Isten győzedelmeskedik a neki adott lelkekben

Férjemmel az idén ünnepeltük a 20. évfordulónkat. Mikor megismerkedtünk sokat beszélgettünk életünkről, hitünkről és a jövőről.

Mindketten hittünk Istenben, de az ő hite nem cselekvő, tanúskodó hit volt. Ez a hit arra volt elegendő, hogy évente a nagyünnepeken eljött velem a templomba és elfogadta tőlem az Istenre mutató gondolataimat, imádságaimat, törekvéseimet az imaközösségem vezetésével járó minden cselekedetemet. Soha nem gátolt a hitem gyakorlásában.

Tudtam, hogy ez nagy kegyelem, de azt is tudtam, hogy ez kevés az Ő lelkének. Mind ahányszor Jézusról beszéltem, mindig elérzékenyült és a könnyeivel küzdött, de erőtlen hite nem vezette cselekedetre.

Minden szentmisét felajánlottam az Ő javára, hogy Jézus Krisztus növelje benne a hitet és adja meg nekem is azt a nagyon vágyott örömöt, hogy együtt járhassunk a szentmisére és megérezhesse Jézus szerető jelenlétét, a leírhatatlan Csodát! Sokat imádkoztam érte otthon is, kilencedeket, rózsafüzéreket és böjtöltem is érte. Soha nem erőltettem,hogy azt tegye amit én. Tudtam a magam tapasztalataiból, hogy a cselekvő hitnek meg kell foganni a lelkében a Szentlélek által. Ezt én nem adhatom meg és nem követelhetem ki belőle.

Bevallom, volt idő a húsz év alatt, amikor azt gondoltam, nem „fog” rajta az imádságom, lehet, nagyon magasak az Ő lelki falai? Valamit biztosan rosszul csinálok, vagy Istennek más a terve. Ugyanakkor tudtam, Isten minden imát meghallgat, ami hiányzik belőle azt Ő teszi hozzá és a legjobbat adja. Ez tovább sarkallt, hogy kitartsak az imában, hisz a kitartóké a mennyek országa.

Karácsony előtt beszélgettünk a készülődésről. Megkérdezte, melyik szentmisén énekelünk a kórussal, mert úgy gondolta, hogy el szeretne jönni a templomba. Jövő évben pedig nem csak ünnepeken, hanem minden vasárnap. Sokat gondolkodott, mennyi jót kapott a Jóistentől és szeretné meghálálni Jézus Krisztusnak. Sokat változott az élete és Ő maga is másként lát mindent. Már más dolgok váltak fontosakká.

Nagy döbbenet, ugyanakkor nagy boldogság volt/ van a lelkemben! Hála, öröm, dicsőítés, mérhetetlen szeretet Isten iránt! Velünk az Isten!!!! Együtt járunk a szentmisére minden vasárnap! Érzi Jézus szerető, megbocsátó jelenlétét. Mindig könnyes a szeme. Remegő hangon mondja: „Igen, ez kell nekem, kell, hogy a lelkemben béke legyen, hogy a jövő hetem jó legyen!”

Remélem, Isten elvezeti a gyónás szentségéig, hogy azt is rendszeresen együtt megtehessük. Így leszünk egyek a házasság szentségében! Hiszem, hogy ez meglehet nekünk!

Az elmúlt napokban barátokkal beszélgettünk Isten Jóságáról, jelenlétéről az életünkben. Férjem ekkor mondta ki azt, amit az Úr nekem is válaszként szánt az egykori vívódásaimra.

„Tudjátok, én hittem Isten létezésében, de nem tudtam mit kezdjek ezzel a ténnyel, érzéssel. Akkor kezdett előttem kirajzolódni, hogy ki is az Isten, amikor nap mint nap láttam, hogy a feleségem mindenért ,örömében bánatában hálát mondott és elmagyarázta Isten munkálkodását. Amikor nehézségek, vagy fájdalmak voltak az életünkben, akkor ment és imádkozott. Láttam mindig, hogy megkönnyebbült és nem esik kétségbe, nem szomorkodik, hanem vigasztalt: „Hidd el, Isten megsegít. Ő jelen van és tudja mi jó nekünk”. Ez után mindig én is biztonságban éreztem magam és hittem azt, amit mond. Mert megtapasztaltam, hogy az Isten jó”

 Uram, ez a húsz év nálad egy pillanat megedzettél, mint aranyat a kohóban. Te megpróbálsz bennünket, hogy el tudjuk hordozni egymást a szeretetben. Köszönjük a Te irgalmasan szerető jelenlétedet, hogy előbb tudod, mire van szükségünk, fogod a kezünket és semmilyen hatalom nem ragadhat el Tőled. Ismersz bennünket és mi is megismerhetünk Téged. Dicsőség Néked Istenem!!!

Létrehozva 2013. május 5.