Gyógyítás és gyógyulás

(részlet Briege McKenna nővér könyvéből)

1959 karácsonyának napján, amikor még csak tizenhárom éves voltam, édesanyám hirtelen meghalt. Ahogy azon az éjszakán zokogtam, egy hangot hallottam: "Ne búsulj, én majd gondodat viselem."

Nem fogtam fel teljesen, hogy az Úr szólt hozzám, de béke szállt a szívembe. Másnap reggel már tudtam, hogy apáca akarok lenni.

1962. december 4-én tettem le első fogadalmamat, és ekkor részesültem az első igazi lelki élményben. Amint a kápolnában térdeltem, arra várva, hogy hívnak, Jézust láttam, mint Jó Pásztort, ahogy közeledik felém, megfogja a kezemet és azt mondja: "Jöjj velem!"

Miközben vallási életemnek mélyebb értelmét kerestem, és az Úmak való teljesebb, gyökeresebb elkötelezettséget szerettem volna vállalni, Jézus megadta nekem a lelki gyógyulást. 1970. decemberében Orlandóban részt vettem egy ökumenikus lelkigyakorlaton. Hallgattam, ahogy az imádság erejéről, a Szentlélek hatalmáról beszéltek. Emlékszem, hogy készítettem egy "bevásárló cédulát" mindazokról a dolgokról, amelyeket Istentől kértem - az én feltételeimmel.

Ezen az imaösszejövetelen egy pap is jelen volt. A bevásárló cédulámra gondoltam és azt mondtam magamban: "Ha most ez a pap imádkozna értem, én mindezt megkapnám." A fizikai gyógyulás azonban nem volt a listámon.

Az Úr, mintha csak gondolataimban olvasott volna, így szólt hozzám: "Ne rá nézz, hanem rám." Emlékszem, hogy az órára pillantottam, mielőtt becsuktam volna a szememet. 1970. december 9-e volt, reggel negyed tíz. Az egyetlen ima, amit mondogattam, csak ez volt: "Jézusom, kérlek, segíts!" Ebben a pillanatban egy kezet éreztem, amint megérintette a fejemet, és azt gondoltam, hogy a pap volt az, aki odajött hozzám. Kinyitottam a szememet. Senki nem volt mellettem, de mintha valami erő futott volna át a testemen. Nehéz

leírni ezt az érzést, de gyakran így szoktam megmagyarázni: úgy éreztem magam, mint egy banán, amit meghámoznak.

Lenéztem. Az ujjaim előzőleg merevek voltak, de nem deformálódtak, mint a két lábfejem. A két könyököm kisebesedett. Végignéztem magamon. Ujjaim hajlékonyabbak lettek, eltűntek a sebek, és láthattam, hogy a szandálba bújtatott lábaim már nincsenek eltorzulva. Felugrottam és azt kiáltottam: "Jézusom! Hiszen Te csakugyan itt vagy!"

Amikor Jézus megmutatta magát Tamásnak, Tamás nem tudott mást mondani, csak ezt: "Én Uram, én Istenem!" Amikor Jézus ezen a napon kinyilvánította magát nekem, én csak ezt tudtam mondani: "Jézusom! Hiszen Te csakugyan itt vagy!" Így nyilvánítottam ki a hitemet Benne.

Azóta soha semmi bajom nem volt az ízületeimmel, és tökéletesen megszabadultam a fájdalmaktól. Csodálatos gyógyulás volt ez, de lelki életemben még nagyobb változás ment végbe.

Tulajdonképpen magamat védtem. Azt mondtam: "Nem keveredhetek semmi ilyesféle dologba. Egy szigorú szerzetesrend tiszteletreméltó tagja vagyok."

Közeledett 1971. júniusa, és én nagyon vártam a pünkösdöt. Azt mondtam: "Jézusom, nem kívánhatsz tőlem többet. Itt vagyok, negyvenhét elsőosztályos gyereket tanítok, imaközösségben veszek részt, egy ifjúsági csoportot vezetek, és egy börtönbe is járok lelki szolgálatot végezni."

Valahol a lelkem mélyén valójában azt mondtam, hogy biztosra akarok menni. Az emberek becsülésére és helyeslésére vágytam.

Programajánló

Könyvbemutató - A pornóálló nemzedékért!

december
csütörtök
8

A szerző művei a gyermekeket a szülők bevonásával megtanítják a pornográfia veszélyével szem…
Holnap

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.