A növekvő gyermek

alt

A Gyermek pedig növekedett.” (Lk 2,52)

Margharita nővér egyik lelkigyakorlatán történt néhány éve azon az estén, amikor a Nővér a szívek gyógyulásáért, szívcseréért imádkozott, Huber atya pedig egyenként megáldott minket az Oltáriszentséggel.

Share
Bővebben...

Egy imám megtért, mert Jézusról olvasott a Koránban

Forrás: Youtube

 

Share

“Most lélekvadászat folyik a Földön”

alt

Sosem kaptam vallásos nevelést, a családunkban nem volt szó hitről, Istenről. Már elmúltam harminc, amikor először a kezembe került a Biblia. Elolvastam ugyan elejétől a végéig, de nem értettem, és nem is mondott nekem semmit, így hát éveken át érintetlenül állt.

1984-ben a kisfiam egy könnyebb betegségből egy súlyosabb betegségbe esett. Abban az időben került a kezembe egy magazin talpmasszírozásról szóló cikke, mely a módszer eredményességét bizonygatta. Nagyon hamar kipróbáltam a családomon és magamon is.

Share
Bővebben...

Szent Maria Goretti gyilkosának búcsúlevele

alt

"Én már majdnem 80 éves vagyok, lassan itthagyom ezt az életemet. Visszatekintve a múltba, látom, hogy ifjúkoromban rossz utat választottam, ami miatt tönkretettem magam.

A viselkedésemet a hírlapok, a tömegkommunikáció és a rossz példák befolyásolták, ezeket a fiatalok többsége követte gondolkodás nélkül. Én ugyanezt tettem. Nem aggódtam.

Share
Bővebben...

Eloldozva lelkigyakorlat - tanúságtételek

alt"Ahogy hazafelé autóztam a lelkigyakorlat utolsó napján, egészen meglepő dolgot vettem észre magamon: a házak karácsonyi kivilágításának láttán nem kezdett el összeszorulni a torkom a félelemtõl és nem éreztem az ilyenkor szokásos undort és utálatot. Az igazság az volt, hogy már sok éve kicsit sem örültem az ünnepeknek.

Azért volt ez, mert rossz keresztény voltam? Vagy az igazság ennél sokkal kézenfekvőbb dolog volt, az, hogy az anyósomat vártuk vendégségbe? Ez mindig ugyanolyan hatással volt rám. Minden Karácsonykor az anyósom rátelepedett a családomra és csak úgy ömlött belőle a vádaskodás, harag. Csípős megjegyzéseinek nyilai elől nem volt menekvés. Belőlem az õ sötétsége előhívta az én saját ünneprontóimat: elutasítottságot, bűntudatot, félelmet.

Share
Bővebben...

Hindu lány, aki Jézust követi (tanúságtétel)

Forrás: YouTube

Share

Dér Katalin tanúságtétele

Share

Gospa és az őrangyal Medjugorjeban

Tibor atyaKispap voltam, amikor már a harmadik alkalommal zarándokoltam oda Kemenes Gábor atyával.Odaérve én is meghallgattam a sok-sok csodálatos tanúságtételt és bizony fölébredt bennem a kétely és azt mondtam magamban, hogy: hiszi a piszi, de én már nem. Eleget hallottam és hallgattam már ahhoz, hogy megunjam, hogy ezek a csodálatos és rendkívüli események mindig csak másokkal történnek meg, nekem meg mindig csak az marad, hogy engedelmesen el kell hinnem amit idegenek állítanak.

Másnap a Gospa (Szűz Mária horvát neve) születésnapjára készült a mintegy ötezres nemzetközi zarándok csapat. Este az Élet Mezeje Közösség tagjai – valamikor volt drogosok- adtak elő egy hosszabb műsort a születésnap záró programjaként. Magam is ott ültem az ötezer fő között a nagyszínpaddal szemben a Húgom mellett, amikor megszólt bennem egy Hang és azt mondta, hogy induljak el hazafelé.

Share
Bővebben...

Egy katolikus pap homoszexuális vozalmakkal

 

alt

A nevem Bob atya. 41 éves katolikus pap vagyok, aki egy egyházmegyében szolgál. Egy hónappal édesapám halála után döntöttem úgy, hogy kapcsolatba lépek Dr. Joe-val.

Néhány évvel ezelőtt azon kaptam magam, hogy meleg pornót nézek, amit az interneten találtam. A képekkel kapcsolatos érzéseimet 2-3 havonta kiéltem. Elég általánossá vált ez a dolog. Az időköz először 2-3 hónap volt, majd végül 2 hónap… aztán egyszer csak 1 hónap. Ez arra indított engem, hogy fogjam a telefont és felhívjam Dr. Joe-t.

Share
Bővebben...

Csodás gyógyulás vakságból (2017)

alt

Az alábbiakban Péri Zsuzsannának, Peter Herbeck amerikai vendégelőadó tolmácsának tanúságtételét közöljük a a 2017. november 11-én Budapesten tartott Országos Katolikus Karizmatikus Találkozón történt csodás gyógyulásról. Dicsőség és hála Istennek, aki ma is gyógyít! 

Share
Bővebben...

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.