Annyi jó dolog történik körülöttem, hogy kikívánkozott belőlem egy ilyen bejegyzés is. Ha úgy tetszik, addig gyűlt örömeim oka, hogy túlcsordult, és kifolyt a netre. Íme!

Esténként, lefekvéskor gyakran felidézzük a gyermekeinkkel, milyen jó dolgokért adhatunk hálát az adott nap eseményei közül.

A mindennapi boldogságok felsorolása nem feltétlenül magánügy, a közéleti és hitéleti megnyilvánulás mellett szerintem ilyen véleményposztnak is helye van egy virtuális naplóban. Ez nem amolyan kompenzálásféle akar lenni, tényleg jó ideje dúdolgatom az imperfectum együttes “Hálám szól mindenért” dalát. Az alábbi lista nem terjed ki minden részletre, de a fontosabb tételeket igyekeztem sorba szedni.

Ott van a portásunk. Mármint a munkahelyem irodaházának recepciósa, aki első látásra talán feleslegesnek tűnő személy. Nem hatalmas komplexumról van szó, a cégek munkatársai, partnerei könnyedén eltalálnak a megfelelő ajtóhoz, a postás is eligazodik az épületben. Ám ez a portás, amellett, hogy kezeli a kulcsokat és gondnokként odafigyel az üzemeltetésre, másra is odafigyel. Ránk, ott dolgozókra. Néhány hónapja költözött a szerkesztőségünk ebbe az irodaházba egy másik lokációról, de már nagyjából a harmadik napon a nevemen köszöntött a derűs férfi: “Hello, István! Jó reggelt!” Azon túl, hogy a bemutatkozásomat megelőzve leinformált a kollégáimnál, nem tudtam mire vélni a lazaságot sem, mert hát ismeretlen személyek esetében számomra a magázódás a tisztelet alapvető jele. De a mi portásunkat olyan fából faragták, hogy mindenkiről próbálja kitalálni, életkora, öltözéke, hangulata alapján milyen köszöntéssel, milyen szavakkal dobhatná fel a napját. Ez talán nem mindig sikerül neki, de a szándéka nyilvánvaló. Eleinte meglepődve láttam, hogy az alagsorból lifttel felfelé induló menedzser megáll a földszinten, csak azért, hogy kezet foghasson ezzel a helyi “szenzációs recepcióssal”. Ez a portás – szégyen, de még a keresztnevét sem tudom – elegáns derűvel tölti meg a munkanapjaimat, és nem csupán az enyémet. Hálás vagyok érte!

Az írás elolvasható a Szemlélek blogon.

Létrehozva 2015. november 5.