Egy ördögűző leleplezi a sátán nyílt szellemi hadviselését Amerikában

Isten általában szoros láncon tartja a sátánt. Hatalma és a tettei korlátozottak.

Ezekben az időben azonban úgy tűnik, hogy az evilág hercege szinte teljesen elszabadult. Régen a Sátán rejtett módon tette gonoszságait. Ez most nyílt hadviselés.

A szent szobrokat lerombolják, szent képeket meggyaláznak. A vallást kigúnyolják, és Isten törvényeit elutasítják. A sátán jelenlétének egyik legerősebb jele a Katolikus Egyház iránti gyűlölet. A templomokat felégetik.

Sátán jelenlétének másik erős jele a viszály, az erőszak és a halál. Mindenhol ezeket látjuk. A növekvő polgári viszály ebben az országban nyílt konfliktusba torkollott.

Néhány héttel ezelőtt az egyik különleges adományokkal rendelkező tehetséges személy azt mondta: „A démon sokkal aktívabb, mint korábban; tevékenységük hangsúlyosabb, és a szokásosnál kevesebb a félelem… Úgy tűnik, hogy nem létezik ’határ’ az utóbbi időben; erőszakos tetteik egyre merészebbek és brutálisabbak.”

Ezt március elején mondta. Most már bosszúállón került az előtérbe.

Itt az ideje, hogy felvegyük saját „fegyvereinket”.

Az egyik legerősebb a rózsafüzér. Imádkozzátok minden nap, hogy kiűzze a sátánt, és a Szűzanya segítségét kiesdekelje. Egy másik „fegyver” a szentáldozás kenetteljes fogadása. Ajánld fel Jézus jelenlétét az Eucharisztiában ezért az országért és a világért.

Végül azt javaslom, hogy naponta mondjuk el mindannyian a szabadító imát, különösen a papok szellemi tekintélyük gyakorlása során.

Jézus megnyerte a csatát. De hány szegény lélek veszik el ezekben a szörnyű napokban? Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a bűnösök megtéréséért, és hogy a sátán ismét szoros pórázon legyen.

A maszk nélküli sátán dühös

Vianney Szent Jánost rendszeresen támadták a démonok éjszakánként. Különösen kegyetlenül támadták egy nappal azelőtt, amikor egy nagy bűnös jött hozzá gyónni. Amikor az Ars-i plébános éjszaka átélte ezeket az intenzív démoni támadásokat, tudta, hogy sátán másnap elveszíti egyik „zsákmányát”.

Csak néhány órával azután, hogy az utolsó blogbejegyzésünk után (Ördögűző napló #83: A sátán felfedve), amely feltárta a sátán jelenlegi tevékenységét nemzetünkön és a világon, volt néhány különösen ördögi ellenállás. Ez a szokásosnál is intenzívebb volt.

Csak feltételezhetjük, hogy a sátán fortélyai valóban lelepleződtek, és a tervei meghiúsulnak, ha az emberek válaszolnának a blog kérésére és imádkoznának.

Ezért arra kérek mindenkit, hogy kettőzze meg az erőfeszítéseket. Imádkozz, imádkozz, imádkozz.

Mondd a rózsafüzért. Mondd el a Szent Mihály imát. Ajánld fel a szentáldozást nemzetünk és világunk szabadulásáért. Mondj szabadító imákat.

Ezek kritikus idők, és az imák számítanak.

Miasszonyunk közbenjárásával és Jézus keresztjének végtelen hatalmával egyesülve a sátán tervei meghiúsulnak, és az ő királysága elpusztul.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. szeptember 2.