Az Oltáriszentség és az Ima ereje

Reggelente, fél órán át énekekkel dicsőítettük Istent, majd szentségimádást tartottunk.

Minden reggel az imaóra alatt jöttek a szemetesek, hogy az angliai házunk előtti buszmegállóban kiürítsék a kukát. Egyik nap a közösségünk fiatal papját, aki kórházi káplán volt, haldoklóhoz hívták. Amikor kihajtott a kocsibejárón, az egyik munkás megkérdezte: “Miféle ház ez? Minden reggel a ház előtt érezzük Isten jelenlétét”.

A házunk ugyanúgy néz ki, mint bármely másik ház az utcában és akkor még nem jelezte semmilyen felirat, hogy ez egy Keresztény Közösségi Ház.

Töltsd be a házadat imával és az emberek szeretetet és békét fognak ott megtapasztalni. A magyarországi nagy házunknak minden szobájában imádkoztunk. Negyven ember alhat ott. Amikor a biztosító megvizsgálta a szobákat ezt mondta:

“Ennek a háznak a falaiból is szeretet árad.”

A dicsőítés különösen is erős imádság. Az egyik zsoltár verse így szól: “Isten erőteljesen lakozik az Ő népének dicséretében”. Az izraeliták tudták ezt, ezért tették a hadseregük élére a zenészeket és énekeseket, amikor harcba indultak. Amikor kísértés ér vagy depressziós vagy, énekelj az Úrnak!
Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy Pál és Szilás Isten dicséretét énekelték, habár vér folyt a hátukból a korbácsolás következtében. Isten ereje felszabadult. Egy mini földrengés támadt. A börtön ajtajai kinyíltak. A börtönőr és az egész családja megtért és megkeresztelkedett.
Jó Istent dicsérni a nehézségek közepette. Amikor Isten látja ezt a határtalan bizalmat, nem tudja megállni, hogy ne segítsen.

Forrás

Létrehozva 2014. március 15.