Egyháztól eltávolodó gyerekek

alt

Isten hozott a Szent Mónika Klubban!

Katolikus szülőkként arra törekszünk, hogy gyermekeinket Istenhez vezessük azáltal, hogy hitben neveljük őket. Ahogy az lenni szokott, a gyerekek felnőnek, maguk hozzák meg a döntéseiket, és választhatnak úgy is, hogy elfordulnak a hittől.

Bármennyire szívszorító is ez, mégis áldásként élhetjük meg, hogy van egy olyan szentünk, Szent Mónika, aki példát mutat és a hit szerint él. Eltávolodott barátként vagy családtagként mi is csatlakozhatunk ehhez a nem annyira exkluzív klubhoz és megtanulhatunk úgy imádkozni, ahogy Szent Mónika imádkozott fia, Szent Ágoston, és férje megtéréséért. A Maggie Green által alapított Szent Mónika Klub felvázolja azokat a lépéseket, amelyeket Szent Mónika tett saját hitének növelése érdekében, melyek által szerettei visszatértek Isten karjaiba. Íme néhány kezdő lépés.

Nem megy gyorsan

Egy olyan társadalomban élünk, amely az „azonnali megerősítés” elvén működik. Meg akarjuk szerezni a dolgokat, méghozzá azonnal. És amikor nem kapjuk meg azt, amire éppen most vágyunk, türelmetlenek vagy kimerültek leszünk, és akár teljesen fel is adjuk. A Szent Mónika közbenjárását kérő ima nem fogja varázsütésre, azonnal megtéríteni szeretteinket. Ehelyett hűségesnek és kitartónak kell maradnunk saját imaéletünkben és hitünkben, ami beindíthat valamit abban a családtagunkban, akit szeretnénk, hogy megtérjen.  

Nincs csere

Green elmagyarázza, hogy megpróbált egyezkedni Istennel, hogy hozza haza tékozló gyermekét. Böjtölt, imádkozott, még azt is megfogadta, hogy kenyér helyett csak az Eucharisztiából táplálkozik, amíg [lánya] haza nem tér. Istennel nem egyezkedik így. Azt írja: „Az ima nem alku, hanem a szeretet cselekedete. Lehet, hogy buzgó voltam, de az imám és a böjtölésem nem volt ajándék Istennek. Megvesztegetésre használtam, amitől azt reméltem, hogy azzal meg fogom nyerni Istent.”

Legyél kedves, ne csak jó

Ha feszültség vagy elidegenedés van családunkban, megpróbálhatjuk elkerülni azokat a „forró témákat”, amelyek további konfliktusokhoz vezethetnek. Green azt írja: "Nem tehetünk tanúságot a hitünkről, ha félünk az elutasítástól, és a hitünket sem használhatjuk úgy, mint a támadásra készülő kosok." Minden alkalommal kedvesnek kell lennünk, hogy így megmutassuk a szeretet megalkuvást nem ismerő elvét. A béke forrásává kell válnunk még akkor is, ha kísértést érzünk harcra vagy visszaütésre.

Mutass példát

Sokszor az emberek nagyon félreértik Isten törvényeit, és úgy fogják fel azokat, mint ami akadályozza a szabadságukat. Isten törvényei valójában határt szabnak, ami megvéd minket a bűntől és annak következményétől, a haláltól. „Ha nem tudod megakadályozni, hogy valaki rabszolgájává váljon bármilyen függőségnek - akár hírnév, élvezet, tisztelet, vagyon, hatalom vagy dicsőség -, akkor emlékeztesd arra, milyen bűntől mentesen élni”- mondja Green. A függőség nélküli egyszerű élet vonzóbb lesz, ha a bűn kényszerít valakit állandóan arra, hogy megéljen vagy megtartsa a jó baráti kapcsolatokat, bármiről is legyen szó.

Mindig hívjad őket

Ragadj meg minden alkalmat, bármilyen ürügyet, hogy megpróbáld visszahívni őket az Egyházba. Legyen az bármilyen átlátszó is, pl.: „A nővéred énekel a misén,  tudsz jönni, hogy biztosítsad a támogatásodról?” Bár érhet elutasítás, de lesznek olyan alkalmak is, amikor el fognak jönni. Ne add fel! A legrosszabb, amit tehetünk, hogy „veszett ügynek” tekintjük őket. Isten soha nem mond le gyermekeiről, sőt Jézus még az elveszett bárányról szóló példabeszédet is elmondja nekünk, miszerint otthagyja a 99-et, hogy megmentse azt az egyet! Folytasd a meghívást, folytasd az imát, ne csukd be  az ajtót, vagy azért ne kérdezz, mert nem akarsz az idegeikre menni. A legrosszabb, amit tehetnek, hogy nemet mondanak, de te akkor is megpróbálhatsz megtalálni a módját, hogy visszahívd őket.

A türelem senkinek nem az erőssége, és hosszú, fájdalmas út lehet, míg arra várunk, hogy egy szerettünk ,,hazajöjjön” és visszatérjen az Egyházba. Maggie Green megosztja velünk a saját útját és tapasztalatát, amikor Szent Mónikához fordul, és kéri, hogy segítsen hazahívni tékozló szeretteinket. A Szent Mónika Klub bátorítást és hasznos módszereket kínál ahhoz, hogyan hívjuk vissza szelíden a barátainkat vagy családtagjainkat tévelygéseikből. Ez a magányosok klubja, amelynek egyikünk sem szeretne tagja lenni, ám erőt adhat, ha tudjuk, hogy valójában nem vagyunk egyedül. Ahogy Jézus mondta: „Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk 15,7), Mi is örülni fogunk a mennyben, ha mi is sikerrel járunk, mint Szent Mónika, akinek imáira fia visszatért az Egyházba.

Szent Mónika, könyörögj érettünk!

A cikk forrása angol nyelven

E. Cs. fordítása

Share