Visszaemlékezéseinek egy részét a Tömörkény Gimnázium ünnepségén mondotta el 1972. október 21-én a Szegedi Nemzeti Színházban. Elmondja, hogy mit köszönhet iskolájának, mit köszön édesapjának, majd egészen személyes gyónásba kezd egy miniszoknyás kislány előtt, akiről az tartja a színésznő, hogy lesimította puha kezével róla élete szörnyű bűnének terhét, mikor búcsúzóul átölelte és azt mondta:
- Ne tessék azért sírni, hogy nincs gyermeke, hiszen aki egyszer szavalni hallotta, úgyis örökre gyermekévé lett.
Majd így ír Mezei Mária színésznő:
“Világos, tiszta hangod fényének pengéje felhasította a lelkem mélyén rejtőző iszonyú titkom mérgező gennyes kelését…
Annyi idős lehettem, mint te most, s már túl voltam a nyolcadikos osztályvizsgán, amikor apám tilalmát kijátszó, szédült szerelmem kábulatából s felelőtlen ostobaságomból föleszmélve, a rettegve fölkeresett orvostól megtudtam, hogy 22 éves joghallgató szerelmem, Tibor könnyelműségének ajándékaként öthónapos terhes vagyok.
Nem tudhatod, hogy 1928-ban mit jelentett ez. Halált. Nekem vagy apámnak, vagy a gyereknek. Három hetem volt a döntésig, az érettségi vizsgáig. Három éves koromtól zaklattam apámat, színésznő akarok lenni. Hallani sem akart róla. Most végül beleegyezett. Kecskeméten vendéglátóm – apám régi barátja felesége – volt csak a cinkosom.
A tanúságtétel elolvasható az abortusz.hu oldalon.
