Ott volt előttem Jézus

Hallottam, hogy lesz egy ilyen gyógyító ima. Előtte nem sokkal kiújultak a műtét utáni derékfájdalmaim, ezért úgy gondoltam, elmegyek, veszteni valóm nincs. Talán titokban abban reménykedtem, hogy varázsütésre elmúlik a betegségem, és mehetek haza gyógyultan.

Amikor odaértem, a dicsőítő énekek alatt lecsendesedtem, lenyugodtam, sikerült megszabadulni az aktuális hétköznapi gondoktól, de amikor láttam, hogy milyen sokan várnak gyógyulásra, megijedtem, hogy nem biztos, hogy sorra kerülök. Azért beálltam a sorba, és vártam. Közben folyt tovább az ének, és én is énekeltem. Sokat kellett várni, ezért volt időm elgondolkodni, és jól kinevettem magam, hogy milyen buta, önző voltam, hogy azt hittem, hogy idejövök Isten elé, mint egy háziorvoshoz, Ő felírja a gyógyszert, beveszem, és meggyógyulok. Mire elfogyott a sor, arra jutottam, hogy elhagytam a saját elképzelésemet, és azt mondtam, hogy nyitott vagyok arra, amit Jézus szeretne nekem adni. És nem csak ezt gondoltam, hanem őszintén így is éreztem.k vele, hogy nem is ez a legfontosabb, hanem a lelki egészség, amit kaptam Istentől.

A tanúságtétel elolvasható itt.

Létrehozva 2013. június 14.