Egy depresszióval küzdő fiatalember levele

altAz év legsötétebb napjaiban sokan válnak kedvetlenné vagy búskomorrá. Mi segíthet ilyenkor?

Sötét időszakot élek: általános rossz hangulat, az ember a legalapvetőbb dolgokra is képtelen, pl. nem bír felkelni az ágyból, nem talál örömet semmiben. Sajnos nálam ez nem csupán átmeneti állapot. Súlyos depresszív zavarban, korábbi nevén klinikai depresszióban szenvedek. Az ókorban Hippokratész melankóliának nevezte. Családomban hosszú története van. Felmenőim közül emiatt jópáran elmegyógyintézetben vagy a pohár fenekén végezték. Néhányan véglegesebb megoldást találtak rá.

Nekem a hit adta és adja azt a reményt, amivel tovább tudok menni. Az, hogy katolikus hitem és Krisztus szeretete megmentette az életemet, nálam nem csupán átvitt értelemben értendő.

Rájöttem, hogy nem csak nekem vannak ilyen nyomott hangulataim. Sok emberről el lehet mondani, hogy depressziós. A munkanélküliségre, az eladósodásra gondolva egyáltalán nem meglepő, hogy sokan küszködnek búskomorsággal.

Terapeutának ugyan csapnivaló lennék, mégis szeretnék néhány módszert megosztani, amelyek számomra hasznosnak bizonyultak. Talán neked is segíteni fognak, ha depresszióval küzdesz.

Tudd, hogy nem vagy egyedül!

A Katolikus Egyház régóta foglalkozik pszichés betegségekkel. A mai egészségügyi rendszer még sehol sem volt, amikor a belgiumi Geelben kórházat alapítottak Szent Dymphna, a mentális betegek védőszentjének oltalma alatt. Bő hét évszázaddal az első pszichiátriai rendelés megindulása előtt a jó nővérek megszervezték a pszichés betegek kezelését, akik közül egyesek meg is gyógyultak a kezelés és az ima hatására.

Felnőtt megtérőként nekem sokat jelentett, amikor ezt megtudtam. A szabadegyház, amelyhez tartoztam, tagadta a pszichés betegségeket; csakis imádságra biztattak, hogy megszabaduljak tőle. Közben pedig megtudtam, hogy a középkori apácák annyira modernek voltak, hogy kezelni kezdték a pszichésen szenvedőket. Katolikus Egyházunk mindmáig folyamatosan tanul, és számos nagyszerű segítséget kínál.

Néhány kiváló szentünk, pl. Tiszteletreméltó1 Libermann Ferenc és Boldog Kalkuttai Teréz mély depressziós hullámvölgyeket élt át. A búskomorságban hitük jelentett számukra vigaszt. A zsidó rabbi fiaként katolizált Libermann Ferenc írta: „Nem megyek át hídon úgy, hogy eszembe ne jutna, hogy átvetem magam a korláton, hogy véget vessek gyötrelmeimnek. Jézusom látása azonban megtart és türelmet ad.” Gerard Manley Hopkins jezsuita költő szonettjeiben ugyancsak szívszorítóan ír gyötrelmeiről és Isten hallgatásáról.

Mindezzel arra szeretnék rámutatni, hogy aki depresszióval küzd, nem abnormális. Vannak közbenjárói a mennyben és a földön, akik jól ismerik az emberi psziché hegyeit és szakadékait. Tudom, hogy a depresszióban sokszor a magány a legrosszabb. Ha arra gondolok, hogy szenvedésemben valójában barátok vesznek körül, ez mindig reményt és erőt ad, hogy továbbmenjek.

Az írás elolvasható itt.

Share