Katolikus módra üzletelni

alt

Topkategóriás irodát terveztek a piarista gimnázium tetejére, luxuslakásokat építenek a rend telkén, és társadalmi hasznosságú alapot gründolnak. Eszter Elemér és Wildner Ágost a profit minimalizálásáról.

- Cégük, a Portus Buda Group Zrt. 2009 óta a nulláról félmilliárd forintra növelte árbevételét. Ebből mennyi a tiszta haszon?

- Wildner Ágost: A céget nem befektetői tőkéből, hanem a saját tudásunkból és munkánkkal hoztuk létre, az eredményt pedig túlnyomórészt visszaforgatjuk a vállalkozás fejlesztésére, így nem viszünk haza jelentős profitot.
- Eszter Elemér: Tavalyi eredményünk a nullához közelített, az elmúlt évek átlagában viszont az árbevétel 5-10 százalék körül alakult.

– Mert társadalmi hasznosságú befektetőként nem a gigaprofitra hajtanak, vagy csak nem ment olyan jól az üzlet?

– E. E.: Ha azt vesszük, hogy egy klasszikus tanácsadócégnél azért illik egyharmados eredményt elérni, akkor ez valóban szerény mérték. Noha a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesületét idén alakítottuk meg, a Portus Buda Group tevékenységét eddig sem a haszonhajhászás jellemezte.

– Egyesületük azokat kapcsolja össze, akik befektetéseik által mérhető társadalmi hasznot kívánnak elérni. Hogyan lehet számszerűsíteni az ilyesmit?

– E. E.: Vegyünk példának egy, az emlőrák szűrését célzó diagnosztikai vállalkozást. Ez eddig for profit tevékenység, de ha a cég mondjuk vakokat foglalkoztat, ki lehet számolni, hány fogyatékkal élőnek és milyen hosszan ad munkát, közülük hányan vetették meg a lábukat a munkaerőpiacon, és így tovább.

– Cégek eddig is támogattak karitatív célokat, legfeljebb úgy, hogy lecsíptek a hasznukból az ilyen ügyekre.

– W. Á.: Ha munkát adok valakinek, akkor az illető a társadalom hasznos tagjának érezheti magát. Adománnyal ezt kevésbé érem el.
– E. E.: Egy profitorientált vállalatnak nem elsődleges kérdés, hogy kenyérsütéssel vagy fegyverkereskedelemmel éri el a célját. A társadalmi vállalkozás ellenben nem a haszonmaximalizálásra, hanem egy társadalmi vagy környezeti probléma megoldására törekszik, akár a kisebb haszon mellett. Azok pedig, akik ilyen cégekbe fektetnek, eredményességüket társadalmi haszonban és pénzügyi eredményben egyszerre mérik.

–Egyesületük októberi tanácskozásán bemutatkozott az Erste Bank szociális célú Good.bee programja is. Egy virtigli, haszonra gyúró pénzintézet társadalmi felelősségvállalásáról, vagyis pr-járól beszélünk – hol itt az innováció?

E. E.: Nem célunk reklámozni, pláne nem bírálni az egyesület kiemelt támogatóját, de tény: az Erste jogelődje 200 éve azért jött létre, hogy a bankolás ne a gazdagok kiváltsága legyen. Kétségtelen, hogy mai tevékenységének csekély hányadát teszi ki a social banking, de én minden kis lépésnek örülök, amely a társadalmi haszon elérését célozza. Miközben egyébként az Egyesült Államokban a jótékonyságra fordított pénzek évente 600 milliárd dollárt tesznek ki, a társadalmi célú befektetések mértéke ennek ma már több mint háromszorosa.

– Itt most marzsokról, haszonkulcsról beszélgetünk, holott az egyház sokáig kárhozatos bűnnek nevezte a kamatot. Hogyan tudják ezt megemészteni?

W. Á.: Azt gondolom, a talentumait mindenkinek kamatoztatni kell, még az egyháznak is. És amikor egy intézmény sokáig parlagon hagyja az ingatlanát, vagy lekötés, befektetés nélkül folyószámlán tartja a pénzét, az szerintem ellenkezik a krisztusi tanítással. Ezt persze nem szabad összekeverni az uzsorakamattal, hiszen azt az egyház továbbra is elítéli.

– Mi a helyzet az adócsalással, a visszacsorgatással, a korrupcióval? Egyházi háttérrel mekkora kihívás ilyen közegben működni?

– E. E.: Mindenkinek kihívás. Az általunk menedzselt JEREMIE kockázati tőkealap például az elmúlt 2,5 évben 25 cégbe fektetett pénzt, s több vállalatunk magas hozzáadott értékekkel létrehozott magyar termékeket értékesít bel- és külföldön. JEREMIE-alap kezelőjévé válni csak pályázat útján lehetett, de ebben a folyamatban sem ígértünk és csorgattunk vissza senkinek semmit.

– Persze mindenki ezt mondja. Miért pont önöknek kellene hinni?

– E. E.: Nekünk könnyű a dolgunk: mivel alapkezelőnk ötvenszázalékos tulajdonosa a piarista rend, hatásosan tudunk visszautasítani minden felajánlkozást. Amikor ilyesminek akár a gyanúja felmerült, mondhattuk, hogy ezt a javaslatot már csak a társaink miatt sem áll módunkban meghallani. A necces helyzeteket így szoktuk rövidre zárni: „Köszönjük a lehetőséget, de mi úgy szeretnénk emlékezni rád, mint aki enélkül is támogatott minket.”

– A katolikus üzletemberek Érme Klubjának egyik tagja szerint viszont aki a mai korrupt világban tisztességes, indokolatlan versenyhátrányba kerül.

– E. E.: Vagy versenyelőnybe. Hiszen, mint a fenti példa is mutatja, vannak döntéshozók, akik kizárólag szakmai alapon döntenek. Akik pedig másként, azok is szeretnének egy fehér darutollat tűzni a kalapjuk mellé.
– W. Á.: Ezt azért árnyalnám azzal, hogy idén nem véletlenül szálltunk ki az építőipari cégünkből. A vállalkozás szép eredményeket ért el, a budapesti Bosnyák téri templom tornya például a mi projektünk volt, de úgy láttuk, nagyobb beruházásoknál az erkölcsi szempontjainkkal nem rúghatunk labdába.

– Eddigi leglátványosabb projektjük a budapesti piarista gimnázium tetőterének hasznosítása. Kinek az ötlete volt, hogy az épületnek ne csak a Váci utcára és a Dunára néző helyiségeit adják ki éttermeknek, hanem felső szintjét alakítsák ki a Boston Consulting Group nevű tanácsadócégnek?

– W. Á.: Amikor meghallottuk, hogy az ingatlan kihasználatlan részeit a rend ideiglenesen üresen akarja hagyni, azt javasoltuk, ezekkel az értékes négyzetméterekkel is foglalkozni kellene. Kidolgoztuk, mi legyen az új funkció, a terméket hova pozícionáljuk, az pedig az épület lokációjából adódott, hogy Budapest legmagasabb színvonalú irodáit alakítottuk ki.

– Az ebből keletkező bevétel mennyivel támogatja az iskola működtetését?

– W. Á.: Tudomásunk szerint az így befolyó összeg – ha kiesne az állami normatíva – jelentős mértékben fedezné a gimnázium fenntartását.
– E. E.: A pénz egyébként jelenleg szétoszlik a rend összes oktatási intézménye között.

– Most pedig a piaristák Költő utcai telkén a főváros legdrágább lakásait építik fel. Ha egy üzlet beindul…

– W. Á.: A rend még 2007-ben elfogadta javaslatunkat: az ingatlant ne adják el „telekáron”, hanem több lépcsőben növeljük az értékét. Most a piaristákkal közös vállalkozásban Közép-Európa egyedi, művészeti alkotásokra alapuló formavilágú, legelegánsabb és legtrendibb lakásait építjük meg és részben már értékesítettük is.

– Ugyebár oda milliomosok fognak költözni. Hogy fér ez össze a piarista ethosszal?

– E. E.: Visszakérdezek: miért ne férne össze?

– Hát, abban a gimnáziumban mintha kevés szó esne a kőgazdagság és a luxuslakások értékeiről.

– E. E.: Azon a telken nyilván ki lehetne alakítani egy szép közparkot, csakhogy az nem hozná, hanem vinné a pénzt. Márpedig a piaristák közel ötezer gyermeket tanítanak, és valamiből ki kell gazdálkodni az erre szolgáló épületek karbantartásához és fejlesztéséhez szükséges források önrészét. A budapesti elitgimnázium esetében ugyanúgy, mint a sátoraljaújhelyi cigányprogram keretében vagy éppen a gödi szakmunkásképzőben.

– Akkor másként kérdezem. Amikor a piaristák meghallották az ötletet, a homlokukra csaptak: hát persze, mi sem természetesebb, mint prémiumlakásokkal üzletelni?

– E. E.: A rend döntéshozatali mechanizmusát nem látjuk át, ez nem is feladatunk. Persze, engem is frusztrál, hogy nyílik az olló a gazdagok és a szegények között – ezért is indítunk társadalmi hasznosságú befektetési alapot.
– W. Á.: A Gaudi-féle barcelonai Güell-park koncepciójához hasonlóan itt azért beszélhetünk prémiumról, mert műalkotásokat építünk. Ez annyiban is más, mint egy átlagos beruházás, hogy az üzemeltetési szempontok felülírták a haszonalapú tervezést. Azok az ötleteink egyébként sosem jutottak el a megvalósításig, amelyek kizárólag a pénzszerzésről szóltak; mindegyik vállalkozásunkkal értéket szeretnénk teremteni.

– Mondják, egyházi körökben nem volt könnyű elfogadtatni a piarista, bencés, ferences és – a belső ellentétek miatt kilépő – jezsuita renddel megalapított beszerzési társulásukat, a Servitor Pro Multis Kft.-t. Több keresztény intézményben azt hitték, más cégekhez hasonlóan önök is le akarják húzni őket. Miért gondolhatták ezt?

– W. Á.: Talán a rossz tapasztalatok miatt, és az egyházban a vállalkozó szóhoz amúgy is sok negatív képzet társul. Az elmúlt hét évben azonban sikerült kiérdemelni a bizalmat, és ma már több mint 300 intézmény tartozik az ügyfeleink közé. Ők ugyanis belátták: az iroda- és tisztítószerek, az energia vagy az üzemanyag költségei kedvezőbbek, ha nem külön-külön, hanem egy csomagban vásárolják meg őket. A jezsuiták intézményei, bár a rend kiszállt a cég tulajdonosi feladataiból, továbbra is igénybe veszik a Servitor szolgáltatásait.

– Mennyit lehet így spórolni?

– W. Á.: A Servitor által beszerzett szolgáltatások ára évi kétmilliárd forint fölött van, és az intézmények évente legalább tíz százalékot takarítanak meg velünk.

– A katolikus egyház mint nagy intézmény önmagában is jogosult kedvezményre. A Servitor mit tud ehhez hozzátenni?

– W. Á.: A püspöki konferencia korábban nem foglalkozott energiabeszerzéssel, a Servitor pedig ezzel kezdte a tevékenységét, látva, hogy az intézmények erre költik a legtöbbet.
– E. E.: Aztán a püspöki kar is létrehozta az energiaflottáját, és volt, hogy az általunk elért árhoz közeli díjszabást alkudott ki. Erre büszkék vagyunk, hiszen olyan adut adtunk a kezébe, amellyel lejjebb srófolhatta a beszerzési árát.
– W. Á.: A cég egyébként több mint beszerzési társulás. Olyan ökumenikus platform, melynek keretében tapasztalatot cserélhetnek a hasonló problémákkal küzdő intézményvezetők, legyen szó a református Bethesda kórház vagy a miskolci Fényi Gyula jezsuita gimnázium műszaki igazgatójáról.

– Hírlik, hogy amikor korábban a bencések hitelképességét kellett volna igazolni, Wildner Ágost azzal érvelt: egy 1500 éves rend esetében erre csak nincs szükség. Ilyen egyszerű volna?

– W. Á.: Ez a mondat akkor hangzott el, amikor az üzemanyagtenderen beszállítókat versenyeztettünk. Az egyiknél gondként merült fel, hogy a cég minden vállalati ügyfelét átvilágíttatja, az egyházi jogi személyekre azonban ennek nincs jogi metódusa. Mármost ha egy rend másfélezer éve működik, el lehet hinni róla, hogy nem fog csapot, papot hátrahagyva kivonulni az országból.

– De ez arra még nem garancia, hogy vissza tud fizetni mondjuk egy 500 milliós hitelt.

– W. Á.: Persze. Esetünkben azonban a beszállító elfogadta az érvelést, és a Servitor ügyfeleit nem hitelminősítik.

Az írás elolvasható itt, a cikkre a SZEMLÉLEK blog bukkant rá, köszönjük.

Share