szabadulas

A szabadulás rózsafüzére (tanúságtételek)

Egy tanúságtétel a könyvvel kapcsolatban

“Elég szokatlan módon ismertem meg a szabadulás rózsafüzérét. Már több mint egy éve nem volt állásom, saját vállalkozásom által próbáltam némi bevételhez jutni. Egyik nap e-mailt kaptam Brazíliából, hogy segítsek kapcsolatba lépni egy magyar katolikus könyvkiadóval. Megnéztem a honlapjukat, és tovább nőtt meglepetésem: katolikus karizmatikus kiadó – olyan szerzők könyveit adják ki, akiket én is olvastam, mint Cantalamessa, De Grandis és mások.

Nemsokára egy csomagot kaptam tőlük, tele könyvekkel. A szabadulás rózsafüzére felkeltette érdeklődésemet. Úgy éreztem, ezzel szívesen foglalkoznék. Beleolvastam, nem tudtam letenni, gyorsan kiolvastam. Békességet éreztem utána és lelkesedést. Arra gondoltam, ez olyan munka lenne, ami nem csak kihívás lefordítani, hanem feltétlenül meg kell tennem. Megosztani ezt az imát azokkal, akik szükséget szenvednek, és kiáltanak az Úrhoz, hogy valami történjen velük.

A fordítással elég gyorsan végeztem. Felvettem a kapcsolatot a legnagyobb katolikus kiadóval – érdeklődést mutattak arra, hogy kiadják.

A hagyományos rózsafüzért nem túl gyakran imádkoztam, ezért kipróbáltam ezt is. Nagy örömömre szolgált ez az ima. Az imaközösségben is elmondtam, hogy mit fordítok, mindenki érdeklődve hallgatta, és bíztatott, hogy folytassam a munkát. Egy budapesti testvér ismeret szavában azt kapta az Úrtól: be kell fejeznem ezt a fordítást, majd csak utána találok munkát.

Az Úr ekkor a mélyvízbe dobott. Egyik reggel motorossal ütköztem, miközben kis autónkat vezettem. Reggeli csúcsforgalom volt, mindenki sietett – azóta sem tudom, hogyan bukkant fel az a motoros. A fiú elég messzire repült a motortól, nagyot puffant, nem mozdult utána. Megrémültem, nem értettem, mi történt. Nemsokára jött a mentő, azonnal vitték az intenzív osztályra. Nagy ütközés volt, mert az autóban is komoly kár keletkezett. Ezzel nem foglalkoztam, a fiú járt az eszemben.

A rendőrségi vizsgálat néhány óráig tartott. Nagyon meg voltam rémülve a fiú miatt, de bizonyos voltam, hogy az Úr segíteni fog – úgy, ahogy azt a legjobbnak tartja.

Hazamentem, de rájöttem, hogy imádkoznom kell, nem dolgozni. Mondtam és mondtam folyamatosan a szabadulás rózsafüzérét, időnként sírtam, kiabáltam. Minél többet imádkoztam, annál bizonyosabb lettem, hogy csak így lehet kijutni ebből a helyzetből. Fohászkodtam az Úrnak: ha megmenti ezt a fiút, legalább egy szabadulás rózsafüzérét elmondok minden nap. Volt olyan nap, hogy többször is elmentem egy közeli templomba, szentségimádásra.

A fiú egészen jó állapotban volt. Az ütközés miatt gyakran hányt, de más baja nem volt. Egy hét után elhagyta a kórházat. Az orvosok rendszeresen ellenőrizték hónapokig, de Istennek hála, semmilyen következménye nem maradt a balesetnek. Nagyon boldog voltam.

Nagy összegbe került az autó javíttatása, de nem érdekelt. Dicsőítettem az Urat, hálát adtam Jézusnak, hogy elküldte Szentlelkét megmenteni ezt a fiút.

Nem sokkal ezután befejeztem a szabadulás rózsafüzére könyv fordítását. Felkerestem a magyar kiadót, akik elfogadták az ajánlatot a magyar kiadás megjelentetésére. Határidőt nem szabtak ehhez. Boldog voltam: megígértem az Úrnak, hogy megírom tanúságtételemet, és azt hozzátehetik a következő kiadáshoz. Az ígéretről azonban elfelejtkeztem.

Néhány héttel később kaptam egy telefonhívást, behívtak egy interjúra, a lehető legkorábbi időpontra. 49 éves voltam ekkor, minden hihetetlenül gyorsan és gördülékenyen történt. Felvettek. Változatos és nekem való munkát kaptam. Később rájöttem, hogy az Égi Munkáltató gyertyának küldött ide, hogy az Ő világosságát mások is meglássák. Ez az oka, miért próbálok mindenkit szeretve dolgozni itt, ha megaláznak és átnéznek rajtam, akkor is.

Fél év múlva került sor az első bírósági tárgyalásra: mindenért engem marasztaltak el. Mivel a fiú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, csak bírságot szabtak ki, egyben eltiltani a vezetéstől négy hónapra. Megrémültem, a bírsággal nincs baj, de a vezetés? Autó nélkül elég nehezen jutok el az új munkahelyre, nekem kell vinni a legkisebb fiút az iskolába, és így tovább. Nem hagytam abba a szabadulás rózsafüzére imádkozását, ezúttal magamért. Kértem az Urat, hogy segítsen kijutni ebből a helyzetből. Megfellebbeztem az ítéletet: alázattal elfogadtam, hogy mindenért én vagyok a hibás, de kértem, hogy töröljék az eltiltást a járművezetéstől.

A következő tárgyalás három percig tartott. A bírónő elfogadta a kérést, megváltoztatta az ítéletet és törölte az eltiltást. Én pedig felemeltem a kezemet és köszönetet mondtam az Úrnak. Néhány ember furcsa pillantást vetett rám, de nem érdekelt. Az Úr mindenről gondoskodik.

Eltelt újabb hat hónap, üzenetet kaptam a magyar kiadótól – tájékoztattak, hogy hónapokon belül megjelentetik a könyvet. Eszembe jutott az ígéretem a tanúságtételről, amiről teljesen elfeledkeztem.

Azóta számos esetben tettem tanúságot imacsoportok és Szentlélek szemináriumra járók előtt. Mindent Neked köszönök Uram, dicsérlek örökké Téged. Bízom benne, hogy sokan megtudják, milyen csodákat tettél ezen erőteljes ima által. Ámen.”

H. L.


A Virtuális Plébánia fórumán olvastuk…

Miből is áll ez a rózsafüzér?

– egy bibliai vers aktualizálva (a nagy szemekre)
– Jézus, könyörülj / gyógyítsd meg / mentsd meg / szabadítsd meg (kis szemekre)
– Salve Regina a végén.

Hát, nem tudom, aki ebben teológiai hibát talál, annak anti-Nobel-díjat adok 🙂

A rózsafüzérhez semmilyen konkrét ígéret nem kapcsolódik (mint mondjuk a Jézus Szíve-kilencedhez), amit össze kéne vetni az egyház tanításával.
Más vizsgálnivaló az egyház részéről nem nagyon lehet rajta.

Hogy valóban kinyilatkoztatásban kapták-e vagy csak egy szépen összeálított imádság, azt mindenki ítélje meg maga.
A gyümölcsöket pedig ellenőrizze úgy, hogy kipróbálja az imát 🙂

Magam nem igazán vagyok híve az ilyen-olyan magánkinyilatkoztatásokban kapott imáknak (rendszerint nem sikerül velük azonosulnom, vagy mondanivalóban, vagy stílusban), de ezt a rózsafüzért nagyon kedvelem. Megfogott az Jézus-központúsága, biblikussága, egyszerűsége, a Salve Regina a végén…
És a tapasztalataim alapján nagyon “erős ima”.


“A hétfői /2006.10.02 /Szentségimádásunkon azokért imádkoztunk
JÉZUSHOZ, akiket ártatlanul fogtak el a TV ostrom után és összevertek,
fogát kitörték, éhezettek, 30 napi elzáráson tartanak, stb. A
Szabadítás Rózsafüzért mondtuk el értük!!! Egy szentmisét is
felajánlott erre a szándékra egy atya ma /kedd 2006.10.03./ reggel!
Várom a fiatalok szabadulását. Ez nagyon szép tanúságtétel lenne.

Ez — gondolom többek közt — a hétfői imánk meghallgatása!!!!!!!!!!!
Az Oltáriszentség előtt imádkoztuk a Szabadulás Rózsafüzért, és
meghallgatta JÉZUS!!! Alleluja. Áldott legyen az ÚR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kedves Testvérek!

Tibort kiengedték a börtönből. Köszönöm érte mondott imáitokat.
A SIM kártyája a rendőrségen maradt még vissza kell mennie a
rendőrségre a SIM kártyájáért.
 
Szeretettel Krisztusban:
R.


Vasárnap imádkoztam el mise előtt a szabadulás rózsafüzért a családunkért, s benne elsősorban férjemért, az ő gyógyulásáért, s hihetetlen, milyen nagy változást hozott a kettőnk kapcsolatában – természetesen – pozitívat.Soha ilyen nyíltan nem beszélgettünk egymással, soha nem éreztem még ilyen egymás iránti melegséget, közelséget, szeretetet.

Alig tudtam elhinni azt a felajánlását, hogy eljön velünk egy közeli búcsújáró hely főbúcsújára, s még Szentkútra is elviszi a családot. Hálát adok érte Jézusnak.  (lipix)


Canadamimi

En sokat utazom autoval es radiohallgatas helyett a szabadulas rozsafuzert imadkozo. Ha szomoru vagyok vagy zaklatott elimadkozom es mas embernek erzem magam a vegere, emiatt barmikor, ha a gonosznak egy pillanatra sikerelmenye van velem kapcsolatban es mar majdnem azt hiszi, hogy leterit az utrol csak annyit mondok: “Jezus konyorulj rajtam, Jezus gyogyits meg engem, Jezus ments meg engem, Jezus szabadits meg engem”.

Azt hiszem ez eleg tanusagtetel nem beszelve azokrol az esetekrol, amelyekben nem magamert, hanem a szeretteimert imadkozom.

Hala az Urnak, hogy a konyv napvilagra kerulhetett, hogy megismerhettuk, es persze Borinak, hogy a kezembe nyomta. (canadamimi)


Medjugorjéban voltam az elmúlt héten – a 25 éves jubileumi ünnepségeken. Egyik testvér elmondta, hogy orvos által halálos betegnek nyilvánított rokonért imádkozták a szabadulás rózsafüzérét a kápolnában, az illető egy rövid időszak elteltével tünetmentessé vált. Dicsőség az Úrnak.

Mi Medjugorjében egyik este több órán keresztül imádkoztuk ezt a rózsafüzért egyik csoporttársunkért, aki megkötözöttsége okán furcsa tüneteket produkált a szentségimádást követően. Az imába sokan belekapcsolódtak, más nemzetbeliek és másfajta imákkal (mint pl. Fausztina nővér rózsafüzére, de egy amerikai atya is imádkozott egy másik rózsafüzért)

Az illető tünetmentessé vált az ima végére. Halleluja! (charisma)


A munkámmal kapcsolatos zürös ügyem miatt elmondtam a szabadulás rózsafüzérét, de kértem egy Szent közbenjárását is. Szóval nem tudom eldönteni, hogyan történt a segítség nyújtás, az viszont biztos, hogy Jézus megsegített mert olyan elegánsan oldódott meg a próbléma, hogy egyszerüen csak álmélkodtam.
Szóval részemről előveszem ezt az imádságot és továbbra is kérem a közbenjárók segítségét is.  (eaglet)


Egy levelezőlistán kaptam, idemásolom.

“Postán voltam, ahol az egyik alkalmazott nagyon sírt. Kiderült, hogy egyetlen kislánya, aki másodikos hittanosom, beteg, az oldalán találtak valamilyen daganatot, jóindulatúnak gondolják.
Elhívtam az anyukát, jöjjön velem kocsival mihozzánk, adok neki egy imát. A szabadulás rózsafüzérét adtam neki, amiből a lényeget kiírtam és széles körben terjesztem. Elfogadta az imát, remélem, a műtétet és a velejáró aggodalmakat az Úr Jézus szerető ölelésében vészelik át.
Természetesen magam is imádkozom kis kedvencemért.
Szóval tedd a jót !
Volt egy ilyen énekünk gyerekkorunkban:
Tégy jót, néki teszel minden jót, az bármi semmiség….” (eniko)


Bazsó Dombi Attila atya ismertetője az imáról itt olvasható

Létrehozva 2022. január 2.