Hat szabály a nem katolikus családdal és a barátokkal való kapcsolattartásra

alt

Düh és fájdalom

A legelső késztetésünk a vitatkozás vagy a visszavonulás, amikor egy nem katolikussal vagy egy elpártolt katolikussal szembesülünk, miközben gyakran kimutatjuk haragunkat és fájdalmunkat. Ha egy családtagról vagy egy munkahelyi barátról van szó, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mi feladatunk megszabadítani őket a hibájuktól. Jószándékúan erőltetjük a dolgot, szembe szállunk velük, és olyan érzelmileg fűtött megjegyzéseket használunk, mint például: „ezt nem hiszem el”, vagy „hogy tudod ezt tenni velünk, amikor tudod, hogy mennyire fáj ez nekünk?”

Az eredmény gyakran ellentétes a szándékunkkal. A szeretett embert általában még jobban eltávolítja tőlünk, és még erősebb ellenállásra készteti. Felégetjük magunk mögött a hidakat, és megszakad a párbeszéd. Néhány heves konfrontációt vagy csendszünetet követően a beszélgetés ajtaja végleg bezárul. Általában túl későn jövünk rá, hogy elrontottuk a dolgokat.

Ritka és áldott az a család, amely nem tapasztalja meg az ehhez hasonló problémák és próbatételek szomorúságát. Saját keserves tapasztalataimból tanulva és a vágytól indíttatva, hogy segítsek sok szenvedő testvéremnek Krisztusban, összeállítottam a nem katolikusokkal való bánásmód hat szabályát. Látván, hogy sokan évek óta gyakorolják ezeket, bebizonyosodott számomra, hogy ezek a szabályok működnek.

Ezek nem mindig hozzák vissza az eltévelyedettet a helyes útra, vagy térítik meg a megrögzött protestánsokat. De segítenek helyreállítani a sérült kapcsolatokat, és előkészítik a terepet a jövőbeli megbékéléshez és békéhez – akár a katolikus hit teljes elfogadását is.

A szabályok nem feltétlenül vannak sorrendben, bár szerintem az utolsó forradalmi jelentőségű.

1. szabály: Ne vitatkozz

Amikor valaki egy konferencia alatt közeledik hozzám, és ezt a gyakran felmerülő kérdést teszi fel nekem, általában meglepem őket, amikor kinyújtom a kezemet, majd eltolom őket magamtól. Meglepődve kérdezik: „Miért tetted ezt?” Erre csak mosolygok, és azt felelem „Mi a normális reakció, ha valaki kényszerít benneteket?” Azt válaszolják: „A visszanyomás”.

,,Pontosan” - válaszolom. „És pont ezt akarjuk elkerülni a szeretteinkkel való kapcsolattartás során.” A veszekedés olyan, mint az erőszakoskodás, amely gyorsan elharapózhat. A hangok egyre hangosabbá válnak, és a haragtól elvörösödik az arcunk. Az érzelmek elszabadulhatnak, és sajnálatos dolgokat mondhatunk a másiknak, amelyeket már nem lehet visszavonni.

Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad mérsékelt és szeretetteljes módon megbeszélni a dolgokat, de el kell kerülnünk az érzelmi, ökölrázó vitákat, amelyek több forróságot generálnak, mint fényt, több rossz akaratot korbácsolnak föl, mint ami a várt eredmény.

Természetesen sokunk számára ez óriási önkontrollt igényel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy megnyerhetünk egy vitát, de elveszíthetünk egy lelket; megnyerhetjük a csatát, de elveszíthetjük a háborút. Harapjunk az ajkunkba, és belül grimaszoljunk.

Ezt tapasztalatból mondom. Többször is elkövettem ezt a hibát, és megfizettem az árát. Megtapasztaltam a konfrontáció mindkét oldalát. Erőltettem valamit, és visszanyomtak. Elidegenítettem magamtól családtagokat és barátokat is. Még mindig sajnálom a meggondolatlan szavaimat és a túlzó válaszokat.

De a megbánás és a sajnálat nem hoz helyre semmit, hacsak nem teszünk ellenük. A lelkek és a kapcsolatok iránti szeretet gyakran megköveteli tőlünk, hogy valljuk be hibáinkat, és alázatosan bocsánatot kérjünk azokért a dolgokért, amelyeket a pillanat hevében sietve mondtunk ki.

Lehetnek jók a szándékaink, de nem mindig hoznak jó eredményt!

A hálaadási vacsorán, amikor csípős megjegyzések röpködnek, vagy veszélybe kerül az asztal körüli béke, gyorsan elrebegünk egy imát, hogy a Szentlélek adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy méltóságteljesen tudjunk viselkedni. Felül kell emelkednünk. A hidakat nem égetjük fel, és a kapcsolatokat megtartjuk. Elhalasztjuk a vitát egy megfelelőbb időre.


2. szabály: Szeresd őket minden eddiginél jobban

Szeretetünk irántuk az oka megbántottságunknak és az ő megnyerésük iránti vágyunknak, de szeretetünket óvatosan kell feléjük irányítanunk úgy, hogy a teljes képet lássuk. Abban a pillanatban, amikor az ellenfelünk negatív reakciót vár el tőlünk, szeretettel kell válaszolnunk.

A szeretet az egyetlen érv, melynek senki sem tud ellenállni.

Emlékszem, amikor egy nő vörös arccal dühös szavakat kiáltozva jött felém, mikor még csak pár méterre volt tőlem. Kritizálta a Katolikus Egyházat és az én tanításomat. Néhány pillanat múlva előre léptem, és nagy öleléssel átöleltem, és ezt suttogtam a fülébe: „Szeretlek téged is, és köszönöm, hogy törődsz a lelkemmel.”

A döbbenettől elnémult. Elment. Nem haraptam rá a csalira, inkább kifejeztem szeretetemet és köszönetemet neki.

A másik fél szeretete különösen fontos a vallás által megosztott házastársak esetében. A katolikus házastársnak, függetlenül attól, hogy olyasvalakivel van dolga, aki letért a hit útjáról, vagy épp ő maga fedezi fel a hitet, rá kell térnie a szeretet ösvényére és el kell fogadnia a másikat.

Nehéz egyszerre szeretni valakit, és nem egyetérteni a nézeteivel, főleg, ha makacsul ragaszkodik hozzájuk.

De át kell vennünk a vezetést és meg kell mutatnunk Isten szeretetét. Szeretet, szeretet, szeretet, ezt kell megélnünk és megjelenítenünk a mindennapokban.

Amikor egy férj vagy feleség, vagy bármelyik családtag felfedezi a katolikus hit igazságát, akkor a szeretteit is be kell vonnia ebbe a felismerésbe. Ne képezd magad privátban, hogy aztán meglepj mindenkit a megtérésed bejelentésével. Ezt árulásnak tekinthetik. „Miért nem szerettél és tiszteltél engem annyira, hogy megoszd velem a belső gondolataidat? Miért jelentesz be valamit anélkül, hogy először megosztottad volna velem és tiszteletteljesen megbeszélted volna velem?”

Vonjuk be szeretteinket ebbe a lelki utazásba. Tiszteljük meg a másikat azzal, hogy megkérdezzük, mit gondol; tiszteljük meg azzal, hogy megkérdezzük a véleményét. Kérjük, hogy imádkozzon velünk ezekkel a fontos kérdésekkel kapcsolatban, és nyíltan beszéljünk vele a Szentírásról. Olvassunk el együtt egy könyvet.

A figyelmes szeretet és az együtt töltött minőségi idő nélkül nem tudjuk elkerülni a másik ember elidegenedését.

Időnként egy frissen megtért annyira izgatott, hogy egyszerűen nem tud uralkodni magán. Joggal merül el az újonnan felfedezett szeretetbe. Naponta jár szentmisére, órákat tölt olvasással és imádsággal, és jár el találkozni az új barátokkal.

A házastárs úgy érzi, hogy elhanyagolják, cserbenhagyták. A házastárs féltékenynek érzi magát, mintha egy „új szerető” lépett volna a helyszínre, és elragadta volna tőle a házastársát.

A feltüzelt érzések az „elhagyott” házastársat még jobban eltávolíthatják. A házastársaknak nem kevésbé, hanem még jobban kell szeretniük egymást. Most még bensőségesebbnek kell lenniük, mint azelőtt. A családtagoknak és a közeli barátoknak fel kell tárniuk életüket és szívüket egymás előtt. Ez a szeretet, és a szeretet a legjobb érv.

3. szabály: Imádkozz és hozz áldozatot

Közhelynek tűnhet, de gyakran azzal töltjük időnket, hogy képzeletbeli érveket gyártunk a fejünkben, amikor energiáinkat és időnket inkább komoly imádságra kellene irányítanunk. Készítsünk imalistát, és legyünk kitartóak az imában.

Jézus elmondott egy példabeszédet arról a nőről, aki azért kereste fel az igazságtalan bírót, hogy igazságot szolgáltasson neki. Nem azért szolgáltatott igazságot a nőnek, mert jó bíró volt, vagy azért, mert tetszett neki, hanem mert „annyira terhemre van ez az özvegy, hogy igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül nekem jöjjön és arcul üssön” (Lk 18,2). Kitartása miatt megkapta azt, amit kért, és Jézus azt mondta: mennyivel többet ad majd nekünk mennyei Atyánk, ha kitartunk az imádságban és az áldozatokat hozunk?

Egyik ismerősöm elhagyta az egyházat. Az egyik rokon úgy döntött, hogy naponta imádkozik érte, és hetente valamilyen áldozatot vállal e személy visszatéréséért. Egy év elteltével a hitehagyó visszatért az Egyházba, és elismerő mosollyal azt mondta az imaharcosnak: „Tudom, mit tettél! Imádkoztál és áldozatot hoztál értem. Isten nem hagyott békén.”

4. szabály: Ismerjük meg katolikus hitünket

Nem azért vagyunk katolikus keresztények, mert ettől jól érezzük magunkat, vagy azért, mert így neveltek minket. Végső soron azért vagyunk katolikusok, mert ez az igaz hit. És ha igaz, akkor tudnunk kell, miért igaz, és képesnek kell lennünk arra, hogy el tudjuk magyarázni magunknak és másoknak (különösen gyermekeinknek).

Mivel imádkozunk és áldozatokat hozunk szeretteinkért, arra számítunk, hogy előbb vagy utóbb visszatérnek, ugye? És mi van, ha jó és őszinte kérdésekkel fordulnak hozzánk (mivel szeretjük őket és nyitva tartottuk feléjük a kommunikáció ajtaját), de mi nem tudjuk megválaszolni a kérdéseiket?

Szent Péter megértette ezt. Ezért azt mondta nekünk: „Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek, de ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek” (1Pt 3,15). Ha megismerjük a hitet, akkor készen állunk arra, hogy válaszoljunk a kérdésekre, amikor végre elérkezik az alkalmas idő. A legrosszabb dolog, ami történhet, az, hogy visszatér és őszintén megkérdezi, mi katolikusok miért hiszünk és cselekszünk így, és nem tudunk rá válaszolni!

Amikor Európába utazom, nem célszerű előkapni egy 20 dolláros bankjegyet, hogy kifizessük az ebédet. A pincér méltatlankodva rázná a fejét. Nem a dollár a közös valuta, mivel eurót használnak. Mi az a közös valuta, amiért imádkozunk? Evangélikus protestáns lett egyik szeretted? Számunkra a közös valuta a Biblia. Ebben az esetben bölcs dolog tanulmányozni a Bibliát, hogy kapcsolatba kerülhessünk szerettünkkel.

A Biblia katolikus könyv, és minden ember közül nekünk kellene azt a legjobban szeretnünk és értenünk. Szükség van arra, hogy elképzeljük magunkat az illető helyzetébe, megértsük új vallását vagy annak hiányát. Meg kell ismernünk alaposan a Bibliát és katolikus hitünk okait, hogy magabiztosan megoszthassuk azt másokkal.

5. szabály: Mutasd meg az Úr örömét az életedben

Az öröm, a boldogság és a szeretet vonzza az embereket. A harag, a frusztráció és az elégedetlenség elidegeníti őket. Örömünknek és vidámságunknak fertőzőnek kell lennie; az embereket Jézushoz és az Egyházhoz kellene vonzania. El kellene érnünk, hogy ismerőseink megkérdezzék: “Miért ilyen örömteli? Mi van neki, ami nekem nincs?” Ha morgunk és pletykálunk, az csak még jobban meggyőzi az eltávolodottakat abban, hogy az övék a jobbik rész.

Ha mindig kritizáljuk a papokat, a szentmiséket és a prédikációkat, akkor mások soha nem vesznek bennünket komolyan.

Ha panaszkodunk az Egyház tanítására, nem értünk egyet a katolikus erkölccsel és világossá tesszük, hogy inkább a focit nézzük, minthogy misére mennénk, akkor a családot vagy barátunkat még jobban eltávolítjuk.

 Az Úr örömét még nehéz időkben is sugároznunk kell. A lepkéket vonzza a fény.

6. szabály: Kérd Istent, küldjön valaki mást, aki hatni tud rá a hitben, mivel rád nem hallgat

Lehet, hogy a 6. számú szabály a legfontosabb. Ez nem bonyolult, de ritkán gyakorolják. Az emberek azt mondják: „Soha nem gondoltam erre!”

A családdal vagy barátokkal úgy gondoljuk, hogy a mi feladatunk az eltévelyedett visszatérítése, a nem katolikus megtérítése. De végül nem a mi feladatunk; ez a Szentlélek feladata, és ő dönthet úgy, hogy másokat fog használni helyettünk. Felhasználhatja a te imáidat és egy másik személy közvetlen befolyását.

Tehát imádkozzatok így! Számtalan alkalommal láttam, hogy működik.

Imádkoztunk olyan családtagokért, akik teljesen megvetettek minket megtérésünk miatt. Elhatároztam, hogy én is úgy fogok imádkozni minden nap, ahogy az a nő és az igazságtalan bíró. Egy évvel később egy számomra ismeretlen személy azt mondta a rokonomnak: „Épp most olvastam életem legjobb könyvét. El kell olvasnod.” A rokonom azt mondta: „Mondd meg a címét, és rendelek belőle egy példányt.” A barátom azt mondta: „Steve Ray: Átkelés a Tibériás tengeren”.

A rokonom majdnem összeesett. „Micsoda? Ő a rokonom! Tetszett a könyve?” Ettől a ponttól kezdve minden ellenségeskedés megszűnt. Nem volt több vita, fagyos csend, vagy megvetés. A rokonom nem tért meg, de a kapcsolat helyreállt, és ezt egy óriási lépésnek tekintjük.

A 6. számú szabály azt jelenti, hogy hajlandónak kell lennünk visszalépni és hátra tenni a kezünket. Imádkozni kell, hogy Isten úgy mozgassa a figurákat a kozmikus sakktábláján mindaddig, amíg össze nem tudja hozni a megfelelő elemeket - hogy elhozza azt a megfelelő személyt, aki hatni tud szerettünkre.

Alakítsuk gyakorlattá ezt a hat szabályt, és figyeljük, ahogy az Úr csodákat művel. Ne várjunk azonnali eredményeket, hanem imádkozzunk az Úr időzítéséért. Meg fogjuk tapasztalni, hogy ez nem csak a szeretett személlyel való kapcsolat helyreállításához vezet, de csodát tesz a saját életünkben is.

A cikk forrása angol nyelven

E. Cs. fordítása

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.