Megáldottak a Szentségládával

1991-ben kötöttem házasságot. Négy gyermekem van. Örülök gyermekeimnek, de ez az öröm a kereszt öröme is. Úgy éreztem, mint anya és pedagógus csődöt mondtam Peti nevelésével kapcsolatban (négy gyermekem. közül ő a legidősebb).

Minden csibészséget elkövetett, amit egy hatéves gyerek csak ki tud találni. Rendszeresen verte testvéreit. Minden folyadékot szétlocsolt a lakásban. Amikor új óvodába került, az első tette az volt, hogy az óvó nénit összerugdosta. A falakat újra és újra összefirkálta, akkor is, ha tudta, hogy nem szabad és büntetést kap érte. Többször világgá ment, egyszer elvitte egyik kistestvérét is. A szomszéd garázsába behajigálta a kulcsokat. Bezárkózott… Egy ebédet képtelen voltam. meg főzni mellette, mert ötpercenként történt valami. Valamelyik gyerek sírt, hogy „a Peti bántott.”

Ötször annyit foglalkoztam vele, mint a három testvérével együtt és semmi eredmény. Hiába meséltem neki, utána ugyanúgy odament és vágta, ütötte a többieket. Nem lehetett ölbe venni; megpuszilni, szeretgetni. Kemény volt és elutasító, ami gyerekeknél nagyon ritka. Kéthetenként kiborultam és zokogtam férjemnek Peti nevelhetetlensége miatt. Az óvó néni a nevelési tanácsadóba küldött, komoly magatartási zavarok miatt. Szerinte nem valószínű, hogy iskolába mehet.

Teljesen meglepődtem, amikor Peti egyszer csak jó lett. Egy alkalommal, amikor csodálkozva megdicsértem, ő döbbenten így szólt hozzám: „Nem értem, miért csodálkozol, hogy jó vagyok. Hát, amikor körbevitték a Szentségládát, megáldottak. És azóta jó vagyok.”

Újra rákérdeztem, amire szinte haragosan – hitetlenségemen csodálkozva – még egyszer elmagyarázta, mi történt! (Ugyanis a az országos találkozón körbevitték az Oltáriszentséget és mindenkit megáldottak.) Peti egész idő alatt, amíg ott voltunk, a lépcső korlátján tornázott. Aznap, amikor hazamentünk, be is vallotta, hogy nem imádkozott. Csak azt leste, vajon meglátja-e Erzsi nénit, aki a gyerekeknek csokit osztogatott. „Megáldottak a Szentségládával és most jó vagyok!” – mondta Peti röviden a maga nyelvén. Jézus öt perc alatt átformálta.

Jézus áldásának következményei:

  • Peti azóta jó, nem bántja a többieket;

  • Peti elkezdett írni, pedig még nincs hat éves; ° Peti imádkozik;

  • békesség lett itthon, a három fiú nem veszekszik, hanem reggeltől estig játszanak;

  • Petire rá Lehet bízni az egész családot, Klárikát, aki még nincs egy éves, megeteti

Szeretném biztatni a fiatal anyákat: ne szégyenkezzetek gyermekeitek rosszasága miatt! Ha már emberileg mindent megtettetek, vigyétek őket Jézushoz!

Petinek már korábban is volt egy csodás gyógyulása. Újszülött korában az orvos azt ígérte, ha 5-6 éves lesz, meg kell operálni a szívét, mert valamelyik billentyű nem záródik rendesen. Három éves volt, amikor a Farkasréti temetőben. egy Jézus Szíve szobor előtt mentünk el, amikor a nagymama sírját Látogattuk. Peti megállt és teljesen váratlanul azt mondta: „Köszönöm, hogy meggyógyítottad a szívemet, Jézus.” Nemrégen kiderült, valóban meggyógyult és nincs szükség szívműtétre.

Férjem gyomorpanaszai ismét meggyógyultak a Karizmatikus Kongresszus alkalmával. Tíz éve tartó gyomorfekélye a Szentlélek-szeminárium alatt gyógyult meg. Három éve azonban évente egyszer egy-egy hónapra mindig visszatért. Amikor már tarthatatlan volt a helyzet, Jézus mindig segített! Közösségi imával, betegek kenetével. A Szentlélek gyógyítása által ismét ép a családunk. Hála Neked, jó Atyánk! Köszönöm, hogy a Te családod lehetünk!

Létrehozva 2011. május 23.