5 ok, amiért a katolikusok nem evangelizálnak

2013-ban az amerikai Barna Csoport egy átfogó felmérést készített, melyben a keresztények hitük átadását vagy megosztását, egyszóval az evangelizációs hajlamát vizsgálták. Valószínű nem meglepő, ám beigazolódott, hogy a katolikusok azok, akik legkevésbé osztják meg hitüket, megtérésük élményét másokkal. A felmérésben csak olyan embereket céloztak meg, akik azt nyilatkozták, hogy „személyesen elkötelezettek Jézus Krisztus iránt, aki még ma is fontos az életükben”, és akik azt is jelezték, hogy azt hiszik, „hogy amikor meghalnak, a Mennybe fognak menni, mert bűneiket megvallották és elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak.” Ez azt jelenti, hogy a hívő és gyakorló katolikusokat kérdeztek meg, akiknek személyes kapcsolatuk van Jézussal.

Megállapították, hogy 3 katolikusból csak 1 ért egyet a következő kijelentéssel „nekem személyes felelősségem megosztanom embertársaimmal a vallási meggyőződésemet”. Továbbá a katolikusok csak egyharmada számolt be arról, hogy „az elmúlt 12 hónapban, megosztotta vallási meggyőződését valakivel, akinek más a hite azzal a reménnyel, hogy elfogadja Jézus Krisztust megváltójának.”

A felmérés tükrében kijelenthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő katolikusok nagyon gyengék az evangelizációban, ami egyébként az egyház legfontosabb missziója.

Nem csoda, hogy oly kevés katolikus egyházközség gyarapodik új hívőkkel. A statisztikák nem hazudnak, elvesztettük az utat.

Mielőtt túlságosan elcsüggednék, arra gondoltam, hogy az oldal átlagos olvasója nagyobb valószínűséggel evangelizál. De ez is nagyobb terhet jelent számunkra – nem egyszerűen az evangelizációra törekszünk. Célunk, hogy lelkileg sokszorozzuk és bátorítsuk az evangelizáló tanítványokat! De először meg kell értenünk, hogy a katolikusok miért nem evangelizálnak, azért, hogy jó stratégiát tervezhessünk a problémák leküzdésére.

OKOK

1. Soha nem evangelizálták őket – ezért soha nem döntöttek igenlően egy életet megváltoztató esemény mellett, nem fogadták el tudatosan Jézust életük megváltójának.

Hitünk valójában változó életekről szól, melyek a feltámadt Jézussal való találkozás eredményeként alakulnak át. Miután találkoztunk Jézussal, válaszolhatunk azokra a kegyelmekre, amelyeket nekünk ad és melyek által életünk megváltozik. A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb ember az USA-ban aki „katolikusnak” vallja magát, soha nem mondott „igent” az életében egy ilyen Jézussal való találkozás után. Következésképpen a szívükben nem fogadták be azt a kegyelmet, mely a megtérést eredményezi és mindazt, ami utána következik.

Sherry Weddell írja: Több száz megyéspüspöktől és plébánia vezetőtől kérdeztük hatvan egyházmegyéből az angol nyelvű világból ezt a kérdést: Mennyire becsülöd híveid között a tudatosan tanítványok arányát? Megdöbbenésünkre ugyanazt a választ kaptuk újra és újra: “Öt százalék”. VI. Pál pápa a következőt mondja: “Az evangelizált ember másokat is evangelizál, ebben rejlik az igazság próbája, az evangelizáció tapintása: elképzelhetetlen, hogy valaki elfogadja az Igét és átadja magát az Igének, anélkül, hogy olyan személyé válna, aki tanúja lehet Neki és hirdeti azt a maga módján (EN 24). Hogyan várhatjuk el a meg nem evangelizálttól az evangelizációt? Nem tudjuk!

2. A plébániák jelenlegi kultúrája valójában elriasztja a katolikusokat az aktív személyes evangelizációtól, nem pedig támogatja és képezi őket erre.

Ezzel a témával korábban is foglalkoztunk, az Ügyfélszolgálati szeretet – Miért hagyják el a katolikusok az egyházat? című cikkünkben.

Olyan rendszert építettünk, amely osztályokat tanít, programokat és eseményeket kínál (melyek mind lehetnek jó dolgok). De ha önkéntes munkát vállalsz egy ügyért vagy katekétává válsz, akkor az nem felel meg a kötelességednek, hogy evangelizálj az életed más területein is. Továbbá tudjuk, hogy a kulturális katolicizmus a kényelemes és könnyű utat jelenti. Nem vagyunk eléggé kihívva a szent evangélistákká való válásra, hanem azt mondják nekünk, hogy gyermekinket vezessük szentségek elé és mutassuk meg egyszer nekik a templomot. Ez a fajta könnyű és kényelmes katolikus kultúra ellentétes az egyetemes hívással, miszerint mindannyiunknak a jó hír és az evangélium terjesztőivé kellene válnunk.

3. Hiányzik a valódi közösség, az elszámoltathatóság és a mély keresztény barátság a mi plébániáinkon, így senkinek sem jelent kihívást.

Megállapodtunk egy megengedő hozzáállás mellett a kereszténység számára, ami nem proaktív, nem jelent kihívást és nem akar növekedni. Igen, van egy időszakos konfliktus vagy visszavonulás az igazán elkötelezett katolikus számára. Egyre több kiscsoport is van. De ezeknek ellenére van néhány, amely tényleg tudja mit jelent az elszámoltathatóság, az igazság kimondása, a bűnök meggyónása és közösség elé tárása, a Szentlélekben való növekedés és a nyomulás a missziós területeken. Így kellene kinézzen egy igazi keresztény közösség.

 Az írás elolvasható itt.

 

Létrehozva 2018. május 26.