizonyítani, hisz nem tartozik a kompetenciái közé. Ez kizárólag filozófiai és teológiai kérdés. Ez is óriási hazugság volt, hisz már tudományosan igazolt bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az emberi élet a megtermékenyülés pillanatában kezdődik, és ugyanolyan védelemre van szüksége, mint nekünk, világra jött embereknek.

„Ha ma visszagondolok arra, – írja Nathanson – hogy huszonöt éve miket műveltünk a terhes asszonyokkal és gyermekeikkel, akkor elborzaszt, hogy milyen felelőtlenül végeztük a feladatunkat. Milyen nagy volt az erkölcsi és lelki üresség bennünk, az a ma már hihetetlennek tűnő meggyőződés, hogy amit teszünk az igenis erkölcsös magatartás. Pedig, amit tettünk, az egészen egyszerűen gyalázatos! Miként lehet, hogy nem vettük észre a hazugságot, a benne rejlő ellentmondást? Az egész tevékenység erkölcstelenségét?”.

Az írás korábbi forrása itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.