Keresztények, ébresztő! (5)

Mária ünnep Pakisztánban

Pakisztán, 2015. szeptember 8.

Egy zarándokhely, ahol együtt ünneplik a Mária ünnepet a muzulmánok a katolikusokkal

„Én adtam két kecskét, mint felajánlást Máriának, akit a Koránban is tisztelnek”, mondta Malik Rasheed Mustaq, a muszlim szponzorok egyike, akik élelmet biztosítanak a zarándokok számára.

Tette összhangban volt a muzulmán hagyománnyal, amikor niyaz-t ajánlanak (élelmiszer felajánlása különleges vallási alkalmakhoz).

Első lánya hat év házasság után született, miután könyörgött a Szűzanyához segítségért. „Azóta niyaz-t adok minden évben. Nem mondom ezt el a családomnak, mivel ez egy személyes dolog,” tette hozzá Mustaq, a háromgyerekes családapa.

Többszázezer katolikus és muszlim hívő csatlakozott a 66. éves zarándoklathoz a nemzeti Mária kegyhelyre, melyre Mária születésének ünnepén, szeptember 8-án került sor. Mariamabad falut szeptember 4-én árasztották el a zarándokok, amely 260 km-re délre található Iszlamabadtól. Sátrakat állítottak fel azoknak, akik együtt maradtak.

Házaiktól gyakran néhány napi út távolságot megtéve sok fiatal kerékpárral vagy gyalog érkezik ide a nyári meleg ellenére. Számos szervezet tart fenn orvosi táborhelyet a zarándokok ellátására, akik általában duzzadt lábaktól, kiszáradástól és magas vérnyomástól szenvednek.
Hagyományszerűen több ezer muzulmán is részt vett a zarándoklaton, akik személyes odaadást tanúsítanak Mária felé, akit a Korán úgy tisztel, mint Jézus, a próféta anyja.

A hívők Pakisztán minden tájáról érkeznek a kegyhelyre imádkozni és kérni közbenjárást a Szűzanyától, gyertyákat és füstölőket raknak a Boldogságos Szűzanya szobrához, színes hímzett dupattas-t (hosszú sálakat) terítve a szoborra.

„Minden vallás a békét és a szeretetet tanítja” állt az egyik feliraton, melyet egy muzulmán szervezet szponzorált, a kegyhely köré akasztott sok más színes szőnyeg között.

Mushtaq Mushtaq Pyara atya, a zarándoklat bizottság titkára azt mondta, hogy sok muzulmán és szikh családdal találkozik a három napos ünnep alatt a kegyhelyen, akik azért jönnek, hogy imádkozzanak éjjel-nappal.

„Egy muszlim idős asszony nem volt hajlandó addig elhagyni az imaemelvényt, amíg a hitoktató meg nem áldotta őt” mondta. „Sokan jönnek és megosztják az életükben történt csodákat a tanúságtétel összejövetelek alatt” mondta.

Még politikai szereplők is jönnek, mint egy korábbi Punjab kormányzó felesége, aki muszlim és meglátogatta a kegyhelyet, tette hozzá.

„Volt itt 2200 ember, köztük 400 keresztény fiatal, akik önként vállalták, hogy működtetik az ellenőrző állomásokat. Több mint 400.000 ember van jelen elvegyülve bármelyik napszakban. Mindig van biztonsági kockázat, de bízunk a muszlim kerületi közigazgatásban és az idetelepített rendőrökben, “mondta Pyara atya.

Öt püspök celebrálta a misét a „Család és Szűz Mária” ünnepén, ez volt a választott téma az idei háromnapos fesztiválon a kegyhelyen.

A Lahore-i érsekség felügyeli a Mariamabadban található kegyhelyet, ez szó szerint Mária városa. A Szent Mária és Szent József Plébániához tartozik, melyet belga kapucinusok alapítottak 1898-ban.

Pakisztán legnépszerűbb Mária kegyhelye hagyományosan több százezer pakisztánit vonz ide a másfél millió katolikus közül, valamint muszlim és külföldi keresztény zarándokokat.

Forrás angol nyelven  (A Fülöp-szigetek Katolikus Püspöki Kar honlapjáról)

Létrehozva 2015. szeptember 24.