Igaz történet a szeretetről, a családról, a szentségről és az áldozatról (3)

alt

A világ megrendült az édesanya hősies példáját látva, aki életét adta gyermekeiért

„Hányszor néztelek, de csak most fedeztem fel igazi szépségedet…”

A férj, Enrico tanúságtétele

„A világ megrendült a hősies édesanya példáján, aki életét adta gyermekeiért”, „A mennybe megyek, te pedig maradj itt a papával. Ott fogok imádkozni értetek.” – E cikk megjelenésévelnemrég hírt adtunk Chiara Corbella megdöbbentő élettörténetéről, aki életét adta azért, hogymegszülhesse gyermekét. Most pedig közöljük férjének, Enriconak nagy hatású tanúságtételét, valamint versét, melyet feleségének ajánlott.

„A mennybe megyek, hogy gondoskodjak Máriáról és Dávidról, te pedig maradj itt a papával. Ott fogok imádkozni értetek.” írta egy héttel halála előtt Chiara Corbella 28 éves római fiatalasszony fiának, Francesconak. A rákbetegséget áldott állapotának ötödik hónapjában fedezték fel.

Várandóssága alatt bátran szembeszállt betegségével, és úgy határozott, hogy a gyógykezelését gyermekének megszületése után kezdi csak el. Chiarának ez már a harmadik terhessége volt. Első két gyermeke: Mária és Dávid is súlyos testi károsodással született, és néhány órán belül meghalt. Enrico Petrilla, Chiara Corbella férje a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva tett tanúságot.

Enrico, Chiara férjének tanúságtétele

Chiarával, a feleségemmel az élet: együtt járásunk és házasságunk alatt is csodálatos volt. Valóban teljes életünk volt. Nem is tudom, hogy fejezhetném ezt ki legjobban… Majd ugyanezt fedeztük fel gyermekeink életén keresztül is, hogy az élet olyan érték, melynél nincs nagy különbség,  hogy az 30 percig vagy 100 évig tart. És mindig csodálatos volt felfedezni ezt a mindennél nagyobb szeretetet, amikor egy problémával, drámával szembesültünk.

Mi a keresztben a hit által megláttuk azt, hogy e mögött valójában az Úr hatalmas kegyelme rejtőzik. És így minden alkalommal egyre jobban beleszerettünk egymásba és Jézusba. Ez a szeretet sohasem tett csalódottá bennünket, és ezért sohasem vesztegettük el az időt, akkor sem, amikor körülöttünk mindenki azt mondta: „várjatok, ne siessetek a második gyermekkel.” Mi azt válaszoltuk: „de miért kellene várnunk?” Mindent ebben a szeretetben éltünk meg, amely erősebb a halálnál.

Kegyelem volt ez, amelyet az Úrtól kaptunk, így nem akadályoztuk áradását. Kimondtuk azt az „igent”, és minden erőnkkel elfogadtuk Őérte. Azért is, mert biztosan tudtuk, hogy amit kért tőlünk, az nagyobb nálunk. És mert bíztunk Őbenne, és tudtuk, hogy ez egyedül nem fog sikerülni nekünk, csak Ővele.

Átlagos ideig jártunk együtt, e közben volt, hogy meg is szakítottuk kapcsolatunkat, kicsit veszekedtünk, mint a fiatalok. De abban a pillanatban, amikor eldöntöttük, hogy komolyan akarjuk tenni a dolgokat, minden megváltozott. Felfedeztük, hogy az egyetlen rendkívüli dolog, maga az élet. Az Úr mondja, „mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek.” Chiara és én mélyen vágytunk erre: az Úr gyermekeivé lenni. El kellett döntenünk, miben hiszünk, abban, hogy ez az élet csak véletlen vagy, hogy van egy Atyánk, aki teremtett, és szeret bennünket.

Chiara életét sokan hasonlítják Gianna Beretta Molla történetéhez, akit II. János Pál pápa az élet himnuszának, a mindennapok szentjének nevezett. Elmondásod szerint az élet iránti szeretet vezette Chiara életét mindvégig…

Igen, pontosan így van. Chiarát kicsi korától kiváló szülők nevelték a kereszténységre, a Jézussal való találkozásra. Már korán különleges érzékenységet és engedelmességet mutatott a Szentlélekre, és kicsi korától kezdve különös kapcsolata volt Szűz Máriával is. Ezt hordozta egész életén keresztül, és teljesen logikus az, hogy ha szereted Jézus Krisztust, akkor, hogy ne szeretnéd az életet minden aspektusával együtt?

A Youtube-on is megtalálható tanúságtételében Chiara a következőket mondta: „az Úr mindnyájunkba az igazságot helyezi, és ezt nem lehetséges tévesen magyarázni”. Annak fényében, ami történt – fájdalom, bizonytalanság, választás – mely igazságot fedezted fel?

Azt gondolom, hogy a világ – szemben a mi gondolkodásunkkal – egy téves utat kínál az abortusszal, a beteg gyermek esetében illetve az eutanáziával az idős emberek esetében, akik az élet utolsó fázisában vannak. Az Úr a mi történetünkkel válaszol erre. Ahogyan ezt már korábban is mondtam: ezekben az években mi kissé önmagunk megfigyelőivé lettünk. Ez által hihetetlen mélységű kérdésekre kaphattunk választ. És az Úr mindig nagyon világosan válaszol.

Mi – emberek – szeretünk filozofálgatni az életről, és arról, hogy ki teremtette. Végül aztán odáig jutunk ebben a zűrzavarban, hogy életünk uraivá akarunk lenni és megpróbálunk elmenekülni attól a kereszttől, amelyet az Úr ajándékoz nekünk.

Valójában ez a kereszt – ha Krisztussal éled meg – nem olyan borzasztó, mint amilyennek tűnik. Ha bízol Őbenne, akkor felfedezed, hogy ebben a tűzben, ebben a keresztben nem fogsz megégni, és hogy a fájdalomban békesség van, a halálban pedig öröm. Sokat gondolkodtam –különösen ebben az évben – az evangélium azon szavairól, amelyekben az Úr édes igát és könnyű terhet ígér...

Amikor láttam Chiara haldoklását, érthető, hogy sokkos állapotba kerültem. Reggel 8 óra körül összegyűjtöttem annyi bátorságot – Chiara délben halt meg –, hogy megkérdeztem tőle: „Chiara, szerelmem, ez a kereszt valóban olyan édes, ahogyan az Úr mondja?” Ő rám nézett, elmosolyodott és halk hangon így szólt: „Igen, Enrico, nagyon édes”. Így az egész család, mi mindannyian nem csak azt láttuk, hogy Chiara békében haldoklik, hanem azt, hogy boldogan hal meg, és ez egészen más.

Mit fogsz elmondani fiadnak, Francesconak mindabból, ami történt, és mit mondasz majd akkor, hogyha az édesanyjáról, Chiaráról kérdez majd téged?

Biztosan el fogom mondani neki, milyen szép átadni magunkat Isten szeretetének, mert hogyha szeretve érzed magad, akkor mindent megtehetsz. Ez az én gondolkodásomnak a lényege, a legfontosabb dolog az életben: megengedni, hogy szeretve legyél, a mi esetünkben pedig szeretni és boldogan meghalni. Ez az, amit el fogok mesélni neki, és azt is elmondom majd, hogy ezt tette az ő édesanyja, Chiara is.

Ő megengedte, hogy szeretve legyen, és bizonyos értelemben úgy tűnik számomra, hogy már az egész világ szereti őt. Sokkal inkább érzem élőnek ma, mint korábban. Az a tény, hogy láttam boldogan meghalni, számomra a halál feletti győzelmet jelenti.

Óriási félelmet okozott bennem az a gondolat, hogy ahogyan átéltem gyermekeim, Dávid és Mária elvesztését, ugyanez megtörténhet fiammal, Francescoval is. Ma már tudom, hogy létezik valami csodálatosan szép dolog a másik oldalon, ami vár ránk.

A beszélgetés elolvashtó itt.

 

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.