lbene-1

Ladánybenei tanúságtételek

2009. március 7-én gyógyító imaestet tartottunk a ladánybenei katolikus templomban, ahol lelki és testi gyógyulásokért imádkoztunk a budaörsi Imaközösséggel együtt. Eddig az alább olvasható ellenőrzött tanúságtételek érkeztek be hozzám. A tanúságtevőket meghallgattam, azokért garanciát vállalok és örömmel hirdetem, hogy az ÉLŐ ISTEN ma is gyógyít testet-lelket egyaránt ott, ahol élő hitre talál a szívekben.

Tóbiás könyvében így tanít az isteni IGE:

„Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett. Dicsőítsétek és magasztaljátok nevét, mindenki előtt hirdessétek az Isten tetteit mert méltó rá és ne szűnjetek meg köszönetet mondani neki. A király titkait meg kell őrizni. Isten tetteit azonban föl kell fedni és hirdetni kell.”

A tanúságtételeket ennek szellemében teszem közzé.

Egy fiatal lány tanúságtétele:

Phűűűű! Tibor atya! Most értettem meg, hogy mit jelent a Szentlélek jöjj viharos szél c. ének a valóságban.

Hát, mielőtt kimentünk volna imát kérni a Testvéremmel, kérdezte hogy:

– mit fogsz mondani, miért imádkozzanak? – hát nem tudom, amit a Jó Isten akar…

És ezután majdnem elkezdtem sírni, nem tudom miért, csak elkezdtem, de persze takartam az arcom, örültem. Nem tudom miért. Aztán kimentem és ugye vártam, meg persze görcsölt a hasam is, izgultam. Aztán odamentem a közbenjárókhoz végül és hát nem tudom miért de sírva fakadtam. És pontosan azt mondták nekem a közbenjárók amit éreztem ami bennem volt. Honnan tudták? Hogy a sok kérdés ami bennem van….

  És majdnem szét durrant a szívem. (olyasmi volt mint amikor valaki nagyon szeret és te annak örülsz) és rájöttem hogy Isten szeret és örültem, boldog voltam. Aztán csak sírtam folytak a könnyeim mikor vissza mentem, de azok a gyógyító könnyek amiktől az ember megnyugszik és jobban lesz. Aztán a kocsiban is sírtam még Anya meg énekelt, dicsőítette Istent. Olyan volt mintha álmodtam volna, amikor újra végig gondolom az egészet mindig vissza akarok menni, nem hittem volna hogy aznap este énvelem ez történik.

Amúgy az utóbbi időben elég rosszul voltam, úgy lelkileg, könyveket olvastam hogy megtaláljam mitől lehetek jobban meg persze filmeket néztem hétvégén. Úgy érzem jobban lettem.

„Mikor az ÚR ránk talált, úgy tűnt mintha álmodnánk,
a szánk megtelt nevetéssel, a szívünk ujjongással.” 126. Zsoltár

Egy 72 éves asszony tanúságtétele:

Régóta iszonyúan fájt a gerince egy régi porckorong sérv miatt. Olyan fájdalmai voltak a gerincében, hogy egy-egy ebédfőzés után össze akart esni annyira elfáradt. Reggelente már csak bottal tudott kimenni a mosdóba egy ideje. Az imaestre is a Lánya segítségével tudott elmenni mert annyira fájt a gerince. Talán ő volt az utolsó az alkalom végén akiért imádkoztak. Egész testén végigfutott a Szentlélek és egész testében végig megremegett, mint akit a villám csapott meg. Még ott utána elmúlt a fájdalma. Megfőzte másnap a vasárnapi ebédet és nem voltak fájdalmai és nem érezte, hogy úgy elfáradt volna, mint máskor amikor főzés után már össze akart esni. Ez az állapot azóta is tart.

„Ő magához engedte őket, beszélt nekik Isten Országáról és azokat,
akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította.” Lk9.11

Létrehozva 2011. május 19.