Én vagyok a lány, aki az életet választotta

Tehát… 22 éves vagyok és egy szingli édesanya, régebben én voltam ,,a lány, aki várandós lett.” Az őrült megtéréstörténetem után, amelyben abortuszt jegyeztem elő, az életet választottam, Istent választottam és a gyógyulást választottam, úgy gondoltam, hogy talán néhányan szeretnétek egy frissítést és betekintést abba, hogy milyen az pro-life-nak lenni. [terhességmegszakítás ellenesnek] Tehát itt van:

Igen, az életet választottam, és életet adtam a legtökéletesebb kislánynak, AvaMarie Rose-nak, 2012 október 23-án. (pont a Tiszteld az Éltetet Hónap szívében, milyen tökéletes) 9 óra 56 perckor belépett a világba 3 kg 8 dekával és 51 cm-el. Tökéletes volt, és most is az minden lehetséges módon. Sohasem tudtam, hogy ennyire szerethetek valakit. Teljesen rávilágít arra, hogy Isten éppen mennyire szeret bennünket.

Megáldott ezzel a gyönyörű kislánnyal, AvaMarie Rose-al, s nem lehetnék szerelmesebb. Állandóan emlékeztet, hogy milyen nagyszerű az Isten és milyen értékes az élet. ,,Ava” az Éva egyik változata, amely azt jelenti, hogy élet, és a ,,Marie” a Mária egyik változata. Így teljesen egyértelmű, hogy miért kombináltam a két nevet, azért hogy megalkossam a nevét. A történetének egy tökéletes leírása. Ő az élet mellet való választást jelképezi, s nem tudtam volna így cselekedni Isten tökéletes szeretete nélkül és Mária tökéletes példája nélkül, hogy miként mondjunk ,,Igen-t” az életre. Máriának szintén egy ,,nem tervezett” terhessége volt; szintén volt egy választása. AvaMarie középső neve Rose a saját középső nevem után, de szintén egy gyönyörű jelképe annak, hogy milyen gyönyörűség jöhet egy tökéletlenségből, mint ahogy rózsák kelnek egy tüskebokron.

Ez a tapasztalat annyira sok megszámlálhatatlan áldást adott. Most, hogy AvaMarie már hét hónapos, volt valamennyi időm, hogy töprengjek mindezen. Először is, hadd köszönjem meg mindenkinek, aki imádkozott értem. El sem tudom mondani, hogy mennyire éreztem, hogy imáitok befednek és védelmeznek az egész utamon. Az imáitok miatt és a családom és közösségem segítségével életet adtam AvaMarie-nak októberben, decemberben lediplomáztam alapfokon cum laude fokozattal, részt vettem a FOCUS SEEK konferencián (AvaMarie-val) januárban, elkezdtem dolgozni a Terhesség Menedék Központban februárban, és most a mesterfokú ,,iskolai tanácsadói” diplomámat üldözöm ebben a júniusban. Köszönöm nektek… a szívem mélyéről.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. szeptember 13.