Meggyógyultam hólyag daganatból

alt2011. év tavaszán jelentkeztek a betegségem első jelei, melyeket a tünetei alapján életkorral együtt járó jóindulatú prosztata problémának gondoltam. Miután a helyzet egyre rosszabb lett, decemberben elmentem orvoshoz.

Az ultrahang egy majdnem négy centiméteres hólyagdaganatot mutatott ki. A felvételt, a daganatot magam is láttam élőben, és miközben pásztázott a hasamon a készülék szeme, én is farkasszemet néztem az ördögömmel.

Ekkor értettem ui. meg, hogy a daganatom átok eredetű volt. Még 2011 februárjában követtem el a hibát, amikor egy ittas személy teljesen meglepetésszerűen és váratlanul, agresszívan lépett fel velem szemben. Én fáradt és kialvatlan voltam és türelmetlenül, indulatosan, magamban ítélkezve reagáltam szavaira. Nem is figyeltem rá, hogy bűnt követtem el vele szemben és ebből adódóan sebezhetővé váltam. Pedig írva van:
Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Péld4.21)

Hallottam, ahogyan kimondott szavakkal megátkoz, és később tudtam meg róla, hogy ennek a démonizált embernek urológiai problémái voltak. Az átok arról szólt, hogy nemsokára én is meg fogom tudni, mit jelent ez a betegség. A rohanó élet és munka során el is felejtettem ezt az eseményt, de amikor a vizsgáló asztalon feküdtem és az ultrahang diagnosztizálta, láthatóvá tette a daganatom, a Szentlélek is megértette velem az összefüggéseket. A későbbi szövetminta szerint 100%-ban rosszindulatú daganatom volt.

A tanúságtétel elolvasható Földi Tibor atya blogján.

Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Kezdődött 4 napja

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
19 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
82 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.