szabadulas

Tizenöt rendkívüli tanúságtétel (2)

IV

„Kedves Regis és Maisa Castro, Hatalmas öröm van a szívemben, ahogy tollat ragadok, hogy leírjam tanúságtételemet. Mindenekelőtt remélem, hogy soraim tökéletes egészségben és harmóniában találnak benneteket.

Nazarethi családom, melyet az Úr Jézustól kaptam, jól van, hála jóságos és könyörületes Istenünknek. Regis és Maisa, a szokásos hüvelykenet vizsgálaton estem át, mint máskor, és az orvos, nem tudom miért, ultrahangos ellenőrzést kért, bár a vizsgálat semmit sem mutatott. Nagyon jó.

Négy hónappal később megtörtént az ultrahangos vizsgálat és az orvosom meglepődött. Egy héttel a vizsgálat után levelet kaptam, hogy a lehető leggyorsabban menjek vissza a klinikára. Elmentem és ott azt mondták, hogy az ultrahangos vizsgálatot végző orvos egy 1.3 cm-es miómát talált. Azt is mondta, hogy valami nincs rendben a méhemmel, de nem tudta, hogy mi az. A levélben azt írta, hogy nem lehet jó dolog, mert a méh falai nagyon vastagok. Egy onkológus specialistához akart rögtön elküldeni.

Néhány nappal később a fiam elvitt egy ultrahangos vizsgálatra, de amikor odaértünk, az onkológus azt mondta, hogy elkészítette már a korábbi vizsgálat eredményét. Egyszerű nyelven elmagyarázta, hogy méhrákom van és biopsziával fog kivenni egy darabot a méhemből. Nagyon súlyos fertőzésem volt a mióma mellett. Ha a rák kezdeti állapotban lenne, akkor volna esély a kezelésre.

Nagyon feldúltan távoztam, úgy éreztem, a világ esett a fejemre. Amint hazaértem, volt egy telefonüzenetem a rögzítőn, hogy 15 napon belül menjek vissza, hogy a végleges eredményt megkaphassam. Rögtön telefonáltam Braziliába a rokonaimnak, sírva mondtam el problémámat. Vigasztaltak és azt mondták, imádkoznak értem. Ahogy befejeztem a beszélgetést az unokahúgommal, ő felhívta az anyját, aki az én nővérem, és ő is nagyon aggódni kezdett. A nővérem igen elkeseredett. Sírni kezdett egész nap otthon és a munkahelyén, az utcán, és ha találkozott valaki ismerőssel, megkérte, hogy imádkozzon értem.

Lányaimmal úgy döntöttünk, hogy a szabadulás rózsafüzére imát mondjuk el. Imádkoztam minden pillanatban, kértem Miasszonyunkat, a legszentebb Szűzanyát, hogy járjon közbe Urunknál, Jézus Krisztusnál, hogy a vizsgálat ne legyen pozitív. Ha pedig mégis az lenne, azt kértem, legyen Ő a hatékony orvosság, hogy meggyógyuljak, és hogy Jézus tartsa meg egészségemet. Akkor, a Szűzanya közbenjárása által, aki a mi Segítőnk, a mi csodatevőnk és támaszunk a nehézség és szenvedés órájában, megígértem, hogy tanúságot fogok tenni. Azt is megígértem, hogy szüleimért, kiket az Úr magához szólított, egy éven keresztül minden hónapban misét mondatok.

Összegezve, azon a napon, amikor vártam a végső eredményt, elmentem a klinikára. Megérkeztem, és az orvos azt mondta nekem, ’Szandra, a biopszia eredménye negatív lett. Nem tudom hogyan, de minden normális. A méh és a petefészek tiszta és fertőzésmentes.’ Amint meghallgattam, amit mondott, ott rögtön térdre ereszkedtem az irodájában és hálát adtam az Úrnak, sírva az örömtől. Elmondtam neki, hogy ez a szabadulás rózsafüzére imának az eredménye, és annak a imaláncnak, amit értem mondott a testvérem, az unokahúgaim és az összes szomszédjuk Braziliában. Azt mondta erre, ’Akkor az Úr valóban meghallgatta az imáját, mert ön nem rákos többé.’

Ezért nagyon köszönöm nektek, Mindenható Isten és Atya, hogy meghallgattátok a Legszentebb Anya, Szent József és Szent Philip Benizi imáját, akik megvédenek bennünket a lélek és a test rákja minden bajától. Köszönök mindent, Uram, és a sok más kegyelmet, amit kaptam ezen a csodálatos rózsafüzéren keresztül.

Dicsőség és imádat Neked, Uram, most és mindörökké. Ámen.”

(Sandra/USA)

V

„A fiamtól kaptam meg a szabadulás rózsafüzérét. Köszönöm a mindenható Jézusnak, hogy ezt a kezeinkbe adta, mert azonnal segítséget kerestünk a szabadulás rózsafüzére ima által.

Íme a tanúságtételek: Először, a lányom és a barátja balesetet szenvedtek. Vitték a gyerekeket is magukkal és az egyik barátjuk vezetett. Amikor a legkevésbé várták, belerohantak egy másik autóba, amit egy hölgy vezetett, benne egy babával. Mindannyian kórházba kerültek. A barátjának nem volt semmi azonosítója, még útlevele vagy jogosítványa sem. De én mondani kezdtem a szabadulás rózsafüzére imát kilenc napig és neki is odaadtam, hogy imádkozzák. Istennek hála, minden jóra fordult. Még a jogosítványt is megkapták itt ebben az államban.

Másodszor, az egyik unokával súlyos problémák voltak. A lányom megszégyenülve érezte magát emiatt. Imádkoztam Jézushoz, kérve a közbenjárást ebben az ügyben, és minden jóra fordult, köszönet érte Istennek, aki a mindenünk.

Harmadszor, a férjet az egyik családban, akiket nagyon szeretünk, megoperálták és jól sikerült a műtét, hála Jézusnak. Köszönök mindent Jézusnak, és ha tudom, hogy valaki bajban van, odaadom neki a könyvet. Nagyon köszönöm.”

(Maria Del Socorro/Chula Vista/USA)

VI

„Regis és Maisa Castro, fogadjátok szeretettel és hálával Margaritától, aki egy kis ház csendjében él itt.

Isten kegyelme által, egy évvel azután, hogy megkaptam drága leveleteket és a szabadulás rózsafüzére, valamint A Hatalom imái c. (Prayers of Power) könyvet, írok most a Raboni Editora kiadónak, hogy köszönetet mondjak. Isten szeretete áldjon és kenjen fel benneteket mindenkor a bölcsesség olajával, bízzatok Jézusban és Máriában.

Leírom tanúságtételemet, hogyan segített Jézus a ti imáitok által. Jézus nem hagyta, hogy a házasságom tönkremenjen, hanem ellenkezőleg, a férjem most nagyon szeretetteljes és olyan sokat aggódik miattam, hogy már túlzásba viszi. Nagyon sokat imádkozom, és soha sem hagyom abba. Egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy emlékeznék rátok és a nagy csodák ezen rózsafüzérére, amit megkaptam.

A szabadulás rózsafüzére imát a testvéremért is imádkoztam, aki kórházba került. Bármennyire is krízishelyzet volt, Jézus és Mária csodát tett megint. A legnagyobb szükség pillanatában Jézus eljött hozzám általatok és az ima által, én gyógyulást nyertem, ami által elmúlt a fájdalom. Három évet szenvedtem a férjemnek 7 tulajdonított hűtlenség és a gyanakvás miatt. Gyötrelem volt. Az a fejezet -’Gyertek hozzám…’ (Mt 11,28 és Róm 8,31-32)- meggyógyított.

Már három hónapja béke van a szívemben. Csak azért imádkozom Jézushoz, hogy adjon szent jegyest annak, aki elrabolta a békét tőlem, de aki megáldott egyben, mert amikor ez történt, akkor megtanultam szeretni Jézust, az egyetlen Urat és Boldogságot. Még egyszer, az Úr Jézus áldjon benneteket. Szeretettel és hálával.”

(Margarita/Costa Rica)

VII

„Angolából írok, angolai vagyok. Nevem Carla Gama és 32 éves vagyok. Van egy 7 éves fiam. Szeretnék tanúságot tenni arról a csodálatos kegyelemről, amivel Jézus megajándékozott.

Katolikus vagyok és gyakran járok templomba. Nem volt állásom és a nővéreimmel éltem, akik gondoskodtak rólam és a fiamról. Reménytelennek láttam a helyzetet, én, ebben a korban, még mindig a családomtól függök. Csodálatos testvérek, de szomorú voltam emiatt.

Egyik nap a nővérem megmutatta a szabadulás rózsafüzére könyvét és megtanított arra, hogyan imádkozzam. Három napig imádkoztam a könyvével, és az első pénzből, amit kaptam, megvettem a saját könyvemet. Továbbra is minden nap imádkoztam és arra gondoltam: Uram, elegendő-e az én hitem?

Kitartottam az imában, jelentkeztem különböző cégekhez, de mindig ugyanaz a válasz: azt mondták, várni kell. És ott voltam, mindig imádkozva, minden áldott nap. Három hónap után annyira szomorú és megkeseredett voltam, hogy sírva mondtam a rózsafüzért.

Kilenc hónap munkanélküliség után felhívtak az egyik cégtől. Letettem a teszteket és megfeleltem. Annyira boldog voltam, hogy ugrálni akartam és kiabálni az örömtől. Kevesebb mint egy hét múlva egy másik helyről hívtak, hogy menjek dolgozni. Majd kibújtam az örömtől. Isten meghallgatta az imákat. Folytatom az imát minden nap, mindig megköszönve az Úrnak a nekem adott csodálatos kegyelmeket.

Legyen a végtelen dicsőség az Úr Jézus Krisztusnak. Alleluja. És köszönöm nektek, brazil testvéreimnek, hogy lehetőséget adtatok megismerni ezt a csodálatos könyvet, a szabadulás rózsafüzérét.”

(Carla/Angola)

 

Létrehozva 2015. február 8.